Ugrás a tartalomra

Négykezesek művészetről

HELYSZÍNI


Egy könyv, két író, huszonnyolc tárlat: Deák Csillag és Kölüs Lajos kötetének beharangozóját hatalmas érdeklődés fogadta a PEN Club estjén. Egy rendhagyó vállalkozás rendhagyó sikerének lehettünk tanúi.

 

 

 

 

 

Négykezesek művészetről

 

Volt egyszer a városban két ember, egy asszony és egy férfi, akik gondoltak egy nagyot: felfedezőútra indulnak a kiállítások világában. Így kezdődne a mesém, ha nem valóság volna. Ám Deák Csillag és Kölüs Lajos megkapó története a szemünk láttára bontakozott ki és érett kötetté, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelhettek meg közönségükkel a PEN Club estjén.

A múzeum Vörös termében egy kis félreértésből eredően néhányan már öt órakor ott várakoztunk a hat helyett, és az akkori létszámból ítélve szerény, családias összejövetelre számítottunk. Egy óra múlva visszatérve a PIM-be az ajtóban meghőköltünk: a terembe beférni is alig lehetett, nem hogy leülni. Fekete Jenő gitárból elővarázsolt bluesfutamai, karcos hangja már a földszinten betöltötték az épületet, és jó kis este hangulatát vetítették előre. Maga a kötet, amely miatt összegyűltünk, mindvégig meglepetés maradt, hiszen a bemutató alatt még nem érkezett meg a nyomdából. De ahogy Turczi István, a PEN elnöke fogalmazott, az ilyen bemutatókat szereti igazán, mert egy láthatatlan élmény részesei lehetünk, plusz izgalommal a szokványoshoz képest.

A Vörös teremben Turczi István, Deák Csillag, Temesi Ferenc, Kölüs Lajos (balról jobbra)

A Fókuszváltás című kötet írásait mindazonáltal ismerhetik az olvasók, hiszen a szerzők a képzőművészeti tárlatokról született szövegeiket már publikálták online lapok hasábjain. De kik is ők ketten, akik olykor nyakukba veszik a várost, elzarándokolva sokszor kieső kerületek eldugott kis galériáiba, hírt adva a kiállító művészek teljesítményéről?

A szerzők személyéről Temesi Ferenc olvasta fel laudációját: soraiból két, eltérő személyiség egymást kiegészítő, felelgető párosa rajzolódott ki, akik – bár nem művészettörténészek – hozzáértéssel szólnak a vizuális alkotásokról. Kettőjük közül Deák Csillag, aki maga is fest és zenél, a „keményebb” alkat, a szociológus-közgaszdász Kölüs Lajos a líraibb hangokat pengető. De lehet-e kétféle tükörről beszélni, ha a műalkotások szemléléséről van szó? Létezik-e női és férfi tükör? – tette fel a kérdést az írások kapcsán Temesi Ferenc, és tehettük fel magunk is, miután meghallgattunk egy-egy kiállításkritikát a szerzőktől.

Temesi Ferenc

Tamási Claudia „Ismeretlen művek” című tárlata mindkettejükben mély nyomot hagyott. A játékos, abszurd, nézőpontváltogató képekről így fejezi be Deák Csillag Kis képtelenségek című írását: „Ez most már tényleg egy performansz, gondolom, szerencsére van még egy kijárat, fellélegzek, nyitnám az ajtót, de nincs kilincs. Percekbe telik, míg kijutok az épületből. Éjjel keretekkel álmodtam. Képtelenekkel. Azóta is festem őket.” „Kép a képben, a kép megszüntetése, és egy másik kép megalkotása, eltörölni, nem festeni elvárt képet, meghökkenteni önmagunkat, undorunkat kifejezni, hisz nem vagyunk mi sínautók, hogy vágányra téve csak egy irányba mehetnénk” – feleli Kölüs Lajos.

Kép a képben

Mint a szerzők beavattak műhelymunkájukba, az írások mindig külön születnek, nem olvassák el egymás műveit a sajátjuk elkészülte előtt, sem más kritikákat az adott tárlatról. Kemény munka ez, néha sok harccal, egymással és önmagukkal, hajnalokig tartó virrasztással. „Lajos rángatott bele” – meséli Deák Csillag, és megtudjuk azt is, hol, hogyan kezdődött ez az egész. Mayer Hella, Svédországban élő képzőművész és Jahoda Réka közös kiállításán, ahol egymástól függetlenül mindkettőjük számára ugyanaz a kép, a „Zongoralecke” lett meghatározó élmény. Az ötlet, hogy írjanak róla, Kölüs Lajosé volt. „Én elképzelhetetlennek tartottam, hogy írni tudjak róla. De aztán Lajos megmutatta, amit ő írt, engem pedig elkapott a versenyszellem” – tudtuk Deák Csillagtól, hogyan született az első négykezes. A publikálást is Kölüs Lajos javasolta, a Mayer Hella képeiről készült szöveg végül az Irodalmi Jelenben látott napvilágot, innen indult az útjuk – osztották meg a szerzők. (A szerzőpáros írásait itt olvashatják.)

Deák Csillag

Ismertségük egyre nőtt, olyannyira, hogy végül a Ludwig Múzeum-beli Lakner Antal kiállításról már felkérésre írtak. A képzőművészek közötti népszerűségük talán épp annak köszönhető – fogalmazta meg Temesi Ferenc –, hogy az irodalomban sokáig nem voltak „körön belüliek”: íróként online lapokban publikáltak, amit a szakma hajlamos nem elismerni. Elnézve azonban már csak a bemutatón egybegyűlteket, ennek mára épp az ellenkezője igaz, annyi írót, művészt, barátot, kollégát láttunk a közönség soraiban. „Megsértődött-e esetleg valaki, hogy kimaradt a kötetből?” – kérdezte Turczi István, utalva a biztos népszerűség jelére. Ha így lenne, sem nevesítenék, felelték a művészek, és mint megosztották velünk, arra már volt példa, hogy a szövegben nehezményezett valamit egy alkotó, ám azt végül a kérése szerint javították. „Az igazán felemelőek azok a visszajelzések – mesélte Deák Csillag –, amikor például azt írja levélben egy festő, hogy a mi beszámolónk hatására kapott új ihletet. Vagy egy néző úgy reagál: soha nem jutott volna eszébe elmenni erre a kiállításra, de olvasva a beszámolót, feltétlenül megteszi.”

Temesi Ferenc és Kölüs Lajos

Turczi István kérésére elhangzott a kötetbe válogatott, huszonnyolc alkotó névsora, akiknek tárlatáról a kritikák születtek. André Kertészt kivéve egytől egyik kortárs művészek – hívta fel a figyelmet Kölüs Lajos –, olyannyira friss válogatással a hátuk mögött, hogy a retrospektív tárlatok mellett számos kiállítás az adott év műveiből válogatott. Szemlélődési területüket szeretnék majd kiszélesíteni, vallották meg az írók, és vidéki, külföldi szemléken is részt venni, jövőre például a Velencei Biennálén. Vegyük észre, hívta fel a figyelmet Kölüs Lajos, hogy sok magyar alkotó ott van a világ képzőművészetének élvonalában.

Turczi István

Fekete Jenő utánozhatatlan hangján előadta Eric Clapton Tears in Heavenjét, Turczi István pedig a hangulat hatására nem véletlenül javasolta, hogy akár folytathatnánk azt est után is az összejövetelt. Temesi Ferenc felolvasta még a kötethez készült fülszövegét, amelyben azt fogalmazta meg költői tömörséggel: a művészeti író azt is láttatja velünk, ami nincs a képen. Deák Csillagtól pedig azt a kritikát hallgathattuk meg, amely Mayer Hella képeiről született, ám végül nem került a kötetbe. „Mi pedig játsszuk tovább négykezesünket” – utalt közös munkájukra alkotótársával a "Zongoralecke" című kép kapcsán.

Fekete Jenő

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Mivel a kötet nem érkezett meg a bemutató ideje alatt, Turczi István javaslatára a szerzőpáros a művet január 24-én a Parnasszus estjén, a Hadik Kávéházban dedikálja majd.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.