A fényképész utó- és jelenkora

HELYSZÍNI

A fülledt nyárvég dacára igen szép számú érdeklődő zsúfolódott be a Nyitott Műhely kicsiny tereibe a Závada Pállal rendezett beszélgetésre, akit A fényképész utókora című regénye kapcsán Bazsányi Sándor faggatott.

A fényképész utó- és jelenkora

A Beszélő című folyóirat rendezésében zajló, "Húsz év legizgalmasabb könyveiből, könyveiről"  elnevezésű sorozat ezen estéje nem tartogatott annyi izgalmat, amennyit a cím ígér, de a kissé álmosra-fáradtra sikeredett eszmecsere részben a levegőtlenségnek volt betudható. S részben tán annak is, hogy a Bazsányi Sándor felvetette kérdések inkább afféle könyvbemutatós „GyIK”-szinten mozogtak, amelyekre Závada részéről nehéz lett volna heves cáfolattal vagy egyetértéssel, esetleg mélyebben elgondolkodva felelni, netán a már több helyen, többször megfogalmazott válaszokhoz érdemi újdonságot hozzátenni.

Závada egyébként sem az a szerző – s ezt az este is megerősítette –, aki hajlamos lenne misztifikálni, elködösíteni alkotói műhelyét, módszereit. Ahogyan hangsúlyozta is: természetes, hogy A fényképész…-ben művi helyzetet teremt a többes szám első személyű megszólalók váltakoztatásával, és természetes, hogy ez szerep, maché, álcajáték. De ahogyan egykor a színház után a film sokkoló lehetett a néző számára a nézőpontok váltásával és a vágásokkal, és ahogyan a kamera elkezdett mintegy a mi szemünkkel látni, úgy talán szokatlan lehet a regényben megjelenő „nem természetes” elbeszélői pozíció.

Emellett az elbeszélési technika sem mondható hagyományosnak a regényben, s emiatt is érték már kritikák a szerzőt. A beépített, szó szerint idézett kordokumentumokat azonban Závada nagyon is tudatosan használta. „A történelmi regény-íráshoz általában úgy fog neki az ember, hogy sokat olvas, adalékokat gyűjt, aztán az ismeretanyagot bedarálja a műbe, jó apróra, hogy ne tűnjön fel, hogy az nem a saját tudása. Én épp az ellenkezőjét szerettem volna: hogy felismerhetők legyenek a korabeli források” – fogalmazott az író, akinek a regényben alkalmazott idézettechnikája mögött egy kis dac is meghúzódott. Az idő tájt robbant ki ugyanis a Literán Esterházy regénye kapcsán az „idézetbotrány”, és Závada e „juszt is” megoldással egyben állást is foglalt az ügyben.

De nem csak történelmi dokumentumok, újságcikkek, kiáltványok, beszédek részletei (például Németh László szárszói beszédéből) szervülnek bele Závada szövegébe, hanem Flaubert Érzelmek iskolája című regényének „szelleme” és mondatai is. Mint Bazsányi Sándor néhányszor vissza is tért rá: több kritika tette szóvá a flauberti „kottát”, illetve, hogy A fényképész… hősét, Koren Ádámot túlságosan is Frédérick Moreau-ról mintázta Závada. Az apák után a fiúk nemzedékét képviselő hős, aki az írónak is kortársa, lehangolóan cselekvésképtelen. A főhős szélsőséges tunyaságának köszönheti, hogy egy reménytelen szerelemmel az élete lényegi része véget is ér – de valójában a regény is, hiszen 1990-ben már egy új történetnek kellene kezdődnie. Mint Závada őszintén feltárta: nem érezte úgy, hogy neki kellene megírnia a rendszerváltás, azon belül a demokratikus ellenzék történetét, már csak azért sem, mert ő maga igen későn és periférikusan – leginkább a Holmi folyóirat szerzői gárdájához csatlakozva – lett e kör része. Bár szociográfusi múltja, munkája során többször dolgozott együtt azokkal, akik szorosabban kapcsolódtak e hazai színtérhez. A regényt kritizálók közül sokan épp azt nehezményezték, hogy a – kortárs generációt képviselő – tétlen, tunya Koren „átalussza” még a rendszerváltást is, ám erre Závada az esten úgy reagált: nem hiszi, hogy aszerint kellene egy hős karakterét, cselekvőkedvét alakítani, hány barátja van az embernek egy adott társadalmi körből.

Mivel A fényképész utókora azoknak a regénye, akik marginális létformák képviselőiként élik át a történelmi fordulópontokat, a beszélgetés elején rögtön szó is esett az író szociográfusi múltjáról, s a két alkotói metódus összehangolásáról. Závada elmondásából kitűnt: soha nem vált nála ketté a két nézőpont; már első művében, a Kulákprésben is felvonulnak például A fényképész… majdani szereplői, például Dohányos, akit Erdei Ferencről mintázott az író. A Kulákprésből felolvasott részlet, amely a korabeli sajtó „kulákozási” gyakorlatáról szóló kis számvetés, statisztika, egyszerre megdöbbentő és groteszk dokumentációja A fényképész… történetében aztán visszatérő, antiszemitizmussal kiegészülő gyűlölködésnek.

A felolvasott részleteken túl Závada Pál egy meglepetéssel is szolgált: regényéből drámaadaptációt írt, amelynek kórusbetéteit Keresztes Tamás megzenésítette. E kardalokat hallgathattuk meg magnóról bejátszva, majd a gépit felváltotta az élőzene, és a Hanem zenekar koncertje zárta az estét.

Laik Eszter