Ugrás a tartalomra

„Az irodalmat nem lehet hazudni”

Horkay Hörcher Ferenccel, a legutóbbi Bretter György Irodalmi Kör vendégével Balázs Imre József beszélgetett Erdélyhez fűződő viszonyáról, irodalomkritikusi munkásságáról, valamint legújabb könyvéről, A Dante-paradoxon című verskötetről.

 

 

 

 

„Az irodalmat nem lehet hazudni”

 

 

A rendkívüli Bretter Körként beharangozott rendezvényen, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban három verses- és öt tudományos könyv szerzőjével, Horkay Hörcher Ferenccel ismerkedhetett meg a zömében diákokból álló közönség. Balázs Imre József bevezetésként Erdélyhez fűződő viszonyáról kérdezte a vendéget, akinek anyai ágon vannak itteni felmenői. Gyerekkorában a szülei elhozták ide, de aztán megszakadt az Erdéllyel való személyes kapcsolata. A nyolcvanas években uralkodó „Erdély-járási lázat” eleinte amolyan „sznobériának” tekintette. Aztán Kemény István és Bartis Attila írásainak hatására egyre inkább érdeklődni kezdett e vidék iránt.
Irodalmi pályája fontosabb állomásait érintve Horkay arra hívta fel a fiatal közönség figyelmét, hogy „vadásszák le a még élő írókat, költőket”, különben egyedi találkozásokat szalaszthatnak el.  Az egy évig a szegedi egyetem, majd a budapesti ELTE magyar–angol szakán tanuló meghívott többek között Nemes Nagy Ágnessel, Ottlik Gézával és Illyés Gyulával is találkozhatott diákévei alatt, de Pilinszkyvel, sajnos, elszalasztotta a „randit”. A kortárs költők „levadászásával” Orbán János Dénes is maximálisan egyetértett. „Az E-MIL jelmondata is az, ne várja meg, míg meghalnak, olvasson élő klasszikusokat” – élcelődött. A témánál maradva a meghívott kifejtette: az irodalom nem szövegekből, hanem emberekből, személyiségekből áll. Önmagában az alkotás nem működik, személyes hitel nélkül nincs sok értelme az egésznek. „Aki jó író, az jó arc is, aki jó arc, az jó író is valamilyen értelemben. Az irodalmat nem lehet hazudni”.
Balázs Imre József ezután a Bartis Attila – Kemény István Amiről lehet című beszélgetőkönyvéről írt recenziójára volt kíváncsi.  Horkay elmondta: egyetemistaként nem szerette Keményt, mert amolyan „ifjú titánnak” tűnt, és az ilyen típusú embereket egyáltalán nem szívelte, de aztán az idők során változott a véleménye. A beszélgetőkönyv valósággal „szíven találta”, és egyébként is szeret önéletrajzi írásokat olvasni, talán jobban is, mint irodalmat. A kötet elsősorban személyes jellege miatt vált számára rendkívül szimpatikussá.
A beszélgetés kitért az Ottlik kadét történetei című esszégyűjteményre is, amelynek bizonyos felvetéseit – mint Kosztolányi, Márai és Ottlik magatartás-történeti, írói-életviteli összehasonlítását – Pienták Attila bírálja a Kortárs online-on megjelent recenziójában. Kosztolányi Dezsőt, Márai Sándort és Ottlik Gézát egy lapon tárgyalni Bréda szerint is afféle „beetetős fogás”, amelyre a nem szakmabeli közeg ráharap. „Bűvészkedés, enyhén újságírói stikli, az is igaz, hogy nagyon tetszetősen van megoldva”. Horkay úgy vélte, modortalanság lenne a Kortárs online recenziójára reagálnia. A kritikus feladata megírni a véleményét, az alkotóé pedig elviselni azt.
Majd a szerző legújabb, A Dante-paradoxon című kötete került szóba. Bréda Ferenc megállapítása szerint világirodalmi szintű költészettel van dolgunk. Orbán János Dénes kérdésére, hogy miért is Dante foglalkoztatta Horkayt, a költő kifejtette: az embernek negyvenéves kora táján illik megvizsgálnia, hogy mit teremtett. „Az emberélet útjának felén” nem lehet megkerülni a fontos kérdéseket, igazán jelentős dolgokkal és irodalmi szövegekkel kell foglalkozni. „Dante azért fontos számomra, mert az úgynevezett kapuzárási pánikot éppen ő fogalmazza meg először és nagyon brilliánsan az Isteni színjátékban. Meg az új élet motívuma is foglalkoztatott” – fejtette ki Horkay. Majd fölolvasta idevágó, Hogy negyvenéves című versét, valamint A bús biciklista története,  Álmomban titokban, A szerelmi költészet veszélyeiről című alkotásait. Az elhangozott művek mind a szakma, mind a laikusok tetszését elnyerték, olyannyira, hogy Bréda fel is vetette: „Mi az oka annak, hogy a legjobbak sosem vezérek, ehelyett egy csomó nímandot részesítenek előnyben?”  Példaként említette Csehy Zoltánt, aki nem kapta meg az őt megillető elismerést. Orbán János Dénes erre reagálva kifejtette, hogy napjaink irodalmában egyre ritkábbak azok, akik „műveltségből dolgoznak”. Mint amilyen Faludy György is volt, aki olvasmányélményeire alapozva tudott írni, amit aztán erotikával, személyes élményekkel fűszerezett. A fővonalba, a kanonizáltak sorába pedig azok kerülnek be, akik inkább a tárgyias, elvont műfajokat művelik. Így jut el az irodalom a száz-százötvenes példányszámokig. Hiába sugallnak mély gondolatiságot, ha érthetetlenek és nincs mögöttük humánus műveltség. A világirodalmi vonal, az európai műveltségre és kultúrára alapozó művek sokkal népszerűbbek lennének a közönség körében is.
Horkay szerint egy bezárkózási folyamatot érzékelhetünk a mai magyar irodalomban és képzőművészetben egyaránt. A literatúra belterjessé válását figyelhetjük meg, ami sehová sem vezet – összegezett.

 

                                        Varga Melinda
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.