Ugrás a tartalomra

K mint könyves magazin – Avagy a garázsból a szalonba

Érdekes jelenségre figyelhettek fel a kortárs irodalomkritikát folyamatosan követő olvasók 2011 decemberében, amikor találkozhattak a korábban Könyvesblog néven ismertté vált kezdeményezés nyomtatott verziójával. A k logóval és névvel, „könyves magazin” önmeghatározással megjelenő lap médium- és arculatváltásának egyik szembetűnő vonása, hogy vizuálisan lenyűgöző, tartalmilag pedig egyszerre elemző és bulváros kíván lenni. Egy-egy cikk terjedelme nem haladja meg a rohanó kultúrrajongó tízperces tűréshatárát, és a néhány mondatos lead megfelelő irányt mutat arra vonatkozóan: érdekelheti-e a téma a papírsimogatásra és magazinélményre vágyó érdeklődőt.

A legfontosabb vonása ennek az irodalomszeretetnek, hogy „free”, azaz ingyenes. A könyves magazin ugyanis ügyesen bánik a reklámokkal. Főleg a sikerkönyvek népszerűsítése foglalja el az ilyen célra szánt felületek nagy részét, de egy fitnesz-, egy notesz- és egy mobiltelefon-reklám is megfér velük, hiszen a szerkesztők jól látják: nemcsak webkettő van, hanem kapitalizmus is. Ezt a felismerést már a címlapon érvényesítik, hiszen a mind könyv-, mind filmsikerként jól kaszáló A tetovált lány viszi vállán az első számot. A magazin tehát nagyon figyel a trendre, és már az első oldalakon olyan térképet kínál az olvasónak, amelyen végigkövetheti Stieg Larsson regényének stockholmi helyszíneit, majd aprólékosan megismerkedhet a szerző életének pikáns részleteivel, 2004-es rejtélyes halálával és trilógiájának posztumusz sikerével. A lap jól társítja a címlapsztorihoz Kertész Imre naplóregényének (Mentés másként) bemutatását és annak részleteit, a Bodor Ádám-interjút és hozzá tartozó Verhovina madarai-elemzést. Ezek közé ékelődik be néhány mikrorecenzió a legfontosabb újdonságokról és a Magyarországra érkező filmekről. De magyar viszonylatban sem csak a szalonirodalomé a főszerep, hanem Csernus doktor és Kubiszyn Viktor (a Drognapló szerzője) is mélyen, de mégis irodalmi celebhez méltón néz a szemünkbe. A pillantásokat megörökítő Valuska Gábor-portrék adják a magazin másik erősségét: az irodalom szereplőinek művészi igényű megjelenítését és dokumentációját. A fotók néha egész oldalassá válva ellensúlyozzák a hasonló méretű óriásreklámokat is.

Valuska Gábor portréja Bodor Ádámról (Forrás: Könyvesblog)

A könyves magazin egyik fontos újdonsága a Darabosból szexi – A Kindle fejlődése című írás, amely az e-könyvolvasó evolúcióját mutatja be árral, kezelhetőséggel, előnyökkel, hátrányokkal – dollárban és akkuélettartammal. Ez jó példa arra: hogyan lehet magát a reklámot is témaként érvényesíteni. Remélhetőleg rovattá bővül e kezdeményezés.

A bulvár bevonása szépen idomul az alapos elemzésekhez, bár Csernus esetében a Blikk címlapjára jellemző szövegkiemeléssel találkozhatunk: „Elhagyta a felesége, darabokra hullott az élete és szembe kellett néznie saját félelmeivel és problémáival”. Az irodalmi szintre emelt bulvárra kétségtelenül szükség lenne Magyarországon, hiszen a másodlagos nyilvánosság (értsd: pletyka) szintjén ennek nagy hagyománya van. Ezért is mondható elegánsnak az a megoldás, amikor a magazin Parti Nagy Lajos íróasztalához férkőzött közel. A felülnézetből készült, szövegbuborék-szerűen megjegyzetelt fénykép segítségével belepillanthatunk az író jegyzeteibe, a falon lévő Kosztolányi-kéziratba és bekeretezett pécsi vonatjegybe, valamint megtudhatjuk a polcon pihenő két nyúl rövid történetét.

Csak találgathatunk, hogy miért vonult ki az otthont jelentő digitális garázsból a nyomtatott kultúrát jelentő szalonba a már blogként is erőteljes kezdeményezés. Mennyit veszíthet így erejéből? Mit nyerhet vele? Az új arculat még magán hordozza a „garázs-korszak” bizonyos nyomait– ilyen a számos elütés, a sorkizárt és a balra zárt következetlensége, valamint szöveg és kép egyensúlyának ingadozása. Ennek ellenére máris a mai kulturális magazinpiac egyik legígéretesebb, mindenki által látogatható szalonja a k.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.