Ugrás a tartalomra

Stefihúsgombóc

De a második nap estéjén azt kértem édesanyától, hogy csináljon „húsgombócot lekvárral”. Erre ő fasírtot csinált, amitől én elkezdtem bőgni, a felnőttek úgy okoskodtak, hogy biztos az IKEA húsgombócát akarom, de akkor mi a lekvár? Bőgtem, toporzékoltam, tenyeremmel vertem a padlót, amíg apa elő nem vette a fa vonalzót. Az erőteljes szóbeli atyai feddés után édesanya kikérdezett és kiderült, hogy amire én gondolok az nem húsgombóc, hanem szilvás.  A meg nem értett nő szerepéből Dorka nagymama húzott ki, aki még tavaly évvégén lefagyasztott nekem egy kis szilvás gombócot. Mind a tízet megettem a következő napok étkezései során. Pirított zsemlemorzsával.  

 

Válogatós és a harapnivalót másoktól elirigylő Barátaim!

 
Az a halovány és némileg megmosolyogtató gyanú vetődött édesapára, hogy bugyi nélkül, vitt el engem a Napraforgóba, a tornaórás napomra. Egy kicsit még mulattak is rajta, hogy milyen szórakozott, amikor a tartalék bugyimat adták rám, hogy haza tudjak jönni. De aztán kiderült, hogy a szép rózsaszín torna dresszemmel együtt én rántottam le magamról az alsóneműt. Viszont ilyen színes kalandok nélkül unalmas lenne az élet, s a keddi szülői értekezleten el is mondták édesanyának, hogy bízzanak bennünk, gyerekekben, mi már fel tudunk öltözni egyedül (az egyetlen gond a harisnyanadrág) és képesek vagyunk az orrunkat is kifújni, s ahogy a képek bizonyítják segíteni is tudunk a konyhában. S ha mindehhez még hozzáteszem, hogy édesanya és édesapa portréját is megrajzoltam a héten, megkülönböztetem a számokat tízig és néhány betűvel is barátkozom, akkor robbanásszerűnek tűnik - a szüleim szemében - a fejlődésem. Sőt, lerajzoltam fejből Konkoly Gyuri bácsit is, Kinga barátnőm édesapját és Enéh férjét. De, hisz ismeritek őket, velük voltam a tengernél és Székelyföldön is.
 
Hétfőn este a Napraforgó után apa kivitt a játszótérre, ahol én Vizi Rózival játszottam, hintáztam rohangásztam, míg az apák fáztak és beszélgettek. Másnap aztán szétköhögtem a délutáni alvást és a saját alvásomat is. Így szerdától itthon maradtunk apával, pénteken pedig Berecz Katika jött hozzám, akivel akkorát játszottunk, hogy csak na. Egészen addig, amíg édesanya haza nem jött és nem vitt el mindkettőnket a Napraforgóba, hogy majd Kati is jöhessen értem, ha a szüleim nem érnek oda a dolgozóból időben. Nagyon igyekezett két napig apa, hogy olyat főzzön, amit megeszek, de nem nagy sikerrel. A gyümölcslevesből csak a tejszínhab érdekelt, a babfőzelékből a tetején lévő sült szalonna. De a második nap estéjén azt kértem édesanyától, hogy csináljon „húsgombócot lekvárral”. Erre ő fasírtot csinált, amitől én elkezdtem bőgni, a felnőttek úgy okoskodtak, hogy biztos az IKEA húsgombócát akarom, de akkor mi a lekvár? Bőgtem, toporzékoltam, tenyeremmel vertem a padlót, amíg apa elő nem vette a fa vonalzót. Az erőteljes szóbeli atyai feddés után édesanya kikérdezett és kiderült, hogy amire én gondolok az nem húsgombóc, hanem szilvás. A meg nem értett nő szerepéből Dorka nagymama húzott ki, aki még tavaly évvégén lefagyasztott nekem egy kis szilvás gombócot. Mind a tízet megettem a következő napok étkezései során. Pirított zsemlemorzsával.
 
„Amikor még nem születtem meg, akkor szegények voltatok?” Ezt kérdeztem apától, aki nagyon elgondolkozott és végül azt mondta, hogy nélkülem tényleg nagyon szegények voltak. Mivel mi most születünk is, mert várjuk Krisztina keresztanyám Andriska fiát, a legkisebb unokatestvéremet, ezért ez valahogy most érdekel, mint ahogy az is, hogy ha hamarabb nem jön Andriska, akkor kedden Kriszti mindenképpen megszüli. Olyan érdekes ez a várakozás, mert naponta telefonál nagymama Császárszállásról (ő most nagypapát ápolja, akinek eltört a lába és kétszer is műtötték) és hívja anya is Krisztikét, hogy mi újság. Hát ez az újság.
 
Este négyszemközt mondtam anyának, hogy „meghalt Bácsai Juli és van neki édesapja is, Zoli”. Édesanya mondta, hogy ne találjak ki ilyeneket, mert valóban meghalt Kopányi Gyuri bácsi, aki apa barátjának az édesapja, és apa is nagyon szerette, meg meghalt König Robi bácsi felesége, Lelkes Mari, akit édesanya szeretett nagyon, és ez éppen eléggé fáj mindannyiunknak. Megkértem anyát, hogy ha már apa édesanyja meghalt, aki az én másik nagymamám, akkor vigyenek el hozzá a debreceni temetőbe. Megígérte anya, ha jó idő lesz elmegyünk…       
 
Kértem apát, hogy legyen király, mert „a királynak az a dolga, hogy feleségül vegyen valakit, és visszaszerezze a műszerét”. Bár apa már feleségül vette anyát és műszerünk is van, több is, de a homokozó lapátot nem találtam odalenn az udvaron, amikor lementünk takarítani. A leveleket húztuk össze, hogy a füvek tudjanak nőni és találtam hóvirágot, is, ami olyan mint a kis harang, de nem szedtem le, mert apa kérte, hogy hagyjam még kinyílni. Hagytam, csak megcsiklandoztam. Ahogy azt a virágot is, amit az ablakban tartunk és én vettem édesanyának, amikor apával voltunk madáreledelért. Azóta ott nyílik az ablakban.
 
Hát nyíljatok ki ti is, és illatozzatok, legyetek szépek, én megyek mosdani, mert hétfőn Napraforgó és ha onnan hazajövök, sakkozni fogok.
 
Úgyis, mint Stefánia Irma.
(Az a betűt és az s betűt már le tudom rajzolni.)

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!