Ugrás a tartalomra

A hónap költője – Sántha Attila: A Nappal szemben

A NAPPAL SZEMBEN
SÁNTHA ATTILA VERSEI
 
 
 
A pókahalmi ház lányai
 
A futásfalvi ősökről csak kevés maradt fenn,
„E házat építette Rákosi Dénes nejével xy-nal
a pókahalmi nyír fáiból”, állt a mestergerendán.
 
Rég lehetett nagyon, mert a nyírest senki sem látta,
csak annyit tudtak róla, hogy volt, és kivágták.
 
Anyámék még vittek oda bikk- és tökmagot,
hogy dédnagyapám Dénes fia Dénes
olajnak kipréselje, aztán elhaltak ők is,
először csak harminchatod, majd százötvened
aztán ötszázad részünk lett a házhoz.
 
Csak annyit tudunk, hogy jóbeszédű,
parapács emberek lakták azt a házat.
Talán örök boldogságban éltek,
talán nem volt olyan év, hogy a legények
fel ne díszítették volna nyírággal
a lányokban bővelkedő portát.
 
Aztán elfújta ezt is a porozó,
a lányok messze kirepültek,
általuk lett rokonom a fél világ.
 
 
 
A Nappal szemben
 
Egyetlen embert átkoztam meg életemben,
mondta anyám Pókahalma
régi helyén elmerengve.
 
Fekélyes lábbal hoztam a kórházból,
találkozott ott egy szegről-végről
atyánkfiával, aki felismerte,
Etinéni, én vagyok az, Karcsi,
a fiaival játszottam. Hát mi lett magikkal,
hova tűntek a nagyházból ’59 nyarán?
 
Kitúrtak onnan minket fiam, szólt Karcsinak,
ki nyugalmazott pap volt már,
xxx intézte az egészet, hogy a leányok
kétszer kérjék a kiházasítást.
Perre nem mentünk perre,
mert milyen az testvérek között,
inkább otthagytuk a házat.
 
S csak úgy annyiba hagyták,
kérdezte a tiszteletes.
 
Hát nem egészen, Karcsi,
kiálltam szembe a Nappal,
ahogy nagyanyám tanította,
s azt mondtam Jóistenem segíts meg,
add, hogy csúszómászó legyen belőle.
S hát nem levágták-e mindkét lábát,
úgy kellett lábatlanul eltemetni,
egy gyermekkoporsóba es elfért volna?
 
Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
 
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.