Retorika és szépirodalom határán
Verspróza vagy lírai novellák, retorikai szöveg vagy szépirodalom, feminizmus vagy sem – hangzott el a legutóbbi Bretter Kör meghívottjának alkotásai kapcsán. Adorjáni Panna második lett próza kategóriában a Bretter György Irodalmi Kör és az E-MIL tehetségkutató pályázatán.
Retorika és szépirodalom határán
Bár a Bretter Kör rendezvényei rendkívül népszerűek a kolozsvári diákság és irodalomárok körében, mégis rendhagyónak számít a teltház. A legutóbbi összejövetelen ugyanis székeket kellett hozni a kávéház többi terméből, hogy minden érdeklődő le tudjon ülni.
Adorjáni Panna harmadéves teatrológia szakos hallgatóra nemrég figyelt fel a szakma, amikor tavaly decemberben átvehette a Bretter György Irodalmi Kör és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett irodalmi tehetségkutató pályázat második díját próza kategóriában. Az E-MIL díjkiosztó gálán elhangzott Tisztálkodásra már akkor felkapták a fejüket az idősebb pályatársak, várható volt, hogy előbb-utóbb a Bretter fórumán is viszontlátjuk a fiatal tehetséget. A Tisztálkodás, az Ananász, alma, banán, zöld olajbogyó és az Egy nap Sára kis kerek sebekkel a karján jött iskolába című szövegeit olvasta fel, majd Győrfi Kata első éves filozófia szakos hallgató elemezte az elhangzottakat.
A moderátor rákérdezett a novellák hosszú mondataira, arra, hogy a szerző ösztönösen használja-e őket, vagy tudatos írói fogásról van szó. Potozky László prózaíró kifejtette: ez biztosítja a szöveg egészséges sodrását, sőt, még azt is megkísérelné, hogy egyáltalán ne tagolja, így egyetlen mondattá válna az egész novella. Varga László Edgár költő szerint viszont szükségszerű a tagolás, másképp túlságosan hosszú lélegzetűek lennének az írások. Bár ő nem szereti azt a fajta prózát, amelyre nem jellemző a történetiség, itt egyáltalán nem zavarja a sztori hiánya.
Fodor Enikő, a Krónika napilap munkatársa számára Adorjáni Panna témái kissé elcsépeltek, klisészerűek, viszont a „tálalás” annyira tetszetős, hogy élvezhetővé teszi a novellákat, amelyekből következtethetünk arra is, hogy az író feminista. Lovassy Tamás ezzel ellentétben úgy látja, a mindennapjainkról szóló, hiteles írások.
A zömükben pozitív vélekedéseket Váradi Nagy Pál író, költő bizonyos pontokon megkérdőjelezte. Véleménye szerint nem szerencsés a hosszú mondatok használata, a Palatinus Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott Próbaidő című antológia kapcsán a kritika ezt a fajta technikát már elmarasztalta. Továbbá úgy gondolja, el kell a beszélőt különíteni az írásoktól, és ki kell próbálni, hogy csupán olvasva, az előadásmódtól elhatárolva megállják-e a helyüket. Felmerült, hogy bár lapszéltől-lapszélig terjedő alkotások, mégis inkább a prózavers, mintsem a novella műfajába sorolható a három írás. Hangulatokat írnak le, lírai töltetű szövegek. Ám Potozky szerint a líraiságot egy prózaírónál inkább előnyként, mintsem hátrányként szokás emlegetni. Amit Adorjáni Panna művel, az széppróza, nem írhat mindenki úgy, mint Hamingway – hangsúlyozta. „A filológusok betegsége, hogy mindenáron ki akarják ölni az ösztönös tehetséget az alkotóból. A felolvasott művekre nem lehet rásütni, hogy versek lennének” – reagált a műfaji dilemmákra Varga László Edgár. Szőcs Márton zenész elmondta, hogy olvasva is hasonlóképp hatnak a történetek, mint a szerző előadásában, és Bohumil Hrabal Táncórák idősebbeknek és haladóknak című művét idézték fel benne. Az irodalmi asszociációk, a szerzőt ért hatások kapcsán fölmerült még Marcel Proust, Esterházy Péter és Tandori Dezső, illetve Elfriede Jelinek, sőt Ciceró és Seneca neve is.
Bréda Ferenc esztéta azt fejtegette: már-már gyanúsan húzósak ezek a művek. Úgy hatnak az olvasóra, mint dohányos emberre a ritka jó minőségű cigaretta, amelyet nem könnyű beszerezni. Az írások a retorika és az irodalom határterületén mozognak. A retorikai fogások miatt sokkal tetszetősebb a szöveg, mintha csupán széppróza lenne. Váradi felvetésére reagálva Bréda elmondta, hogy a szerzőnél a szubjektivitás és az epika bizonyos elemei is fellelhetők, a műfaj közelít a ritmikus prózához.
Adorjáni Pannától megtudhattuk: csak akkor tulajdonít különösebb jelentőséget, irodalmi jelleget ezeknek a szövegeknek, ha nem csupán barátainak, ismerőseinek okoz velük örömet, hanem egy szélesebb közönségnek is tetszik, amit csinál. Az érzelmekre és nem az intellektusra ható színházat kedveli, a retorikai fogások valószínűleg az egyetemi tanulmányainak köszönhetőek, hiszen napi kapcsolatban áll ezekkel az elemekkel. Olykor nem hisz a színház hitelességében, éppen ezért a szellemi nyitottságot az irodalomban keresi. Elhatárolódik az standard dolgoktól, így a feminizmustól is.
Pillanatnyilag a test, a nő, az emberek foglalkoztatják, ahogy azt az Ananász, alma, banán, zöld olajbogyó novella részlete is alátámasztja: „És végignézett magán, ahogy ott álldogált egy szál alsóneműben a tetőtőltalpig-tükör előtt, egy kicsit, csak egy kicsit kellene soványabbnak lenni, ez a has, ezek a combok, ezek a vádlik, minden csak egy kicsivel nagyobb a pont jónál, csak egy kicsivel, csak pár kilóval, minden egy icipicivel kellene kisebb legyen, kivéve a melleket. Mert ezek mindenevők, mindent megesznek, egyszerre a levest a másodikkal, a másodikat a desszerttel, a desszertet a sörrel, a sört a tökmaggal, a tökmagot a tízóraival, a tízórait a kávéval, a kávét a cigivel, a cigit a nővel, a nőt a ruháival, a nőt a ruhái nélkül, az ágy alatt, a smink felett, az utcán, a moziban, a jobboldalon, a baloldalon, elől, hátul, a Facebookon, a Twitteren, a képernyővédőn, jó nő vagy, mit akarsz állandóan lefogyni, hajtogatják minduntalan, mert ők bezzeg minden típusú nőt el bírnak fogyasztani, az iskolában a barna szemű barnákat, az egyetemen rövid ideig a zöldszeműeket, esténként csak szőkéket, holtomiglan-holtodiglanokkal pedig a kék szemű hollófeketéket, így csalogatják őket, hattyúnyak, darázsderék, őzláb, almamell, selyemhaj, tejbőr, mandulaszem, rózsasegg.”
Varga Melinda