Közelítés a távolodóhoz – HALMAI TAMÁS írása RÁBA GYÖRGYRŐL
Ki híven hallgatott
a hitetlen Tamásra,
szava az angyalok
hallgatásának mása.
(Halmai Tamás: Mégis üzen)
HALMAI TAMÁS
RÁBA GYÖRGY KÖLTÉSZETÉRŐL
Ez a szókincs se tár belőlem
többet fényre vagy egyebet
mint hogy ott bujkál minden őszben
egy magakellető gyerek
(Ráolvasás)
KÖZELÍTÉS A TÁVOLODÓHOZ
„Nincs az irodalomnak nemessége, nincsenek akármilyen szempont szerinti kiváltságosai, de kiválasztottjai igenis vannak.” (Balassa Péter)
A költészet akkor is gyógyít, ha nem vagyunk betegek. S mert tünemény, megengedi a paradoxont fokozó tódítást: orvosság az olvasónak a sebzettség lírája is; föltéve, hogy jelentős költő jelentős versei vallanak a sérült anyagról, a sebes szívről. E tekintetben Orpheusz famulusa az elemző elméhez mégoly hű lírikus; s ebben az értelemben űz fehér mágiát a szavakkal a legjámborabb betűvető is. Legyen bár a tudós önfaggatásnak olyan kivételes mestere, mint választott költőnk.
Rába György (1924–2011) a modern intellektuális líra kiemelkedő egyénisége. Költészete hét évtizedet fog át: első versét a Nyugat utolsó száma közölte (1941-ben), utolsó kötetei már a 21. században láttak napvilágot. Az Újhold alapító szerkesztője, a világlíra értő tolmácsa, az irodalom számos területének vitathatatlan mestere. Alkalmasint az egyedüli, aki Kossuth- és Széchenyi-díjat is elnyert; azaz művészi és tudósi munkásságát egyaránt a legmagasabb rangon értékelte, értékeli az illetékes közvélemény. Okkal-joggal. Hiszen nemcsak verseinek s műfordításainak hosszú sora, de tudós alkotásai: fordításhermeneutikai korszakmonográfiája (A szép hűtlenek, 1969), a babitsi életművet földolgozó munkái (Babits Mihály költészete 1903–1920, 1981; Babits Mihály, 1983), további tanulmánykötetei (Szabó Lőrinc, 1972; Csönd-herceg és a nikkel szamovár, 1986; Az ünneptől a hétköznapi ünnepek felé, 2008), valamint finom mívű elbeszéléskönyve (Remények és csalódások, 2000) is tartós kincseinket gyarapítja.
A nyelv és a költészet önértelmező (és én-vallató) műveleteiben vesz részt, aki Rába-verset olvas. Csak példaképpen s szinte véletlenszerűen egyetlen művet másolunk ide. A mágia archaikus beszéde és a személyes szeretetigény lélektana között így bontani ki ars poeticát – alkalmasint a legnemesebb szerzők kiváltsága:
Ráolvasás
Nem mind dalok elégiák
lírai eredetük más ok
szorongásból torkomon át
ki-kitörő ráolvasások
Ez a szókincs se tár belőlem
többet fényre vagy egyebet
mint hogy ott bujkál minden őszben
egy magakellető gyerek
kinek megvan a maga nyelve
jelmondata megfejthető
hogy érte valaki szeresse
ő meg lakjék benne csak ő
Tapintatosan jelentős líra a Rába Györgyé. Lengyel Balázs már évtizedek előtt tapasztalhatta s tudósíthatott róla: „Azok a költők, akikkel Rábának rokon az élményvilága, rokon a hangja, nála (talán igaztalanul) inkább elismert, jelentős vagy nagy költők”. Az egykorú kritikai észrevétel ma még érvényesebbnek rémlik. Rába munkásságáról alig esik szó nyilvános eszmecserében; a fiatal nemzedékek sem nála keresnek ihletet, tanácsot, ösztönzést.
Félő, e költészetet úgy felejtjük el, hogy értékeit igazán számba se vettük. Ennek jegyében minden olvasáspróba, elemzéskísérlet s emlékezésgyakorlat, amely Rába György költészetével komolyan számot vet, missziós tett.
Közelíteni a távolodóhoz: lehet-e szebb vállalásunk?
P. S. E sorok írója 2011-ben rögtönzött lírával adózott a frissen elhunyt költő emlékének; a szöveg így szól – avagy hallgat el:
Mégis üzen
Rába György halálára
Itt hagyta üresen
teste térfogatát.
Mégis, mégis üzen.
Fény tölti ki a fát.
Ki híven hallgatott
a hitetlen Tamásra,
szava az angyalok
hallgatásának mása.
Az oldalhoz társított fotográfiát Kemény Aranka készítette.