Ugrás a tartalomra

PARS POETICA – Korányi Mátyás

VERSTÖRTÉNÉS


 (A költészet) bombamerénylet a lepkekertben. Bolhás
daxli. Ingyenes útvonaltervező program.
Elütött PIN-kód. Fényáteresztő fólia.
Pedigré. Vörös ellenőr-karszalag. Leállósáv.
Káosz. Paranoia. Geg. Felszabadító rúgás.

 

 

PARS POETICA

KORÁNYI MÁTYÁS

 

 

 

 

 

 

 

Bonyolult, mint egy kenu

           Mottó:
           Vershorgokkal kapaszkodunk a kisgömböc belső falán.
           Rózsaszín űrben lebegnek a felzabált valóság maradványai.

 

Izé. Sőt: na! Hogyishívják. És akkor arról még nem is beszéltünk. Hogy. Talán. Mert miért is ne? Végső soron. Szerintem. Ha el sem kezdődik, akkor olyan lesz az egész, mint egy félelembe merült kisfiú. Persze: poetica.

 

 

 

 

 

 

 

 

Pinkroom, 2011, digitális technika

 

remek

nincsen miről írni.
mindenki tud mindent.
már csak a kibírni
maradt és a biccent.

végidőknek szélén
szegény költő matat.
tolla ledőlt kémény,
verse törölt adat.

város felett lebeg.
kísértet a költő.
this is the end. remek.
gyilkos. üres. önző.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rhéma-lom – Egy szegény kis szimbolista klapec rémálmaiból, 2011

 

Rokonok. Azt mondta, hogy rokonok. És ha nem vagyok dühös? Vidám vagyok és jókedvű. Ha. Ha ha. Ha ha ha. A kétezer tízes választások idején, a mindent eldöntő második forduló vasárnapján, nem látogattam meg a szavazófülkéket. Helyette a feleségemmel bementünk a Róbert Károly körúti Honvéd kórházba, és meglátogattuk Fifi nénit. Fifi néni hetven évvel ezelőtt talán éppen azt figyelte, ahogy az ablakban hűl a szilvalekvár... Azon a vasárnapon találkoztam életemben először személyesen a történelemmel. Bebizonyosodott úgymond, hogy a könyvek oldalain nem kitalált történetek, nem egy virtuális valóság rendszere foglaltatik mondatokba. Két nap múlva este hét körül visszamentem, röviden beszélgettünk, aztán Fifi néni a kezemet fogva aludt el. Rózsaszín pamutjogging volt rajta, mellkasán egy fehér nyuszi kedves rajzfilmfigurája. Hazafelé virágillatú volt a kezem, Fifi néni kenőcsét éreztem rajta a metró végállomásán áthaladva. Igazi tavaszillat volt, mély, kellemes, erős és tiszta. Fifi néni Radnóti Miklós özvegye, a verseiben Fanni.

 

„KÖLTŐ

Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis időmet
mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban
gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.

PRÓFÉTA

Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg.
Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,
s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,
már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.”

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben.
1944. augusztus 23.

(Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga, részlet)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lavacowboys, 2006, digitális technika

 

Vajon hitetlen vagy hiteles ez a kérdés: miért nem szobrok által kommunikálta Isten az ő üzenetét? Esetleg festményekkel… Vagy 3D-s filmvetítéssel. Isten az igét választotta, a beszélt nyelv és az írás csatornáját. Szívnek teljességéből szól a száj. „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni. Íme a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket igazgatjuk. Íme a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, ahová a kormányos szándéka akarja. Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Íme csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!” És: „Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt. A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Attila is my Elvis, 2005, digitális fotómanipuláció

 

„Az is bolond aki poétává lesz Magyarországon.” „Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Citygrill, 2011, digitális technika

 

Szeretők

Sárga a szőlő, kényes,
benne a bor tova érne,
bódít a líra, szeszélyes,
mostoha fény a szemérme,

flörtöl, libben a szoknya,
látom a lábai ívét,
elpirul így a bolondja,
égnek az ajkaim ismét,

must-arany ömlik a szájba,
nem figyelünk ma a giccsre,
nincs akadály, ez a pálya,
döntöm a nőt le a priccsre,

prés nyikorog tuti hangon,
nedvüket engedik álmok,
hordókat gurigatnom
hívnak az isteni lányok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Illetékteleneknek belépni tilos – I do - Fein, 2008, mobiltelefonos fotó

 

74-ben születtem Budapesten. Anyám óvónő, apám festőművész. Korán elváltak. Azt hiszem, költőnek születtem. Is. 16 évesen kezdtem verseket írni. Szerelmes voltam és nyomorult. Mindkettő máig így maradt, a költészet is tovább élt bennem. 97-ben megnősültem, azóta született hat gyermekünk. Feleségem egészen fantasztikus (lehet, hogy ufó). A gyerekek meg… Hát ők gyerekek, s mint ilyenek, a világmindenség csodasűrítményei. 17 évesen otthagytam az iskolákat, pedig hihetetlenül jó közösség volt az általános és a gimnáziumi osztályunk is, de egyszerűen ki nem állhattam a rendszert, semmi nem érdekelt a kötelező tananyagból. Dolgozni kezdtem. Sokféle munkahelyen megfordultam az elmúlt 20 évben, 3 évig zöldségesként, többek között a nagybani piacon, mint rakodó. Napi 12-14 óra meló éjszaka… A főnököm egy jó kedélyű, alacsony, szakállas férfi volt, kétdiplomás tanárember. Meló közben Miles Davist hallgattam walkman-ről, szabadnapjaimon techno partikra jártam, ahol olykor másnap délig roptuk, vagy otthon írtam, olvastam és a lakótelepen gördeszkáztam késő estig. 8 évig néptánc, heti három próba és fellépések. Barátokkal utazgattam az országban és Európában. Voltak évek, mikor keményen drogoztam és voltam bigottan vallásos is. Egyszer legyalogoltam 186 kilométert három társammal, alvás nélkül, egyhuzamban, Börzsöny – Pilis – Budai-hegység – Gerecse – Vértes, 56 óra alatt. 200 kilométert terveztünk, de a végén már járás közben elaludtunk, nem tudtuk befejezni. Fontosak a barátaim, nagyon sokat köszönhetek nekik. A családommal nyolc albérlet, rossz döntések és nélkülözés, igazi pesti exodus. Ezalatt lényegében folyamatosan írtam verseket. Két éve vezetem a dokk.hu költészeti portált. Van néhány írókollega, akiknek szavára kiemelten figyelek, szerencsére őket is barátaimnak tudhatom. Boldog vagyok

 

 

 

 

 

 

 

Ilyen költőnek lenni

 

Van bennünk egy madár. Nem költözik és nem rak fészket. Kitárt szárnyakkal, Krisztus-pózban lebeg. Mindig arra várunk, hogy énekeljen. Arra várunk, hogy velünk szeressen. Árnyék és illat. Aránytalanság. Van, aki szerint démon. Van, aki szerint angyal. Van, aki szerint kengyelfutó gyalogkakukk. Nem rak tojást és nem párosodik. Tollai feketék, fehérek, szivárványosak. Csőrével szegycsontunkba bököd belülről. Ő a párna és ő az ösztöke. Nincs neve. A szíve fehér kavics.

 

A költészet

A költészet olyan, mint a vattacukor.
Mint a barlang. Vagy a csermely. A kavics.
A költészet befülledt kerti sufniban
összebarkácsolt perpetuum mobile.
Nyurga kamasz. Elmaradt színházi előadás.
Szegény falu főutcája. Ringlispíl.
Ribizli. Bruce Lee. Predesztináció.
A költészet folyton szivárványt tükröző
compact disc. Sercegő, fekete lemez.
Összeesküvés. Forgács a hörcsög alá.
Paplak. Síparadicsom. Égő éden.
Második feleség. Hibaüzenet.
Haletető csúzli. Összegyűrt origami.
Megszépült, régi osztálytársnő. Ötös
kémiadolgozat. Otthonfelejtett tornazsák.
Csönd egy öreg Daciában, kopogó zaj 
a Merciben. Sima ügy. Reflexkalapács.
Mesterkélt közöny. Hideg popularitás.
Métely. Pirula. Szex. Kettes magatartás.
Magassági rekorder. Mariana-árok.
Piros hó. Hamburger. Alibi. Hátvéd.
Bombamerénylet a lepkekertben. Bolhás
daxli. Ingyenes útvonaltervező program.
Elütött PIN-kód. Fényáteresztő fólia.
Pedigré. Vörös ellenőr-karszalag. Leállósáv.
Káosz. Paranoia. Geg. Felszabadító rúgás.
Nagyon ritka mocsári pók. Egyirányú végtelen.
Műanyag hosszabbító. Hármas csatlakozóalj.
Lemért távolság. Sulyom. Ellő jakk. Muskátli.
Kimaradt helyzet utáni visszajátszás. Szú.
Grease. Bergman. Kovács Gerzsonné Ilonka.
80 négyzetcentiméter. Kilógó takonydarab.
Kopaszodó optikus. Eltört karmesteri pálca.
Fehérköpenyes sajnálkozás. Akasztófaék.
Titokzokni.  Ismeretlen, mély női hang.
Dezodor. Néma mozdulat. Benőtt repesz.
Rákolló. Túlzás. Kiszakadt regényoldal.
Reményke. Üvegplafon. Eldugott bizonyíték.
Folytonosság. Folytathatatlanság. Köldökszösz.
A költészet két lábon járó, kihunyt félreértés.
Költészettel nem lehet pénzt keresni.
A költők a leggazdagabb emberek.
Költőnek lenni felelősség. A költő
a legfelelőtlenebb. A költészet megoldás,
menekülés, ferde megváltás. Porparádé.
Királyoknál nagyobb a költő, minisztereknél,
próféták mellé állhat. Paradoxon-dealer.
Megismerheti a halhatatlanságot,          
de sosem birtokolhatja. A költő sátán.
A költő igazság. A költészet öncsalás.
Remekbe szabott szabálytalanság.
Költészetben nem lehet hazudni.
Milyen szépen lehet hazudni!…
Költőnek nem jár szabadság.
De a szabadságnak jár költő!
A költő bíró. A költő rab.
A költő mindig szabad.
A költő jog, ítélet a költő.
Egy költő hány emberöltő?
Egy költő mikor kell?
És a költészet minek?
Keresünk…
Kutatunk…
hideg
langyos
hideg

 

 

 

 

 

 

 

 

This Is Not The End

 

Az illusztrációkat a szerző, a portréfotókat Hegedűs János készítette

 

 

Herbie Hancock – Speak Like a Child

 

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.