Ugrás a tartalomra

Rózsaszín szocializmus

HELYSZÍNI


A Nyitott Műhelyben a „Rózsaszín szemüveg” beszélgetéssorozat november végi témája Palotai Boris ellentmondásokkal teli életműve volt.

 

 

 

 

 

Rózsaszín szocializmus

 

A sorozat, mely ezzel az estével zárult, a női alkotók irodalmi hagyományának bemutatását tűzte ki céljául. Az „alapítók” – Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória – mellett ezúttal vendégként Gács Anna kritikus és Mekis D. János irodalomtörténész is részt vett a Palotai Boris munkásságáról folyó izgalmas vitában. Balogh Eszter egyetemi hallgató pedig felkért hozzászólóként kapcsolódott be a beszélgetésbe.

Palotai Boris Nagyváradon született a 20. század elején, és munkásságának csaknem legelejétől helyet kapott a kortárs irodalmi kánonban. Számos kötete jelent meg, a Nyugatban rendszeresen közölt kritikákat, s az ő műveinek recepciója is igen gazdag. Pályafutása három szakaszra osztható, Gács Anna szerint ezek közül a hatvanas években megjelent kötetei a legfigyelemreméltóbbak. A kritikus elsőként említette az Én és a nagyapám című Palotai Boris-írást, melyből ma már klasszikusnak számító gyerekfilm is készült. De az egyéb művei alapján készült Kiskrajcár, Ünnepi vacsora, Nappali sötétség című filmek is sikeresek lettek: a Locarnói Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerték el, a Nő a barakban című televíziós drámája pedig a Montecarlói Filmfesztivál nagydíját kapta.

Palotai Boris (jobbra) Csengery Judittal a Nőakadémián a Rátkai Klubban (archív)

Ennek ellenére a beszélgetőket mindvégig megosztotta Palotai Boris életművének értékelése. Politikai elfogultsága a kommunizmus, szocializmus irányába sokszor körvonalazódik szépirodalmi műveiben is. A „kedves, aranyos, bájos írónő” sztereotípiájából nemigen tudott kitörni, és sikerét nagyban köszönhette annak, hogy nem állt az aktuális politikai hatalom útjában. Életműve nem ennyire homogén, Mekis D. János megfogalmazásában: „Majdnem jó író volt.” Az irodalomtörténész szerint különösen zavaró, hogy Palotai folyton sablonokat alkalmaz, írói vesszőparipái vannak.

A legismertebbek talán A férfi és a Keserű mandula című regényei. Mindkét alkotásban nyíltan beszél a testiségről, a szexualitásról, ami a szocializmus korában még nagyon szokatlannak számított egy női író tollából. Ugyanakkor képet kapunk a nő szerepéről, az államszocializmusban elvárt viselkedési formáiról. A beszélgetésben felrótták, hogy kevés szót ejt regényeiben a konkrét társadalmi eseményekről, a történelmet csak papírmasé díszletként villantja fel. A Keserű mandulában, például, a munkatáborba hurcolt férjét hazaváró asszony perspektívájából tárja elénk a családi drámát, a táborról viszont alig ejt szót, még a férj szájából sem hangzanak el konkrét tények, csak utalások.

Palotai Boris a szintén "szociaista sikeríró" Vészi Endre mellett

Mekis D. János kiemelte, hogy hiányosságai ellenére az írónő munkássága sokatmondó kulturális metszeteket tartalmaz. Kifordított társadalomrajzai szívesen élnek az elhallgatással, s olykor túlzóan emelnek ki ideologikus eseményeket. A férfi című írása holokausztregény, az emlékezés és a felejtés drámája. Gács Anna véleménye szerint ez a műve túl sokat mond ki, „bumfordian naiv”, ugyanakkor a komor, szorongató hangulatot jól megteremti. Bár egy idő után kiszámíthatóvá válnak a fordulatok, az írónő az idősíkok közötti áttünéseket jól kezeli.

Az irodalmárok egyetértettek abban, hogy Palotai Boris didaktikus stílusa leegyszerűsítő antropológiájából fakad. Azért nehéz a „jó” vagy a „középszerű” kategóriákban végérvényesen elhelyezni, mert írói megoldásai sokszor kiválóak, például a szabad függő beszédet vagy a nézőpontváltásokat remekül kezeli. Balogh Eszter az életmű utolsó szakaszának értékelése során felhívta a figyelmet arra az érdekes tényre, hogy a hatvanas évektől kezdve Palotai módszeresen „megöli” női főhőseit. Balogh meglátása szerint ennek lélektani oka van: „Ezekben a történetekben valójában saját magát, mint írót öli meg.” Ezt támasztja alá Palotai Boris egy késői nyilatkozata, melyben kijelenti, hogy nem volt bátor – itt vélhetőleg a lelkiismeretével próbál elszámolni.

Mai szemmel úgy tűnik, Palotai Boris egész életművében pengeélen táncolt. Hol a szocializmus tabuit próbálta kikezdeni, hol felmagasztalta a rendszert, de folyamatosan küzdött magában azzal, hogy a merev, „vonalas” társadalmi berendezkedésben hol van a nő kijelölt helye, s van-e ilyen hely egyáltalán.

 

Csepcsányi Éva

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.