Litera 10, 2012

HELYSZÍNI

A Literával már szilveszter előestéjén elbúcsúztattuk az óévet, egyúttal megünnepeltük tizedik születésnapját, valamint egy teltházas konzílium során megvizsgáltuk az ország elmeállapotát. Zárójelentés a Trafóból.

Litera 10, 2012

A Trafóban, ahogy a korábbi években is, már a bejáratnál „bedugul” a forgalom: a nép kulturáltan tolong, laposra vagyunk szorítva az előtérben, de agresszió nélkül, hálistennek, ez nem a karácsonyi pánik a sarki Sparban. A lépcsőjeggyel még le tudunk ülni a nézőtér leghátsó sorába, régi rutin, a vendégjegyesek jó része ide gyűlik, aztán lassan zsúfolásig telik a lépcső is, és beáll a se ki-se be állapot. Ha a Litera-születésnap partinak minősülne, már rég fennakadt volna a West Balkán-törvényben. A hátsó sor magasából lenézve a sokszoros telítettségre az is pánikbeteg lesz, aki eddig nem volt.

Állítólag azonban kikúrálnak bennünket minden szorongásból és elmebajból, legalábbis ezt ígéri a program és Winkler Nóra műsorvezető. Egy diagnózis felállítása erejéig hívatott egybe a konzílium és a nemzeti konzultáció, melynek fontos szereplője Dr. Máriás és zenekara, a Tudósok. Fehér köpenyben birtokba is veszik a színpadot, és a hazai alter-punk híresen szókimondó formációja visító szaxofonfutamokkal adja meg az alaphangot a felolvasásokhoz. A Litera egykori és jelenlegi munkatársai a videófelvételeken arról beszélnek, mit jelent nekik az online folyóirat, és a számukra emblematikus szavak kezdőbetűjét tartják a kezükben. A főszerkesztő, Keresztury Tibor például a „K mint kályhát” képviseli: a Litera a családias tűzhely melege, az a hely, ahonnan el lehet indulni.

A felolvasásokhoz Márkos Albert csellón szolgáltat hangeffekteket, és ahogy mindig, VJ Unflyable felel a látványért. A Tudósok nyitóballadájában a Lipótra repít el bennünket, ahol egy „Fekete Györgyre nagyon hasonlító személy” veszi át az igazgatást, a kivetítő képein pedig ennek megfelelően kellemes bódultságban szétcsúszó bolondokházi jelenetek villannak majd fel. Közben Térey Jánost szólítja be ügyeletes orvosként Winkler kollegina, és Térey egy országos nagy partiról mesél, melyet a „legkisebb jégkorszak” idején a Ferihegyen rendeznek, és a kívül csupa hó-csupa fagy világból fundamentalista magyarok támadnak a partizókra, véresen lemészárolva végül a dj-ket. A kivetítőn sűrűn hull a hó, Térey novellájától fázni kezdünk, tényleg kutya hideg volt már idefelé jövet is, csak nem lesz ez még rosszabb is?

Fehér Bélát mintegy feszültségoldó pirulaként kapjuk: Örkény 100. születésnapjáról megemlékezve négy rövid groteszket olvas fel, melyek közül kétségkívül a hibásnak minősített masszázskádak visszahívásának története aratja a legnagyobb sikert. A lefolyóban eltűnő ártatlan delikvensek és a cégnél reklamáló hozzátartozóik tényleg örkényi világot jelenítenek meg, közel vagyunk a klasszikus, nagy elmebajhoz, mely ki is teljesedik Dragomán doktor sátáni világában, már csak egy gonosz Hókuszpók-kacaj hiányzik. Az amatőr agysebész láncfűrésszel a kezében a formális logika talaján győzködi a leszíjazott pácienst, hogy a megkötözöttség csupán a beteg bizalmának a jele orvosa iránt, és ő juszt is meg fogja hálálni azt. A beteg dolga, hogy fogadja csak el, hogy beteg, hiszen a betegágyon fekszik, és az operáció után majd úgyis mindent be fog látni.

A borzongás fokozódik, de a rendelés nem áll le, még sok a beteg odakint, jelenti be Winkler Nóra, és beszólítja Takács Zsuzsát, aki egy Mario-parafrázist tár elénk cirkuszi jelenetében. Az elmaszkírozott varázsló ostorával pattintva parancsol a közönség közé dobált labdáknak – a projektoron karácsonyi gömbökre emlékeztető pörgő-forgó, óriás labdává növő színes golyók uralják a látványt, néha elefánt trappol a vásznon megállíthatatlanul körbe-körbe, közben Takács Zsuzsa varázslója lelepleződik, ahogy megszabadul maszkjától: egy elnök áll előttünk, aki végül lángba borítja a cirkuszsátrat.

A közönség egy része (Forrás: A Litera Facebook-profilja)

A költői kép költészettel teljesedik ki: Ladik Katalin érkezik a színpadra, és lefekszik a díszletként szolgáló betegágyra, várja a kezelést – jelenti be Winkler Nórának. Felvillanyozódunk, hogy jön egy jó kis Ladik-performansz, fel is dobná az estét, amely egy kicsit kábult, tompa, mintha tényleg benyugtatóztak volna mindenkit, valahogy nem pezsdült fel eddig a vér. „Halljuk előbb a panaszokat” – kéri a költőnőt a konferanszié-doktornő, mire Ladik a mikrofonhoz lép, és bár profi előadó, lenyűgöző, mint mindig, de performansz sajnos nem lesz, „csak” a versek, amelyeket azonban élmény hallgatni.

Spiró György jókor jön „törvényjavaslatával”, melyben a konyha céljából használt helyiségek „tisztaszobává” való minősítését kezdeményezi, miután a családok az egyéb helyiségekben már leszerelték a fűtést, betömködték a parapetlyukakat és a konyhában tömörülnek napi háromszori étkezésre és imára, valamint kidíszítették a falakat a szükséges népi motívumokkal. Spiró profi jogi nyelven egybeszerkesztett javaslatára végre tényleg egy emberként dülöngél a nézőtér, még ő is megakad egyszer, el kell fojtania a nevetést. Akkor ez most nem komoly, ugye? – szorongunk betegként a nézőtéren, és már jön is Darvasi László, aki egy orvosi rendelőbe invitál bennünket, ahová beállít az Ország. Darvasi költőien szép prózában diagnosztizálja egy önnön tüneteiben botladozó és saját kórságától rettegő beteg szervezet esetlenségét.

Zárásképp Bodor Ádám helyett beugróként a „főorvos úr”, Keresztury Tibor lép a közönség elé, és olvassa fel egyflekkesét egy osztályterem előtt várakozó két apukáról, akik közül az egyik alkoholista, a másik absztinens, de teljesen világos, hogy ez utóbbi sokkal „súlyosabb eset” – zárja Keresztury hirtelen csattanóval a történetet. Aztán immár „hivatalos” szerepkörében átadja az idei Litera-naplódíjakat. Először a „normál” naplóért Szolláth Dávidnak, majd a szabadnapló kategóriában Szekrényes Miklós veheti át a győztesnek járó elismerést. Újdonság a Litera-naplók történetében, hogy szerkesztőségek tagjai is jegyzik e műfajt: ebben a kategóriában a Holmi lett a nyertes. Bár a díjátadón nem tudták képviseltetni magukat, de egy levelet küldtek, melyből értesülhettünk többek között a folyóirat szerencsés túléléséről: a működésüket ismét biztosította egy időre az NKA. Történnek hát normális dolgok is, szerencsére – üzeni a levelet író szerkesztőség, és állapíthatjuk meg mi is a bolondokháza-hangulatban, ám a rendelés itt véget is ér, mert felsorakoznak a színpadon a munkatársak, a műsor közreműködői, és a Trafó lelkesen tapsol a tíz éve dübörgő irodalmi portálnak.

A búcsú előtt még megnézhetjük a kivetítőn a literásokkal készült videófelvételek második részét, ahol sok betű és szó került elő: „Cs” mint család, „E” mint együtt, „Á”, mint áramszünet (ilyen is előfordult már, záróra az online irodalomban), majd egyszer csak Jánossy Lajos az „M”-et emeli fel a kezében, és a régi P. Mobil-számot idézi, ha még oly közhelyes is, teszi hozzá: „Menj az úton, menj tovább!”

Mi pedig előretekintünk a 2013-as évre, amelyről a számmisztika-hívőknek nem árt tudniuk – hívta fel a figyelmet még a rendelési időben Winkler Nóra –, hogy ebben az évszámban 1987 óta először különbözik minden számjegy.

Laik Eszter

Leadfotó: www.litera.hu