Ugrás a tartalomra

Táncra perdülhet-e egy festmény? - Degas és a balett, avagy a megfestett mozgás

A Royal Academy of Arts legújabb kiállítása Degas művészetének központi témáját, a mozgás ábrázolását dokumentálja, bemutatva a kortárs alkotók hasonló próbálkozásait és a korabeli technika vívmányait is. Talán túlságosan is. – Rácz Gergely tudósítása Londonból.

 
 
 
 
Táncra perdülhet-e egy festmény?
 
Degas és a balett, avagy a megfestett mozgás


A londoni Királyi Művészeti Akadémia őszi szenzációja Degas balett-képeinek tárlata, amely bemutatja, hogyan vált alkotójuk a mozgás festővásznon való megjelenítésének mesterévé. A tíz termen átívelő sorozatban szobrokon, olajképeken, rajzokon, vázlatokon, pasztelleken keresztül jutunk el a fényképekig, és betekinthetünk a mozgást bemutató, vizsgáló kortárs tudósok, művészek munkáiba is.

Degas, a balerinák festője gazdag családból származott, szülei korán felismerték tehetségét, és támogatták festészeti tanulmányait. A fiatal művész családja olasz és New Orleans-i ágát is meglátogatta, ekkor készült festményei azonban még nem lettek átütő sikerűek, nem találtak értő közönségre a párizsi Salon-on. Témáját végül a tánc világában találta meg. A színfalak mögött is járatos Degas elkezdte megfesteni a táncosnőket, felfedezte a mozgást mint önkifejezési eszközt. A Royal Academy kiállítása cáfolni kívánja azt közkeletű nézetet, amely szerint Degas művei csupán csokisdobozok tetejére való idillek – mondta Ann Dumas kurátor. Az Angliában páratlan kiállítás a festő munkásságának egy eddig ismeretlen szegmensét mutatja be.
 
A tíz terem közül gyakorlatilag csak hétben találhatók meg a francia művész munkái. Az elsőben mindössze egy fény-árnyék játék látható a három falon, ahogy egy balerina a nagy arabeszket mutatja be. Az ötödik teremben csak egy Degas szobortrió szerepel, az összes többi mű más alkotó munkája, míg az utolsóban – amely a Coda nevet viseli, ami a balett nyelvén a műsorvégét jelenti – egy pár másodperces rövidfilm pereg Sacha Guitry-től, melyben a majdnem teljesen vak Degas halad a párizsi de Clichy sugárúton egy hölggyel 1915-ben. Ezzel a „trükkel” azonban az a probléma, hogy a néző rövidül meg általa. Bemegyünk, hogy csodát lássunk, de a nagy ívűnek beharangozott, elég magas jegyáras kiállításon száznál kevesebb eredeti alkotást láthatunk, a híres, nagy munkák közül pedig alig néhányat.
 
Nem a világhírű Degas-val találkozunk tehát elsősorban, hanem egy kísérletező művésszel, akinek több ezer rajza, vázlata maradt az utókorra, melyek témája a mozgás megörökítése. A termeken áthaladva csak néha kapunk ízelítőt a nagy művész ismert olajfestményeiből. A második teremben a rajzok mellett ott van a „Próbaterem”, a „Két táncos a színpadon”, és a „Táncos a fényképezőgépnek pózol”, vagyis azok az idillek, amelyek híressé tették a festőt.  Láthatók még azért a pihenő, vagy éppen az előadásra készülő balerinákat ábrázoló képei is, a „Balett előtt”, a „Táncóra”, a „Táncosok a próbateremben nagybőgővel”.  A színfalak mögötti világ, melyben nyílt titok volt a balerinák prostituálódása, a próbák, ahová sok pedofil és kéjenc is bejárt.
 
 A következő terem anyaga a „14 éves kis táncos” szobra köré szerveződik. Degas halála után öntötték bronzba, a művész életében csak egyszer állították ki az akkor még viaszból készült, emberi hajjal ellátott, balerinaruhába bújtatott alkotást. A szobor akkoriban meglepetést keltett, mivel a hússzínűre festett alak ruhába öltöztetve olyan volt, mint egy woodoo-figura, ahogy egy korai kritikusa írta róla. A környező rajzokon Marie van Goethem teste, testrészei láthatók különböző szemszögből. A kiállítás rendező azt kívánták demonstrálni ebben a „mozgó nézet” elnevezésű teremben, hogy miként válik térhatásúvá a két dimenziós látásmód, hogyan alakul szoborrá a minden oldalról lerajzolt balerina. A Degas-i térelhelyezéshez hasonlót alkotott az ebben a teremben bemutatott Nadal is, aki körbefényképezte magát és modelljeit, ahogy egy székben ülnek, majd a képeket egymás után levetítve a térhatáshoz hasonló látványt kapott, az alkotást pedig fényképszobrászatnak nevezte el.
Degas modernsége abban rejlett, hogy a kor vívmányait használta, tudósok, művészek újításai révén akart pontosabb képet alkotni a mozgásról. Az egész kiállítás legizgalmasabb része a kortársakra kitekintő rész, melyben képet kaphatunk a 19. századvégi technikai vívmányokról. Az előző, „mozgó nézethez” kapcsolódva az „emberi mozgás” nevű terem a mozgóképes felvételeket mutatja be. A jól felépített, berendezett tér két falán korabeli „videók” futnak, alkotójuk Etienne-Jules Marey, aki az emberi és állati mozgást vizsgálta. Középen kombinált mozgást utánzó szobrok, de közülük csak az egyik hármas kompozíció, a „Nagy Arabeszk” Degas alkotása.
 
Látható itt egy zoopraxiszkóp is, ami az első filmszerű kivetítő, és a bele való, kevés fennmaradt tárcsa közül is egy, mely forgásával kelt mozgó hatást. A Muybrigde által tervezett gép és a többi tudós, alkotó munkája a mozgás korabeli megragadását szemlélteti, mindez nagyon érdekes, csak épp nem Degas műve, akiért a néző bejön a kiállításra. Hiába nyerünk betekintést a film keletkezéstörténetébe, ettől még nem érezzük közelebb magunkhoz az alkotót.
A következő termek mindegyikében helyet kapott egy-egy kortárs művész munkája, például Nadal filmje egy táncelőadásról, melyet egy férfi-női páros ad elő romantikus közegben. Az utolsó termekben bemutatkozik Degas, mint fotós, ami újdonság lehet a nézőnek, láthatjuk több önarcképét, és fényképeket, melyeket ő készített híres alkotókról, többek között Mallarméről, Renoir-ról.  Az egyre romló látású Degas 1895-ben vásárolta meg első fényképezőgépét, és minden bizonnyal egy olyan Kodak gépet használhatott, amilyen itt is ki lett állítva. Ugyanebben az évben mutatták be a Lumière fivérek első filmjüket Párizsban. Tőlük két rövidfilmet is láthatunk, az egyiket Szentpéterváron vették fel, ezen egy pár járja a híres orosz táncot, a másikon pedig egy nő táncol. Ez utóbbit kézzel festették ki, így érve el a színes film hatását. Az orosz táncosok Degas figyelmét is felkeltették, különleges mozgásuk új kihívást jelentett számára, a Lumière fivérek filmje alapján több képen is megfestette őket.
 
A termekben rengeteg a balerina, ami egy balettről szóló kiállításon érthető, mégis kicsit sok a rajz, pasztell, képrészlet, skicc, és kicsit kevés az igazi remekmű. Ha nem lenne a kitekintés az 1800-as évek végi fotós, mozgóképes találmányokra, a tárlat elsüllyedne a rajzolt balett-táncosok részleteiben, így az egészet a Muybridge, Nadal és Lumière nevek mentik meg a nagyszabású festmények helyett. Egyébként is egy tíz termes, kasszasikernek beharangozott kiállítást ne amiatt tituláljanak sikernek, mert a látogató húsz percet áll sorba jegyért hetekkel a megnyitás után is, mivel ennek az oka egyszerűen csak az, hogy egyetlen pénztár volt nyitva az amúgy tényleg elég sok érdeklődő számára. Azonban az első termek után már nem kellett sorba állni minden képhez, a látogatók megritkultak. Egy Degas-tárlat is érdektelenségbe fulladhat, ha rajzolt lábfejeket, karíveket, spicceket látunk tőle sok-sok képen át. Találkoztunk tehát egy világhírű alkotó kísérletező munkáinak gyűjteményével, de kevésbé azok végeredményével, a mesterművekkel, amelyek alapján a címben feltett kérdésre, hogy táncra perdülhet-e egy festmény, sajnos, nemleges lenne a válasz.
 
 
Rácz Gergely

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.