Ugrás a tartalomra

Moral History

Eredményhirdetés

Novellapályázatunk sok szerzőt mozgatott meg – százharmincegy pályamű érkezett be. E viszonylag nagy számnál is örvendetesebb volt számunkra a benevezett írások színvonala.

Kifejezetten gyenge nagyon kevés akadt közöttük, s ha a zömükről elmondható is, hogy vagy az alapötlet, téma, történet, vagy pedig a megkomponálás, szerkesztés, nyelvi megjelenítés terén hagytak maguk után komolyabb kívánnivalót, szinte minden hetedik alkotás tartalmi és formai szempontból egyaránt mérhető volt az igényes irodalom szempontjai szerint.

Vagyis több jó, sőt, igen jó írás volt, mint ahány díjat adhattunk, és a zsűrit alkotó szerkesztőknek végül is rangsorolniuk kellett.  De ezt az erős élmezőnyt a verseny sikereként értékeljük. Megerősítenek ebben bennünket a túlnyomóan pozitív olvasói kommentárok, mindazokat pedig, amelyek tárgyszerűen bírálnak – például a közönségdíj kapcsán – igyekszünk megszívlelni és hasznosítani a jövőben.

Gratulálunk a díjazottaknak, köszönjük a közreműködést minden részvevőnek!

Irodalmi Jelen


És akkor jöjjenek a díjak:
 

 
A zsűri és a szerkesztőség – tekintettel a szavazás módozatát célzó reklamációkra – úgy döntött, hogy a közönségdíj nem kerül kiosztásra, helyette egy különdíj lett megítélve. De mivel nem szeretnénk, hogy a sok szavazatot kapott pályázók keserű szájízzel maradjanak, a legnagyobb átlagot és a legtöbb szavazatot elért pályázók könyvjutalomban részesülnek.
 


Különdíj – 50 000 Ft


Könyvcsomagot kapnak:
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.