„A jó piac maga az élet”

HELYSZÍNI

Pirosló paradicsomok, paprikaillat, kifőzdék, hangos kofák, rég látott ismerősök, alkuk és társalgás – hangulatos piacozásra indultunk a Győri Műhely szerzőivel, legalábbis képzeletben, az új lapszám bemutatóján.

„A jó piac maga az élet”

Az Írók Boltjában Villányi László főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket a szinte szó szerint „színes-szagos” lapszámmal: a témához illő tarkasággal illusztrált folyóirat a piacok zsivaját, illatát, látványát kelti életre.

Villányi László Gergely Ágnes versét tolmácsolta

Gergely Ágnes távollétében Villányi László olvasta fel a költőnő versét a lapszámból, majd Kemsei Istvánnak adta át a szót, aki felelevenítette gyerekkorának piaci élményeit. A kispesti piac zsibongása, hangzavara máig nem megy ki a fejéből – mesélte a költő, aki felnőtt fejjel aztán felfedezte a Bosnyák teret is, életében először épp a bemutatón mellette ülő Ágh István társaságában, valamint Balaskó Jenő oldalán. Ágh Istvánnak az igazi piacok megismerése éppen gyerekkorából maradt ki, hiszen szülőfalujában otthon, a ház körül mindenkinél megtermett minden, inkább az állatvásárok töltötték be a piacozás szerepét. Később Budapesten „a Bosnyák” és a Nagycsarnok lett az a hely, „ahol otthon érzem magam”, fogalmazott a költő, majd az este egyik legszebb gondolatának adott hangot: „Az emberek falusivá válnak a piacon. Abban a pillanatban, ahogy valaki a zöld közé kerül, elveszti a fővárosi lényegét.”

Kemsei István mesél, Ágh István a gyerekkorról álmodik 

Hegedűs Imre János még messzebbre repítette vissza hallgatóságát, amikor Székelyhidegkút emlékét elevenítette fel. A piacon kásás vackort és nyakas vackort árult kicsi gyerekként, így a vevők talán rokonszenvből is gyorsan elkapkodták az áruját. A román asszonyok szerencsét és egészséget hozó gesztussal megköpdösték – és azért is, hogy rájuk is ragadjon valami ezekből. Az író életének következő állomásán, Bécsben, a láger után is fontos szerepet játszott a piacozás: az úgynevezett Naschmarkton (előtagja a magyar nassol szóban is benne van) árulták a faliórákat, szintén szép forgalommal.

Talán a háttérben ülő úr is ugyanazt olvassa

Szepesi Attilával Beregszászig utazhattunk vissza az időben: az itt töltött gyermekévek elevenednek meg többek között azokban a szonettekben, amelyeken ez idő tájt dolgozik a költő. A Műhelybe került egyik darab, a Kalumet azonban egy berlini piaci élményt elevenít fel: egy tökéletes indiánnak öltözött és annak is látszó helyi békepipaárussal szóba elegyedve kiderült, hogy az magyar cigány. A tevecsikó című versben pedig Weöres Sándor emléke villan fel; mint Szepesi elmesélte, a nagy költőelőd egyszer ugyanazon a török piacon „szeretett bele” egy tevecsikóba, ahol később Szepesiék is jártak.

Szepesi Attila mellett Baán Tibor hallgatja az "ugrós" verset 

Baán Tibor irodalomtörténész szerint „a gyerekkorban látott piac a csodával rokon”. Számára az érzéki élmények kavalkádját jelenti ez a hely – a győri bencés gimnáziumból gyakran ki is szökdöstek a helyi piacra. A kisfiúkori pécsi élmények közül maradandó lett, ahogy a sokszoknyás asszonyok tréfásan kiabálva árulták a kályhafényesítőt – mélázott el az irodalmár. (Kemsei István még az efféle „suvickos” szerek pontos nevére is emlékezett, sőt arra is, pontosan mit kiabáltak a kofák.) De a nagyanyja alkudozásai is erősen megmaradtak Baán Tibor fejében. Juhász Ottó író-szerkesztő mintegy erre felelve fogalmazta meg: „a jó piac maga az élet”, majd felállította a „kedélyes piac” és a „gonosz piac” tipológiáját.  A kedélyesség ízére Szolnokon, anyja oldalán jött rá: ez a békebeli, zsivajgó, illatos, tarka piacok világa, ahol ismeretlenek lesznek ismerőssé, és az alku sem a pár forint spórolásról, hanem a társalgásról szól. A „gonosz piac” a háború utáni állapot, amikor vevő és eladó szembenálló felek lettek: a városiak „utolsó gatyájukat, lepedőjüket is tojásra cserélték a falusiakkal” – írta le érzékletesen Juhász Ottó.

Juhász Ottó az ókori Kínáról hozott történeteket

A bemutató „felolvasós” szakaszában a lapszámban megjelent művekből kaphattunk ízelítőt. Ágh István Nagyvásárcsarnok című versében egy szibériai piaci élmény is megelevenedik, és a vásári színek-szagok-ízek élet-allegóriává alakulnak a sorokban. Baán Tibor egy részletét olvasta fel tanulmányának, melyben immár klasszikussá vált költők – többek között Károlyi Amy, Berda József, Lator László, Csukás István – művein keresztül vizsgálja az est témájának mítoszteremtő erejét. Kemsei Istvántól verset hallhattunk: a Téli piac, fagyos krumpli címe önmagáért beszélt. A ponyvahegyek alatt eltűnő, hófútta, kihalt piac, a bezárt pavilonok és a pecsenyesütők képe éppúgy hozzátartozik ennek a különleges helynek a hangulatához, mint József Attila Téli éjszakája a magyar tájhoz.

Hegedűs Imre János és Ágh István

Hegedűs Imre János az esten spontán talált ki egy címet a lapban megjelent írása bevezetőjének, ennél fogva Piac az ágak hegyén címmel olvasta fel a hangulatos visszaemlékezést, hogyan jártak gyerekkorukban kertről-kertre „nassolni”, vagyis gyümölcsöt lopkodni. „Mohó élvezet volt ez, nem evés, csámcsogtunk, mint a malacok” – szólt a felolvasott részlet egy sora, majd már csak szóban tette hozzá az író: „az emigrációban aztán eltemettük ezt a gyönyörű élvezetet”. Szepesi Attila egy táncnóta- vagy rigmusszerű verssel kedveskedett a közönség fülének, amelyben a piacok minden forgataga és fura népe életre kelt.

Műhely és írói műhelyek

A kínai kultúrát évtizedek óta kutató Juhász Ottó egy igazán egzotikus kulturális kalanddal szolgált a bemutató lezárásaképp: a Győri Műhelyben is megjelent tanulmánya a kínai piacok történetét tekinti át, ebből villantott fel néhány részletet a szerző. Például, hogy a kereskedelmet az ókori Kínában milyen alantas és kártékony tevékenységnek tartották, ám ez nem jelentette azt, hogy ne működött volna ott is erre alkalmas hely, sőt: a nagyvárosokban külön lampionpiacok is voltak – tudtuk meg Juhász Ottótól. Egy, a 18. században összeállított, Tang-kori verseket (több mint tízezret!) tartalmazó antológiában találunk egy mulatságos verset Li-pairól, aki a „fővárosi piactéren kocsmapadlón hortyogott”, és még a császár hívására sem mozgatta füle botját sem. (Annál szebb a vers lecsengése: a részeges Li-pai úgy halt meg, hogy a víztükörből ki akarta merni tenyerével a holdfényt, és vízbe fúlt.) E messzi vidék tarka lampionünnepeinek fényével zárta estjét a Műhely.

Szöveg és fotók: Laik Eszter