Ugrás a tartalomra

A politikus Kölcsey

HELYSZÍNI


A Magyar Kultúra Napjának ünnepi estjén a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kölcsey Ferenc társadalmi-politikai szerepvállalását járták körül Pajkossy Gábor, Vaderna Gábor és Völgyesi Orsolya.

 

  

 

A politikus Kölcsey

 

Vajon Kölcsey jól ismert munkásságán túl számon tartjuk-e egyéb szerepvállalásait, melyek egyaránt mély nyomot hagytak a magyar irodalomban és történelemben? Völgyesi Orsolya történész, Pajkossy Gábor történész, egyetemi docens, valamint Vaderna Gábor irodalomtörténész előadásai kiegészítették a költőről való ismereteinket, kezdve Kölcsey fiatal éveitől egészen a haláláig.

Az est vendégei

Az est Szántó Katalin (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendéke) virtuóz fuvolajátékával vette kezdetét, majd a Zrínyi második éneke című verset hallgathattuk meg Habóczki Máté színművész felolvasásában. A PIM igazgatója, E. Csorba Csilla köszöntője után Vaderna Gábor a szerepvállalás fogalmát boncolgatta. A társadalmi szerep cselekvési programokat ír elő az ember számára a szocializációban, fogalmazott az irodalomtörténész, és ez igaz volt Kölcsey életében is. Személyét sokszor csak mint a Himnusz költőjével azonosítjuk, noha ezen felül tudós és politikus is volt egy személyben. Valahol ő is társadalmi provokatőr, mint Petőfi, akinél a közösségi szerepmodell szorosan összekapcsolódik a poétikával. Kölcsey történelmileg „pártköltői” szerepmintát követett, politikai karrierje azonban igazán az 1830-as években indult meg.

Völgyesi Orsolya kollégája gondolatmenetét folytatva Kölcsey politikai szerepvállalásának kultikus mozzanatát említette meg, követi megbízatásának lemondását, mely 1834-ben történt. Fiatalemberként Kölcseynek megvolt a lehetősége a társadalmi szerepvállalásra és nyitva állt előtte a politikai pálya, de ő a 20-as évek közepéig csak költőként-íróként működött, ezután kapcsolódott be a politikába. 1829-ben választották Szatmár megye tiszteletbeli aljegyzőjévé, majd 1832-ben megyei főjegyzővé. Ugyanezen évben lett országgyűlési követ is. E megbízatásában 1832-36 között küldetésének tekintette az erdélyi unió rendezését és napirendre tűzését. Már politikai pályafutása kezdetén szembesülnie kellett azzal, hogy míg alkotói szabadsága korábban határtalan volt, a politikában nem írhatott akármiről. Mint Pajkossy Gábor kiemelte, először történt meg, hogy valaki elvből mondott le követi tisztségéről, Kölcsey innentől egyre jobban a szuverén, önálló politikus képét személyesítette meg.

Kölcsey Ferenc mellszobra Dunakeszin, Demeter István, székelyudvarhelyi művész alkotása

Egy 1832. december 31-i emlékirat részletének felolvasása után a beszélgetés Kölcseynek az országgyűlésben végzett munkájára terelődött. A költő negyvenkét évesen került be a parlament világába, mely új terület volt a számára. A többiekkel ellentétben nem volt gyakorlata, viszont személye már itt sem volt ismeretlen: neves íróként tartották számon. A magyar nyelv mestere volt, kiváló kommunikációs képességekkel rendelkezett, nyelvi kompetenciáját biztosan hasznosította az országgyűlésben. Ennek is köszönhetően került kulcspozícióba a politikai életben.

Számos hivatalos irat maradt fenn magyar és latin nyelven, melyeket Kölcsey fogalmazott meg. De mint szónok aratott igazán nagy sikert fergeteges beszédeivel, melyekkel országos hírnévre tett szert. Parlamenti beszédei a magyar nyelvért emeltek szót, olyan színvonalon, hogy kortársai, így Deák Ferenc és Kossuth Lajos is tőle tanulták el a szónoklat művészetét. Sajnálatára mégis nem neki, hanem Palóczy Lászlónak adatott meg, hogy először mondhasson el magyar nyelven magyar törvényeket.

Kölcsey műveiből Habóczki Máté olvasott fel

Kölcsey három ügy érdekében harcolt körömszakadtáig: a magyar nyelv jogaiért, az erdélyi unióért és a vallásbeli szakadás orvoslásáért. Egyaránt küzdött azért, hogy a latin helyett a magyar legyen a hivatalos nyelv, és hogy megvalósuljon Erdély és a Részek visszacsatolása. Gróf Wesselényi Miklóssal, akivel egyébként mély barátságot ápolt, együtt dolgoztak ki egy szöveget, melyben az Unió jogforrásait ecsetelték. Egy 1834-ben elhangzott indulatos beszéd, melyben hangot adott ebbéli véleményének, fordulópontot jelentett megítélésében. Ettől kezdve a maradiak számára a magyar közélet „veszélyes figurájává” kezdett válni, aki csökönyös, a végsőkig hisz az igazában, „megvesztegethetetlen és megállíthatatlan”. Egy 1834 májusából fennmaradt titkosrendőri feljegyzés jelzői nagyon árulkodóak, miképp vélekedtek a reformer költőről: félszemű, kálvinista, kiváló szónok, az ellenzéki kaszinó fő támogatója, ultrabaloldali. Ezzel szemben személyét kultikus tisztelet övezte Szatmár megyében.

Legendaértékű, hogy amikor Kölcsey lemondott országgyűlési követi tisztségéről, búcsúbeszédével olyan megindultságot keltett a rendek között, hogy fel kellett függeszteni az ülést aznapra, és Kossuth Lajos erről gyászkeretben küldte szét Országgyűlési Tudósításait.

A műsorban több részletet is meghallgathattunk Kölcsey Ferenc levelezéséből Habóczki Máté előadásában.

 

Szöveg és helyszíni fotók: Grecz Andrea

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.