Ugrás a tartalomra

Az idill rejtett borzongása

Második könyvével jelentkezett Lesi Zoltán a Daphnis ketskéi után. A Merül című verseskötet olvasója a stiláris archaizmusokat tartalmazó szerepjátékok helyett immár a költői én otthontalanságát, útkereséseit plasztikusabban kifejező, ál- és valós életrajzi motívumokkal teli, mai nyelvezetű művel találkozhat.

A könyv ismét gondos válogatás eredménye. Lesi érezhetően sokat dolgozik, mondhatni, szöszmötöl a versein, és emiatt a Daphnis ketskéihez hasonló, sűrű és összefogott anyagot kapunk. Az egyetlen ciklusból álló, mindössze negyvenkilenc oldalas kötet elmélyült olvasást igényel, rétegzettsége nem teszi lehetővé a gyors ismerkedést. Lesi valamit tanulhatott példaképeitől, Nemes Z. Máriótól vagy akár Marno Jánostól is, de kifejezőeszközei sajátos, szuverén jelentéstereket képeznek.

A korábbi rokokós és a nyelvi játékok leginkább Weöresre hajazó stílusa helyett most új kifejezésmóddal próbálkozik, amely kortárs hangok finom, de jól felismerhető árnyalataival keveredik. Mindez azonban csak a külső héj, a kicsit személytelen, kívülről fókuszáló költői én távolságtartása, amely Lesire mindig is jellemző volt.

A Merül többnyire talányos darabjait áthatja a gyermekkor és az apává válás élménye, az idősíkok szándékos keveredése. A közelmúlt félálmot idéző világában összemosódnak szerepek és megszólalók, mi, olvasók is merülünk minden verssel a költészet teremtette dimenziók cseppfolyós, mégis mértanilag precíz közegeiben.

Lesi Zoltán kitűnő tárlatvezető, helyenként mintha a Sejt című horrorfilm utazásainak állóképeit látnánk, félbevágott lovak helyett gyermekkori kádcsata színhelyét, szobasarkok félhomályait, apró, jelentésüket vesztett tárgyakat akváriumi fényben, érzékeny színvilágításokkal. „Mintha a privát mágia lenne az egyetlen eszköz arra, hogy  ─ hazugságon és őszinteségen túl ─ otthonos mintává varázsoljuk az (ön)idegenség alakzatait” ─ mondja  Nemes Z. Márió a fülszövegben.

Ha ennél a hasonlatnál maradunk, a felnőtt Lesi mintha mágikus szertartásokat végezne, kavicsokat, játékkockákat, emléktörmelékeket gyűjt egybe, rendez és preparál, lassú, de biztos módszerekkel építgeti, értelmezgeti át mondatról mondatra univerzumait. A spontán akarat eget ostromló lendülete helyett mérnöki elme pásztázza a tudattalan síkját, inkább a partokat figyeli, mint az óceánt. Lesi, mit sodornak ki a hullámok, mi az, amit érdemes lehet felhasználni.

Alig akad olyan szöveg, ahol ne volna jelen a rejtett borzongás. De ahogy a Daphnis ketskéiben sem észlelhető rögtön a nyelvi játékosság mögött az idillkeresés kényszere, a Merül esetében sem ismerhetőek fel azonnal az Alice miniatűr Csodaországába betévedt szörnyek. A költőre jellemző műgond már-már kényszeres, védelmet ad az ártó erőkkel szemben, ezért tűnhetnek „mesterséges csinálmányoknak” ezek a művek. E megjegyzés felfogható akár rosszmájúságnak is, valójában egyáltalán nem az. Lesi ügyesen alkalmazza a kortárs líra hatáskeltő eszközeit, de nemcsak emiatt közlik rangos folyóiratok, hanem mert többségében kitűnő szövegeket ír. Lexikális feltérképezéssel vág neki költői témáinak: „A nagykönyv szerint már kinőtted a szedercsíra állapotot.” – írja születendő gyermekéről. Majd így folytatja: „…előbb legyen szád meg szemed. / Úristen, mit tegyek, ha nem lesz meg / mindene…” (Szedercsíra)

A szorongás tudatos varázslattal oldható fel, a személyek közti tér mindig idegen terület, ahol vagy a felnőtt világ törvényeit átíró, mesékké alakított emlékmotívumok, vagy a gyermekkor kitalált segítő-ártó lényei avatkoznak be. „Beesek az asztal alá, / fáj. Az angyal mozdulatlanul néz” (Arion)

Látleleteket kapunk az út-, a pár- és az otthonkeresés küzdelmeiről, programozott víziók és kényszerképzetek idéződnek meg a költői laboratórium eszközeivel. Lesi rengeteg allúziót, sűrített képet használ, de előfordul, hogy az addig remekül felépített, koherens szövegvilágot egyáltalán nem odaillő hasonlattal zárja le: „Talán érezted néha, / de óvatos voltam, mint a tenger Velencében.” (Alice woodoobabája) Akadnak képei, amelyek önmagukban érdekesnek tűnhetnek, de annyira valóságidegenek, hogy vers is, mese is kiveti magából. Például a leggyermekibb lelkű felnőtt olvasóknál is nehéz sikert aratni egy ilyen képpel: „… a baktériumok, / amelyek túl kicsik, hogy a barátaim legyenek…” Nem kevésbé bizarr a következő néhány sor is: „…és úgy / visszaköltöznék testébe, keresztülúszva, / mint spermium, akit legyőzött a honvágy…”. De az efféle kisebb megingásoktól eltekintve a kötet színvonalas, összhatása emlékezetes.

 

Lesi Zoltán: Merül. József Attila Kör – Prae.hu. Budapest, 2014.

 

Boldogh Dezső

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.