Ugrás a tartalomra

KÁRMÁN JÓZSEF: SZENTIMENTÁLIS REGÉNY

 A mozdulatlan csöndet most egy hófehér ruhába öltözött liljom karcsúságú fiatal leány megjelenése bontotta meg. Egyik kezében könyv, a másikban...  (nem eke szarva).

 

 A kora őszi alkony hajnali fényei vöröslő pírral tükröződtek az erdő mélyén megbúvó kis tó szelíd tükrén. A parti fűzfák földig ereszkedő ágairól némán hullongott le egy-egy szállongó sárgult falevél, hogy aztán sokáig lebegjen súlytalanul a szellőtől fodrozódó habok felszínén.

A mozdulatlan csöndet most egy hófehér ruhába öltözött liljom karcsúságú fiatal leány megjelenése bontotta meg. Egyik kezében könyv, a másikban... (nem eke szarva). A másikban egy láda illatos szerelmeslevelet tartott, így közeledett édes-bús andalgásban. Hosszú, földig érő szőke haját, melyben időnként lágyan megbotlott, meg-meglebbentette a szellő, arca, melyet puha, szőke szakáll keretezett, mint a sápatag hold, szemében a boldogtalan (naná, hogy boldogtalan!) szerelem búbánata csillogott. Kebléből a fájdalom el-elfojtott sóhajai törtek elő: egy sóhajtás, egy elfojtás, egy sóhajtás, egy elfojtás. Ennek ringató ritmusára lépdelt lassan a tó partján álmodozó hófehér kerti hinta felé, miközben minden lépésnél egy-egy nagy halom rózsaszín levelet hajított a magasba, melyek, akár a sápadt falevelek, lassú keringéssel szóródtak szét az alkonytól nedves füvön.

 A könnytől csillogó oldalakon még egyszer felvillant annak a bús, büszke és becsületes, ámde oly tüdőbeteg fiatal főhercegnek (lejjebb nem adjuk!) szerelemtől reszketeg keze írása, akinek mély nyomora nem tette lehetővé, hogy lelke rokonát, ifjú hősnőnket a házasság viharoktól mentes boldog révébe vezesse. Zord, ősz hajú atyja ugyanis kiátkozással fenyegetve arra kényszerítette szegényt, hogy akarata ellenére feleségül vegye az angol királyné összes leányait, és életét a trónus jéghideg lelkű párnái között szenvedje végig, örökre szakítva szívszorítóan ártatlan lelkű szerelmével.

 Ő járt most fejében a leánynak föl-alá a kietlen pusztaságban, amint az árnyas hintához ért. Egy pillanatig még habozni látszott, mint aki valamely egész életét elhatározó kérdésben kényszerül döntésre, majd szelíden a hinta kecses (hófehér!) leánykezek által oly rózsaszínűre festett fonott kosarába ereszkedett.

 Fejét karjára hajtva lassan, méltóságteljesen hintázni kezdett, egyik orcáján a kegyetlen világban elszenvedett csalódások tragédiája tükröződött, (míg a másikon éppen egy vitorláshajó), ahogyan emelkedő-süllyedő alakja is, amely olyan volt, akár egy hatalmas, szőke pillangó, tükröződött az erdei tó égszín tükrében.

 Kék szeméből észrevétlen buggyantak elő a keserűség igazgyöngy cseppjei, miközben neki-nekilendülve szállt, szállt, egyre feljebb, egyre feljebb. Még mindig szórta a bársonyosan illatozó, rózsaszín leveleket elszánt és adakozó bőségben, némán és szomorúan.

 Aztán már csak alulnézetből látszott, őszintén, testileg-lelkileg kitárulkozva a világ elé, finom bokái méltóságteljesen kalimpáltak az égen, aztán a lába szára, aztán a térdei, és még följebb (de csak felnőtteknek!), egyre följebb emelkedett a hintával együtt, míg végül egészen beleolvadt a fönti fénybe, és az alkony puha árnyai elfedték a csodáló szemek elől.

 S most itt van, kinyomva fehérre, üdv hát tenéked,  olvasó! Üdv!

 

* Az úgynevezett „romantikus regények” kedvelőinek.

 

Bárdos József

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.