Ugrás a tartalomra

Megnyílt a 83. Ünnepi Könyvhét

KÖNYVHÉT


Az első igazi forró nyári nap várta az Ünnepi Könyvhét kezdetére érkezőket a budapesti Vörösmarty téren, ahol a hagyományos fúvószenekari nyitány után Ferdinandy György mondott ünnepélyes megnyitót.

 

 

 

 

Megnyílt a 83. Ünnepi Könyvhét

 

A nyugati emigrációtól a Vörösmarty térig

Miután Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, Ferdinandy György emlékeztetett a hagyományra, hogy minden második évben egy határon túli író nyitja meg a könyves ünnepet, és rögtön egy olyan személynek ajánlotta beszédét, aki eddig minden évben valamennyi köszöntőt türelmesen végighallgatott: Vörösmarty Mihálynak, akinek a szobra a tér fölé magasodva tekint le a hétfőig ott tarkálló könyves standok és látogatóik sokaságára.

„Rendhagyó képződmény a nyugati magyar irodalom” – kezdte az író az ötödik síp, vagyis a határon túli magyar irodalom nyugati képviselői nevében. Lassan elfogyóban van ugyanis az a tábor, amelynek létszáma – ha tagjai egy ország lakosai lettek volna – egykor vetekedett egy kisebb államéval. E kérészéletű, alig fél évszázados „mozgalom” 984 (!) folyóiratban vagy hírlapban publikálta műveit, és ha áttekintjük Borbándi Gyula nyugati magyar irodalmi lexikonját, páratlanul sokszínű névsort találunk benne. A legismertebb régiek közül elég csak Márait, Molnár Ferencet, Zilahy Lajost említeni, de klasszikussá lett mára Faludy György, Fejtő Ferenc vagy Határ Győző is, nemkülönben Cs. Szabó László, aki a pályakezdők számára az etalon, a tanár volt.

És ne feledkezzünk el a kitagadottakról – folytatta Ferdinandy György –, akik idegen nyelven váltak ismertté, mint Mikes György vagy Koestler Artúr, mégis magyarnak vallották magukat. Immár külön csoportot alkotnak a rég hazatelepültek, így András Sándor vagy Papp Tibor, akikről már csak kevesen tudják, hogy egykor Nyugaton bontogatták szárnyaikat.

Ferdinandy György megemlékezett arról az áldozatos munkáról, amelyet az emigrációban élő írók végeztek a hazai irodalom népszerűsítésében, élükön Gara Lászlóval, „akinek egy időben én is segítettem” – mondta az író. És ahogy a francia nyelven író Beckettet vagy Ionescót sem tartjuk franciának, miért ne emlékeznénk meg Heriberto Hernandezről, aki kubaiként a magyar költészet avatott fordítója és kiadója volt Floridában, és akinek most, a Könyvhétre jelentette meg első magyar verseskönyvét az Orpheusz Kiadó. Megemlítette Ferdinandy György saját fia, Michel útikönyvét is, aki immár a második generáció útkeresésének élményeit fogalmazta meg a Hétkrajcár Kiadónál megjelent kötetében.

Az író végül a fiatal kutatókhoz, irodalomtörténészekhez szólt. A nyugati magyar irodalom feltáratlan terület, és igazi kincsesbánya, amellyel érdemes foglalkozni. Majd Vörösmartyhoz visszakanyarodva fejezte be a beszédét: hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb”, arra mi most ezekkel is válaszolunk.

 

A világ minden tájáról

Nem sokkal az ünnepi köszöntőt követően Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője még három vendéget üdvözölt a színpadon: Sárközy Mátyást, Dupka Györgyöt és Csapody Kingát. Ketten közülük szintén a határon túli magyar irodalom képviselőiként voltak jelen: Sárközy Mátyás Londonból érkezett (legfrissebb tárcája az Irodalmi Jelenen itt olvasható), Dupka Görgy pedig Kárpátaljáról.

Antall István bevezetésképp megosztotta a hallgatósággal azt az anekdotát, hogy mire Ferdinandy György nevét megtanulták volna a franciák, Dél-Amerikába költözött, és elkezdett spanyolul írni. Az írót fia új kötetéről kérdezte, melyről néhány szót már az ünnepi beszédben is hallhattunk. Ferdinandy elmesélte, hogy Michel a dijoni orvosi egyetemet hagyta ott (unalmasnak találta), mielőtt nekivágott volna, hogy körbekerékpározza a Földközi-tengert. „Atyai kód”-e a vándorlás szeretete? – kérdezte Antall István, és Ferdinandy György egyértelmű igennel válaszolt. Sőt, oly mértékig „összemosódtak” a Michel úti élményeiből született kötet kapcsán, hogy tévedésből Ferdinandy György neve került szerzőként a könyvre, és mivel fia nincs Budapesten, ő is fogja helyette dedikálni.

Sárközy Mátyást új kötete apropóján a kiállítás-megnyitókon vállalt szerepéről kérdezte a rádiós szerkesztő, s mint az író elmesélte, legutóbb épp előző nap nyitott meg egy tárlatot az Országos Széchenyi Könyvtárban. A Szfinxtől egy üres szobáig című új kötete negyven, különféle lapokban megjelent, vagy a BBC-ben elhangzott kiállítás-megnyitót tartalmaz. Ám ezek afféle „sárközyádák” – magyarázta a rá jellemző derűvel az író –, „nem lila esztétikai tanulmányok”. Az emberi életpálya mellett a személyes benyomások foglalkoztatják, ezekből táplálkoznak e beszédek, írások. Az első rögtön a címben is szereplő Szfinx-szel foglalkozik, amely egy negyven évvel ezelőtti utazás élményének része. Sárközy Mátyás egészen új szemszögből közelített ahhoz a problémához, hogy lassan szétmállik a Szfinx szobra (és az Unesco erőfeszítései az állagmegóvásra csak rontottak a helyzeten). A Szfinx ugyanis csupán a fáraókultusz fontos része volt egykor, s ahogyan a budapesti Sztálin-szobor leomlott, hát „isten neki”, ha a Szfinx is valamikor a földre hullik.

Az egykor grafikát tanuló, képzőművészettel is foglalkozó Sárközy Mátyás után a kortárs illusztrátorokra terelődött a szó: Csapody Kinga a Manó Könyvek szerkesztőjeként egy kis kedvcsinálóval szolgált a gyermekirodalomhoz. Egyetértett Antall Istvánnal abban, hogy a kisgyermekeknek szóló művek jelentős színvonal-emelkedése sokban köszönhető a kiváló hazai illusztrátoroknak, és mindjárt ki is emelte a „Mesélj nekem” című sorozatukat. Ez a tizennyolc kötetből álló, tematikus könyvfolyam megkönnyíti a választást a tündéres, sárkányos vagy épp lustákról és szorgalmasokról szóló mesetípusok között. Legutóbbi három kötetének illusztrátorai Szalma Edit, Kállai Nagy Krisztina és Kiss István voltak, de sok más jeles rajzoló tette és teszi még szerethetővé a Manó Könyvek kiadványait az egészen fiatal, a kiskamasz és felnőtt olvasók számára. Antall István Maros Krisztára hívta fel a figyelmet, aki „addig rajzolt mások meséihez, míg végül írt magának egy mesét” – a grafikusnak ugyanis most jelent meg saját, Tücsök a Holdon című mesekönyve.

A mesék után a sokkal szomorúbb valóságra váltva Dupka György – aki, mint Antall István bemutatta, Kárpátalján „számtalan feladatot vállal magára” – beszélt A mi Golgotánk című kötete megszületésének hátteréről. Édesapja több lágerben is raboskodott – mondta el az író-szerkesztő –, és fia kezdeti verses próbálkozásait, hogy szavakba öntse a kényszermunka-táborokba hurcoltak tragédiáját, sorra „leintette”. Úgy vélte: képtelenség ezt verssorokban megfogalmazni. Ezzel együtt azt kérte fiától: derítse ki, miért kellett nekik ezt elszenvedni, kik a felelősek? Mivel a levéltári anyagokat hetven évre titkosították, Dupka csak a Kárpátaljai Rehabilitációs Bizottság tagjaként, és egy akkori KGB-alezredessel szövetkezve férhetett hozzá az anyagokhoz. Moszkvában meglelték a titkosított kárpátaljai anyagokat, s ezt követte húsz év kutatómunka, melynek eredménye ez a kötet. 1944 decemberében több mint harmincezer német és magyar nemzetiségű hadkötelest irányítottak Kárpátokon túli hadifogoly-gyűjtőhelyekre, de nagyobb részüket a Munkácshoz közeli Szolyván létesített gyűjtőtáborba terelték. A súlyos tífuszjárvány miatt elrendelt karanténban tizenhétezer ember pusztult el. Az ártatlan áldozatok szenvedésének helyszínén húsz éve emlékparkot létesítettek, s az ő emléküket őrzi immár Dupka György kötete is.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.