Ugrás a tartalomra

A bölcsészet mátrixa és a világfogyasztói függés mozija

Gondolatok a projekciókon túli világról és az ökomozizás problémájáról

A kritikából sajnálatos módon teljesen kimaradt a cikkben alapproblémaként felvetett ökológiai kérdés és az ehhez kapcsolódó valóság-problematika, a „Mi helyett nézzük?” kérdésköre. Cserébe ugyanolyan öncélúan köldöknéző projekcióként kezelte, mint amilyen az általa feltehetőleg olvasott és írt bölcsésztanulmányok többsége. - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

A kritikából sajnálatos módon teljesen kimaradt a cikkben alapproblémaként felvetett ökológiai kérdés és az ehhez kapcsolódó valóság-problematika, a „Mi helyett nézzük?” kérdésköre. Cserébe ugyanolyan öncélúan köldöknéző projekcióként kezelte, mint amilyen az általa feltehetőleg olvasott és írt bölcsésztanulmányok többsége.Nem tudhatta persze, hogy doktori disszertációm témájául pontosan ennek a projektív interpretációs paradigmának az átfogó kritikáját választottam. Furcsán komikus helyzet, hogy éppen az általam leginkább tévesnek tartott hozzáállást kéri számon rajtam, miközben szövegével mintegy demonstrálja azt, amit bírál.

Az értelmezésmódszertani és gyakorlati félreértés kimutatásán túl egy kínos logikai malőrt is illik tisztázni. A cikk kritikusa ugyanis két tézisem között súlyos ellentmondást fedezett fel:

„»Amikor filmet nézünk – világot fogyasztunk – szól az első tétel (…) Azelőtt ilyen sose volt, hogy az egész valóságot, magát a világot lehessen fogyasztani«. Elképzelhető. De akkor miért állítja ugyanez a szerző ugyanebben a tanulmányában a következőt: »A valóságban – a film fikciójával ellentétben – mindig egyszerre jelen van több más lehetőség, téridejében mindig több életlehetőség találkozik«? Az egyik állítás szerint a filmmel a valóságot fogyasztjuk, tehát a film egyenlő, vagy legalábbis egyenértékű a valósággal. A másik szerint a kettő éles ellentétben áll egymással.” Az idézett tézisek elolvasásával könnyen beláthatjuk, hogy egyiket sem a kritizált értelemben írtam, és így a felrótt ellentmondás csupán az interpretációban jelentkezik, mint projekció. Pont azért van több lehetőség a valóságban, mert nemcsak fogyasztani lehet – passzív világfogyasztásra kifejezetten a film médiumában redukálódik. A valóságban nemcsak vetíteni, mozizni lehet vagy a világfogyasztás illúziójában élni. Épp ez a probléma, és ezért lehetséges megoldás. Néha mégiscsak érdemes elolvasni a kritizált mondatokat, pláne, ha ellentmondásra hivatkozunk.

Ma már szinte mindenki elismeri, hogy ökológiailag kéne újragondolni mindent, de hogy mennyire nem ezt tesszük, arra jó példa lehet, milyen szokatlannak tűnik elsőre, hogy a filmről mint ökológiai problémáról lehet beszélni. Amilyen trendi dolog az ökológia, annyira gyerekcipőben jár, amikor csak a környezetszennyezés vagy a klímaváltozás közhelyeire korlátozódik – ahelyett, hogy egész világfelfogásunkat átformálná.

A filmipar térhódításával történhetett meg az a furcsaság, hogy mára leginkább az számít valóságosnak, ami a masszamédiában megjelenik. Évezredeken át egyedül természeti valóságunk volt a mérce, de a film globális térhódításával mintha az emberiség kiköltözött volna valami valóságshow-ba, egy Való Világnak vélt virtuális világba és egyre kevésbé vett tudomást természeti valóságáról, bár továbbra is benne élünk. Tulajdonképpen ebben ismerhetjük fel az ökokrízis lényegét. Egyre kevésbé vettünk tudomást természeti valónkról, és mostanra ez olyan feszültségeket teremt, hogy kénytelenek vagyunk észrevenni: akármilyen szuperfejlett lényeknek képzeltük magunkat a filmek világában és a világfogyasztói mátrixban, közben arra kell ébrednünk, hogy bilibe lóg a kezünk, és ipari méretekben magunk alá csináltunk ezen a bolygón.

A film problémája nemcsak arra példa, hogy a szakökológia közhelyes „környezetvédelmi” problémázásán hogyan lehetne túllépni, és mindenről (pl. a filmről és a médiáról) egészen másként gondolkodni, felismerve, hogy nemcsak a nyilvánvalóan környezetvédelmi kérdésekről kell tudnunk ökológiailag gondolkodni és aszerint cselekedni, hanem bármi másról is. Különben éppen a szemléletünk, az alapállásunk nem változik, és akkor hiába festjük biozöldre bolygófogyasztói rendszerünk alapsémáit, attól még nem oldjuk meg a problémát. Csak újabb illúziót gyártunk, a fenntartható rablógazdálkodás illúzióját. Egyre több példát látunk erre a bio-mediatizálásra, a globális öko-képmutatásra a médiában, a politikai diskurzusban és az öko-bio-marketingekben. Ideje odafigyelni. Az ökokrízis nem csupán egy minden korábbinál izgalmasabb apokalipszis-mozi demója, hanem azt jelzi, hogy hova vezet globálisan a mozizásunk, és hogyan válunk a világfogyasztásban öko-junkie-vá. Mert a globális mozizás mint sors, kísértetiesen emlékeztet a „drogkarrierre”.

A film médiuma nélkül vajon lehetséges lett volna, hogy emberek százmilliói évtizedeken át olyan termelői és fogyasztói rendszert működtettek, mely természetes életérdekeikkel nyilvánvalóan ellentétes? Ha pedig a valóság és a természeti világ film általi virtualizálása tette lehetővé, hogy a nyugati civilizáció kifejezetten bolygófogyasztói rendszerré globalizálódjon, akkor ideje a film ökológiai problémájáról beszélni és valamilyen megoldáson gondolkodni. Hacsak nem akarjuk, hogy a Mátrix huszonegyedik epizódját már úgy kelljen megnézni, hogy a moziban alig kapunk levegőt (vagy csak méregdrágán), és a Mad Max valahányadik változatát legfeljebb realista dokumentumfilmként lehessen majd piacra dobni. Nem mintha én festenék valami bio-ördögöt vagy öko-apokalipszist a falra, nem mintha én vetítenék ide öncélú problémákat. Legyen példa erre az a katasztrófafilm, melyet a New Orleans-t elöntő özönvíz előtt pár hónappal készítettek, a hatás fokozása érdekében valósnak tűnő híradóbetétekkel, melyekben az illetékesek nyilatkoztak a New Orleans-t elöntő szökőárról, és arról, hogy ez globális válsághoz vezetett. Nem ezt hívták hübrisznek a görög tragédiák kapcsán? Nagyon izgi a világfogyasztás mozija, de talán ideje lenne valódibb katarzis után néznünk. Vagy esetleg csinálni valamit a sok duma és projekció helyett. Bármi jobb lehet, ami segít lejönni a világfogyasztói függés drogjairól és segít kijönni a különféle mozijainkból a szabadba. Bármi, amit valódi emberként és valóban együtt csinálhatunk, aminek nem csupán passzív nézői és fogyasztói lehetünk. Vagy már olyan mértékű a globális függés, hogy ennek puszta gondolatába is beleborzongunk?

Kifejezések Ökológia
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!