Ugrás a tartalomra

Génállomány

Onnan tudod, hogy jó géneket örököltél, mert az anyádat nem ölték meg néhány hete.

Ül a hivatali szobájában, a folyosón kiabálás, valaki rendőröket követel. Anyád génjei szembenéznek a veszéllyel, kinyitják az ajtót, és akkor meglátják a pisztolyt és a benzines kannát. A férfi küzdeni akar, anyád génjei kevésbé, inkább beszélgetni. Főként női hivatal, anyakönyvek, gyámügyek, adó, sehol egy másik férfi, akivel meg lehetne küzdeni. A jó génállományú nőket úgysem szokták elégetni, csak megkövezni, ha hiányzik belőlük a hűség. Anyádból nem hiányzik, szorgos feleség és hivatali rabszolga évtizedek óta, írja a felterjesztéseket és a helyi rendeleteket, főzi a bablevest és a meggybefőttet. Mert gondoskodó típus, ezért ha újra meg kellene születned, benne fogannál meg újra. Csak fognád a génállományát, és ellopnád onnét a bátorságot. Kinyitnád az ajtót a folyosón, ha valaki rendőröket követel, és azt mondanád: beszélgessünk.

Rendőr nem lehetsz, mert színtévesztő vagy. Ezt is anyádtól örökölted. Ha nem kaptad volna a génállománnyal, akkor most rendőr lennél a faluban, körzeti megbízott, kiszállnál az autóból, és neked kellene megküzdenek azzal az emberrel. Pedig te beszélgetésre termettél, ahogy anyád is, szépen megszólítani a gyilkosokat, leültetni, akár a gyermeket szokás egy iskolapadba. Mi a baj, kérdezni többször, a rendőrök úton vannak, nyugtatgatni a követelőzőt. Közben nem beszélni a pisztolyról és a kannáról, csak hallgatni, szőni tovább a fonalat, hogy spontán történjen minden, úgy táruljon fel, mint valami családi titok, amit soha senki nem akart megbeszélni. Mint a DNS-spirálon az a kis hiba, ami most talán megmenti az életed, mert nem lehettél rendőr, körzeti megbízott, ellenfél.

Anyád áll ott az ajtóban, szóval tartja a férfit, akivel egy tökéletes DNS birtokában minden bizonnyal meg kellene küzdened. Meleg van idebent, mondja. Aztán kimennek együtt, anyád nem gyújthat rá, egyébként is leszokóban, meg ott a kanna, nem venné ki jól magát, talán még gyújtogatóvá is válna. Hol vannak már a rendőrök, kérdezi a férfi, küzdeni akar. Anyád viccel, mondja, hogy hagyják még őket egy kicsit beszélgetni. Éppen az apád kerül szóba, aki postás volt a faluban, mindenki ismeri, még az ember is, aki már fázik. Vitte és hozta a híreket, szóval tartotta az embereket, az is nagyon tudott beszélni, úgy látszik, ez egy ilyen család, mosolyodik el a férfi.

A cigi elég, visszamennek. Szóba kerül a család, férfié. A feleség lelépett a gyerekekkel, pedig csak apró fenyegetések voltak, néhány pofon, semmi más. Közben jönnek a rendőrök, az ember örül, hogy küzdhet, de túl sokan vannak. Gyorsan szaladnak felé, az anyád elé ugrik egyikük, földre viszik a férfit.

Kezére kerül a bilincs, az irodákból szivárognak az emberek, kérdezik anyádtól, miért csinálta. Mondja, beszélgetni akart, neki ez úgyis megy, egyébként sem férfi, akivel meg lehetne küzdeni, csak egy anya, akinek a fia is kerülhet hasonló helyzetbe. Megérti, nyomja meg a szót anyád, szemével a falat bámulja, nagyon is megérti.

A rendőrök kihallgatják, hosszú a vallomás és megengedő, így mondják, mert anyád elkezdi védeni a férfit, túszul nem ejtett senkit, csak segítséget kért, magukkal akart beszélni, így a jegyzőkönyv. A rendőrök összenéznek, stockholmos a néni, mindegy. Nem vagyok stockholmos, csak hasonlít a fiamra ez a férfi, néz anyád a rendőr szemébe, csak hasonlít egy kicsit a gyerekemre, felismertem benne valamit. Gondolja át a tárgyalásig, figyelmeztetik, nem szabad, hogy büntetlenül szaladgáljon, akkor is, ha csak pisztolygyújtó volt nála, nyilván a kannához. Majd megjavul, kapjon még egy esélyt, érvel mellette az anyád, és rágyújt végre egy cigire, leszokóban. Ne reméljen sokat, mondja a hadnagy, ezek már generációk óta ilyenek, selejt a génállományuk. Anyád csak bólint, és annyit válaszol, az enyém meg színtévesztő, tőlem örökölte.


A tárca egy prózai műnek a részlete.

A szöveget Nagy Zopán fotóival illusztráltuk.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.