Ugrás a tartalomra

„Az írás nem túlélés”

Bodor Ádám szegedi látogatása alkalmával Kolozsvár-tapasztalatáról, Budapest-élményéről, természetrajongásáról és a prózadivatról is beszélt – új kötetének bemutatója helyett.

 

 

 

 

„Az írás nem túlélés”

 

Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina után Bodor Ádám érkezett a szegedi Somogyi-könyvtárba 2011. október 26-án, hogy Balog József főleg a személyéhez és kevésbé az írásaihoz kötődő tájakról kérdezze. Mindezt úgy, hogy az életmű jelentős darabjai és új kötete (Verhovina madarai) ott feküdtek a könyvtári asztalon – illusztrációként, szellemileg felszínesen érintve, a párbeszéd csekély lehetőségét felvillantva.

Bodor Ádám és Balog József

Ennek köszönhetően viszont alapos áttekintést kaphattunk Bodor Ádám Kolozsvár-tapasztalatairól, amely azért lehet különleges, mert édesapja bankigazgatói állása miatt a módosabb réteghez tartozott, a család villában és zöldövezetben lakott. Ezért csak a nagypolgári lét jótéteményeiről tudna beszélni, mentegetőzött, és rögtön a szocialista diktatúra vegzatúráira tért át. Bevallása szerint ebből a korszakból valók azok az „élmények”, amelyek meghatározták a szemléletét, ilyen például édesapja letartóztatása és elítélése, valamint az ország összes iskolájából történt kitiltása. Majd ezután következtek saját börtönévei (összesen két év) – egy szervezkedésben történt részvételéért ítélték el, ahol röpcédulákat osztogatott. Szabadulása után az 1950-es években a református teológia elvégzésével látja lezárultnak az ifjúkorát.

A férfikort pedig Balog József meglátása szerint meghatározta a „100% természet” jelszava, hiszen a hegyekbe történő elvonulás kedvelt időtöltése volt a szerzőnek. Az itt hagyott sítalpnyomok pedig beleíródtak a regényeibe is. A természethez – Bodor Ádám bevallása szerint – leginkább az hozta közel, hogy távolra került az emberektől. A menekülés és a vonzódás irányította ezt a kivonulást, amelynek különös nyomatékot adott a politikai rendőrség érdeklődése. Az is világossá vált, hogy Bodor Ádám egy nehezen alkotó író, akitől távol áll mind a grafománia, mind a terápiás céllal papírra vetett sorok. „Az írás nem túlélés, nem írok szenvedélyesen” – ezzel ábrándította ki a jelenlévőket, és elmondta: jobban szereti csak nézni a hegyeket, vagy azok lábánál sörözni, falatozni. Talán ebből is adódik, hogy könyveiben nagyon „pontos meteorológiája” van egy-egy vidéknek, jegyezte meg Balog József.

Becsukott kötetek a tiszta abroszon

A pontosság ellenére az író elzárkózott attól, hogy mindentudónak vallja magát és narrátorát, ugyanis nem tud és nem is szeretne belelátni szereplői fejébe. Sőt írónak is csak akkor vallja magát, amikor felkészül a prózára, ez pedig az életének csak egy hányada. Különben lusta, laza és trehány – emelte ki humorosan.

Balog József azonban nem ismerve tréfát a Budapest-élményről faggatta volna a szerzőt, de ennek hiányában csak annyit tudhattunk meg: a főváros nem egy izgalmas hely, ihlető ereje a szerző számára nincs, ezért nem is írhatja felül a korábbi Kolozsvár-tapasztalatot. Úgy, ahogy nem létező Szeged-benyomásait sem. Jogosan merülhetett fel a kérdés: akkor miért ment el Kolozsvárról? „Gyávaságból” – hangzott a szikár válasz, hiszen az 1970-es évek politikai légkörében a beszűkült közlési lehetőségek az egzisztenciáját veszélyeztették. Így aztán elindult, ahogy elmondása szerint szereplői is útnak indulnak a név kiválasztásával (Nyikita, Mukkermann) – és néha vissza-visszaköszönnek a valóságból (értsd: Nyikita Szergejevics Hruscsov vagy a telefonkönyvben is fellelhető Mukkermann). A szerző novelláiban és életrajzában is megjelenő örmény szálról pedig megtudhattuk, hogy sajátos sztereotípia kapcsolódott hozzájuk, ami szerint „az örmények szar emberek, de nagyon jó magyarok”.

A nemzeti mellett a műfaji különbségekről szólva megjegyezte, hogy a regény presztízsértéke még mindig hatalmas, az elbeszélés sok lehetőséget ad a sumákolásra, a novella viszont a művésziesség kifejezésének terepe. Regénnyé pedig csak az teszi a könyveit, hogy a novellák azonos helyszínei, azonos szereplői hasonló tárgykörben mozognak – a végzetük felé.

Bodor Ádám helyett végül Balog József olvasott fel, hiszen a szerző szerint prózája a karosszékbe való, és az olvasónak a joga társítani hozzá a maga formálta hangot. Ezért csak német nyelven és busás honoráriumért tett csak kivételt – akkor is úgy tekintve szövegére, mintha egy teljesen idegen szerző írta volna. Bár attól egyértelműen elzárkózott, hogy valaki továbbírja a műveit, ezért nem látogatott el az ilyen irányú pályázat eredményhirdetésére sem.

Könyvtári és olvasói példányok a dedikáció előtt és közben

A közönségkérdésektől szerényen visszakozó Bodor Ádám végül dedikálásokkal zárta az estet, így korábbi elgondolásához igazodva saját maga írta tovább könyveit. Bár a Verhovina madarai című könyvről mást nem tudhattunk meg, csak hogy létezik.

Boldog Zoltán

Kapcsolódó anyag:

Interjú Bodor Ádámmal

További képeink:

Balog József hangot kölcsönöz egy Bodor Ádám-szövegrészletnek

 

Bodor Ádám és Ilia Mihály találkozása

 

Közönség kérdésekkel

 

A lilaruhás nő két Bodor-kötettel a fotelban

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.