Felszarvazott kritikusok?

Az ImPulzus kritikai beszélgetéssorozat legutóbbi rendezvényén Barna Dávid Egy magyar regény című művét értelmezte és értékelte négy fiatal kritikus, író, szerkesztő.

Felszarvazott kritikusok?

A József Attila Kör (JAK) szervezte ImPulzus kritikai beszélgetéssorozat akár az ÉS-kvartett kistestvérének is nevezhető. Négy ember kiül a színpadra, mikrofont fog a kezébe, véleményt alkot a könyvről, sorvezetőt nyújt az olvasónak. Az ÉS rendezvényén a szakma nagyjai számszerűsített értékelésükkel teszik mindezt, míg az impulzív JAK-esteken a fiatal íróké, kritikusoké, szerkesztőké a főszerep. 2012. február 22-én a Roham Kávézó adott helyet a Barna Dávid Egy magyar regényéről szóló beszélgetésnek, ahol Bartók Imre, Csobánka Zsuzsa és Lengyel Imre Zsolt keresett fogást a nehezen megközelíthető alkotáson Benedek Anna vezetésével.

Bartók Imre, Csobánka Zsuzsa és Lengyel Imre Zsolt

A szöveg szálainak kibogozása fontos kérdések felvetésével kezdődött. Miért éppen Móricz lett a regény központi figurája? Vagy éppen Katira, a lelenclány figurájára esik a hangsúly? Esetleg Barna Dávid személyével kellene többet foglalkozni? Netalán a zsidó identitás kérdésének vizsgálata kínál új nézőpontot az olvasáshoz? Mennyire fontos a címben is megjelenő magyarság? Kiveri-e a biztosítékot a szerelmi szál az átlagolvasónál? Ki egyáltalán az ideális olvasója az Egy magyar regénynek?

Bartók Imre szerint lényeges mozzanat, hogy mind Barna Dávid, mind Móricz Zsigmond konstruált figurák, és látszólag csak a „nemzet nagy írójáról” elnevezett körtér köti össze a képzettársítások szintjén sorsukat. A „talált tárgyként felfedezett zsidóság” és az ehhez való viszony szintén kapcsolatot teremt az írók közt. Miközben a regényben megalkotott Móricz-napló hátterében zajlanak a deportálások, addig Barna Dávid zsidóvá válásának mozzanatait is nyomon követhetjük. A két történet ütközésére is helyezhetjük a hangsúlyt, de arra a konfliktusra is fókuszálhatunk, amelyben Barna Dávid mint narrátor elszólja magát: a zsidóság megfertőzte a bátyát, majd őt is. Ebből a szempontból az Izraelhez vonzódás gesztusa nem feltétlenül és nem kizárólagosan pozitív folyamatként értelmezhető. Mint ahogy annak a résznek a szolidári volta is erősen vitatható, amikor „két cigány egymásnak ment a Népszínház utcában egy luvnya miatt”. Lengyel Imre Zsolt az ilyen anomáliákra és ambivalens viszonyokra, ábrázolásokra utalva felvetette a paródiaként olvasás lehetőségét is.

Bartók Imre hezitál

Az önmeghatározás mellett a szerepek felcserélhetősége is releváns megközelítés lehet, hiszen a regényben a szerzőből a könyv egyik feltételezett szereplője lesz, Móricz üdvöskéjéből pedig egy antikvárius. A beszélgetésben és a műről született kritikákban is szóvá tett jellemfejlődés hiánya épp annak megítélését teszi lehetetlenné, hogy milyen változás történik például Katiban. Az identitáskeresés azonban Katit és Barna Dávidot rokonítja egymással Benedek Anna meglátása szerint. Az egykori lelenclány keresi helyét és szerepektől mentes önmagát Móricz mellett és annak halála után, a narrátor-író pedig a magyarság és a zsidóság között. Csobánka Zsuzsa ezzel szemben a szereplők felszámolását látja erős tendenciának a szövegben, ráadásul a hitelességgel való játék is figyelemreméltó, hiszen „mindenki hazudik, mint a vízfolyás” (Barna Dávid Móriczról, Móricz Katiról).

A szerkezet túlzott töredékességét némileg menti az az eddigi kritikákban megjelenő műfaji megközelítés, amely montázsregényként olvassa Barna Dávid szövegét. A fiatal kritikusok azonban bevallottan sokszor ütköztek akadályba az értelmezésénél, így az egyik fejezet helyén álló szőlőfürt képével sem tudtak mit kezdeni. Ugyanilyen zárvány az a Roland Barthes-nak címzett megjegyzés, amely a Kelet-Európáról véleményt alkotó nyugat-európai gondolkodóknak szóló fricska.

Nemes Z. Márió biztosan tudja, ki Barna Dávid

Benedek Anna úgy látta, hogy a regény mind a széles olvasóközönségnek, mind a filoszoknak dobálja a gumicsontokat. Ezzel viszont véleménye szerint túl sokat vállal a „stréberíró”, aki mindenkinél okosabb kíván lenni. Leginkább az allegorikus fejezet felvillantásával próbálja a lektűrt megemelni, amikor az őz és az unikornis megjelenésével átlépi az élvezhetőségi küszöböt a feltételezetten a szerelmi szálra éhező olvasók előtt. A testi érintkezéssel foglalkozó részek a beszélgetők meglátása szerint nem haladják meg a magyar olvasóközönség ízléshatárát. (Érdemes lenne összevetni véleményüket az Irodalmi Jelen kommentjeivel.)

A nyitott helyek száma azonban felül van azon a mértéken, amely egy koherens olvasatot eredményezhetne. Ennek megszületése már azért is kétséges, mert szinte eldönthetetlen, kiket próbál megszólítani az Egy magyar regény. A nehezen körvonalazható ideális olvasó ugyanis nem lehet elégedett az intellektuális rejtvényekkel, hiszen ennek megfejtése során – amint az ImPulzus-beszélgetés is demonstrálta – még a kritikusok is folyamatosan zsákutcákba tévedtek. Akkor mit kezdjen a szöveggel a könnyed lektűrre vágyó ember?

A rejtélyes szőlőfürt

Látható, hogy nemcsak Barna Dávid, hanem az Egy magyar regény is nehezen találja saját műfaji identitását. Talán éppen egy nemzeti toposzt vagy esetleg a bálványként bennünk élő író képet próbálja meg provokálni (kultuszrombolás), ahogy Benedek Anna is utalt erre a beszélgetés során. Az viszont világosan látszott az esten és az eddig megjelent írásokban is, hogy a kialakult kritikusi beszédből az érzékelhető tanácstalanságon túl hiányzik a könyv élvezetéhez elengedhetetlen humor. Főleg azért, hogy néha a kritikus magán is nevetni tudjon – ha felszarvazták, ha nem.

Boldog Zoltán

Kapcsolódó anyag:

Horváth Annamária írása az Egy magyar regényről

Boldog Zoltán jegyzete az Egy magyar regényről

További képeink:

Színes olvasatok

Dunajcsik Mátyás rejtőzködik, miközben nem ő Barna Dávid, a kalapját viszont felszarvazza egy szívószál

Kitekintések