Ugrás a tartalomra

Humanista patrióták avagy a hazugság védelmezői? – Kovacsóczy Farkas padovai beszédei

 

 

Miért fontosak a humaniórák? Mi a különbség hazugság és hazugság, avagy színlelés és rejtőzködés között? Mit lehet tanulni egy XVI. századi erdélyi humanista beszédeiből? Ezekre a kérdésekre kapunk választ Petneházi Gábor esszéjéből. 

 

 

 

Humanista patrióták


avagy a hazugság védelmezői?


Kovacsóczy Farkas padovai beszédei

 

 

 

E rövid tanulmány célja, hogy Kovacsóczy Farkas, 1594-ben kivégzett erdélyi kancellár és humanista (Életére vonatkozóan lásd: Szádeczky 1891; Veress 1915. Főművéről, a Dialogus de administratione Transylvaniae-ről: Köpeczi 1970; Kaposi 2006; Petneházi 2010) padovai egyetemi évei alatt írt és kiadott két beszédét abba a tágabb horizontba illessze be, amelyet nagy általánosságban egyik oldalról a studia humanitatis a reneszánsztól kezdődő felívelésével, illetve ezen belül különösen a retorika egyre kifinomultabbá válásával, a másik oldalról pedig ezzel ellentétesen és részben erre válaszul, a szavakban bújkáló igazság rögzítésére a reformációtól kezdődően irányuló egyre türelmetlenebb igyekezettel jellemezhetünk. Mindezt ahhoz, a történetírásban napjainkban kikristályosodó diskurzushoz csatlakozva teszem, amely a XVI. századi véleményformáló technikákat (mai szóval: kommunikációs stratégiákat) a színlelés és rejtőzködés, latinul a simulatio és dissimulatio aspektusából igyekszik vizsgálni és feltárni (G. Etényi – Horn 2010).
A XVI. század a konfesszionalizáció, a rejtőzködés és a színlelés kora Európában, ami alatt nagy vonalakban azt értjük, hogy a reformáció terjedésével és ezzel együttes széttöredezésével a szellemi elit egyik része igyekezett rávenni a szellemi elit másik részét arra, hogy az Európát megosztó vallási kérdésekben nyíltan valljon színt, vallja meg hitét, válasszon pártot, amire ez utóbbi kezdetben rejtőzködéssel, a válasz alóli kibújással, majd később, a habozókra és ingadozókra nehezedő egyre növekvő nyomás hatására, színleléssel válaszolt, miközben ezzel egyidőben stratégiájának elméleti alapjait is kidolgozta (vö. Almási 2010).
Azt a szakirodalom is megállapítja, hogy a simulatio két fő területen jelentkezik a korban, egy udvari-politikai és egy vallási színtéren; az már kevésbé tisztázott, hogy ez nem csupán ugyanaz a jelenség, hanem, ha kronológiai rendben nézzük, akkor itt lényegében a politikai életre alkalmazva már a XVI. század első felében szisztematikusan leírt (lásd: Vígh 2004), mi több: erkölcsileg is megalapozott technikának (Machiavelli, Castiglione) a XVI. század második felében (Trient után különösen) vallási kérdésekben való felhasználására kerül sor, vagyis, morálisan eléggé el nem ítélhető módon, a hazugság áthelyeződik a közszférából a mai értelemben vett privát szférába (az, hogy a vallásból privát szféra lett, éppenséggel nagy részben a humanistáknak köszönhető).
Azzal, hogy ez erkölcsileg nem helyes, természetesen mindenki tisztában volt a korban. A hazugságot a humanisták is elítéltek, ám ezzel együtt a magasabb jó érdekében megengedhetőnek is tartották. A rejtőzködéssel és kétszínűséggel oly sokszor megvádolt Erasmus a Colloquiában például egyszerűen megtiltja a hazugságot, azt írja, inkább a halál, ám rögtön utána finomít is a megállapításán, mert mint a hentes mondja a sózotthalasnak a Halevés c. dialógusban, ő igaz hazafiként, ha ezzel megmenthetné a hazáját, akár tizenöt homéroszi hazugságot is kiagyalna (ASD I-3, 495-536).
Ha Kovacsóczy idejére tekintünk, vagyis pontosabban az 1570-es évekre, amikor a tárgyalásra kerülő beszédeit írta, azt látjuk, hogy a humanista-pacifista-machiavellista-erazmista-racionalista tolerancia párt (rövidítve: HTP) a legutóbbi választásokon (trienti zsinat) 2/3-os vereséget szenvedett a Hithű Türelmetlenek Pártjától (ez is HTP). A győztes párt ezek után azonnal hozzálátott, hogy a kommunikációs csatornákat az ellenőrzése alá vonva lehetőség szerint kiszűrje az információáramból azokat a tartalmakat, amelyeket veszélyesnek, vagy erkölcstelennek ítélt.
Komolyra fordítva: a trienti zsinatot a humanisták a studia humanitatis elleni támadásként élték meg, teljes joggal, hiszen részben vagy teljesen az Indexre került számos olyan szerző, akik e fiatal, és a felbolyduló világban egyre inkább talaját vesztő tudományt a legmagasabb szinten művelték. Ebben a tudományban a szavak művészete igen kiemelkedő helyet foglalt el (poétika, história, retorika, filozófia), de éppen ennek köszönhette sebezhetőségét is. A közvélekedés ugyanis a retorikát – nem mellékesen maguknak a humanistáknak is köszönhetően, lásd fent – egyre inkább a hazugság művészetével azonosította (itt kell megemlítenünk a korban felerősödő udvarellenességet is, erről vö. Klaniczay 1985). Ez a tendencia nyilvánvalóan a szimulánsok és disszimulánsok, vagyis a véleményét nem minden esetben nyíltan felvállalni kész, sőt időnként belső meggyőződése ellen is nyilatkozni, vagy cselekedni hajlandó értelmiségi elit ellen irányult, amelynek tagjai különböző módokon reagáltak.
Egyrészt ekkor indult el a politikailag és vallásilag semleges vagy támadhatatlan szaktudományágak (pl. medicina, botanika; általában a természettudományok) máig tartó megerősödése. Ez nem jelenti azt, hogy a studia humanitatis eltűnt volna, éppen ellenkezőleg: bizonyos helyeken, és ilyen volt a Kovacsóczy által látogatott, a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozó padovai egyetem, időlegesen meg is erősödött.
Egy másik, és ezzel ellenkező magatartás volt, amit pl. a padovai egyetemen 1560 és 1563 között oktató Carlo Sigonio (1523-1584) képviselt (életéről vö. McCuaig 1989), aki abban az évben, amikor a trienti zsinatot utoljára hívták össze, és már előrelátható volt, a mondjuk így, reakció győzelme (1559), a velencei Scuola di San Marco tanévnyitóján mondott beszédében imígyen érvelt a studia humanitatis védelmében (a fordított részlet alapjául szolgáló latin szöveg kiadása és helye: M. Antonii Mureti presbyteri et civis Romani orationum recens in lucem editum volumen secundum; adiunximus etiam Caroli Sigonii oratoris disertissimi orationes VII. Ursellis, Vendelinus Iunghen, 1619; 267-268).Ne ítélkezzetek úgy, amiként némelyek már nyilvánosan is kérkedni szoktak, hogy felesleges és haszontalan tudomány ez, amely csak szavakban bővelkedik, ám semmilyen tudás nincs mögötte, és hogy nem az akadémiára való, hanem az elemi iskolába, mert akkora erő és nagyság lakozik benne, annyi nemes művészet és ismeret kapcsolódik hozzá, hogy aki ezt semmibe veszi, nem csak egy tudományt, hanem az egész emberi fajt is lenézi, amely ellen én most hivatali tisztemnél fogva és az irántatok érzett szeretetemre hivatkozva annál nyíltabban is buzdítalak benneteket, mivel azt vettem észre, hogy ezekre a tudományokra immáron nem csupán az oktalan sokaság néz görbe szemmel, de számos művelt ember is az ellenségükké lett. A félhülye tömeget ugyanis nem a tudomány tökéletessége és ragyogása hatja meg és tartja lázban, hanem saját anyagi érdeke és azok a dolgok, amelyeket a neki tetsző emberektől lát, akiket egyebek mellett a tanulásban is szorgalmasan utánoz, aminek következtében napjainkban az oktalan közember leginkább kétfajta tudományt csodál, tisztel, és tanulmányoz, a pereskedés tudományát és az orvoslásét: nem azért, mert a megismerés emelkedettségét, hanem mert a mindennapi hasznot, nem azért, mert a tudomány nemességét, hanem a mesterség alkalmazását, és nem azért, mert a tisztesség és az erény fogódzóit, hanem mert a vagyon és a gazdagság kapaszkodóit látja bennük; valamennyi tudomány tiszteletreméltó atyját, a filozófiát pedig, kivéve azt az esetet, amikor azt hiszik, hogy az említett tudományokhoz lehet a vezetőjük, úgy gondolják, még csak érinteniük sem kell.Ha ezek után Kovacsóczy beszédeit vizsgáljuk, akkor rögtön szemet szúr az a vélhetően Padovában elsajátított szemlélet, amelyet egyrészt a retorika igen magasra értékelésével, másrészt a vallási kérdések közömbös negligálásával, harmadrészt pedig egy Machiavellin alapuló újfajta patriotizmus megjelenésével jellemezhetünk. Meg kell jegyeznünk, hogy Kovacsóczy Sigonió-t személyesen már nem hallgathatta, műveit és hírét ugyanakkor ismerhette (azt tudjuk, hogy Sigonio tanította például Báthory István későbbi lengyel kancellárját, Kovacsóczy jó barátját, kollégáját, Jan Zamoiskyt, aki 1577-ben meg is hívta Báthory udvarába az akkor már régóta Bolognában tanító professzort, ez azonban udvariasan elutasította a meghívást; McCuaig 1989, 71).
Az első beszéd 1572-ben keletkezett (Oratio in discessum Martini Berzevicei Pannonii, ex studio Patauino in patriam. A Volfgango Kovaciocio Pannonio conscripta. Patavii 1572), az általam talált, tudomásom szerint unikális padovai példányát a szerző sajátkezű dedikációja ékíti. A cicerói tökéllyel megírt beszédben Kovacsóczy patrónusát és jóbarátját, Berzeviczy Mártont búcsúztatja a padovai egyetemtől (róla máig a legalapvetőbb monográfia: Veress 1911) és eközben nem csupán igen plasztikus leírását adja Berzeviczy addigi életútjának, kalandos utazásainak, hanem tanulmányainak bemutatásán keresztül egyúttal többször is hitet tesz a studia humanitatis, az irodalom, a történelem, a filozófia és a retorika szükségessége mellett.Mert hiszen ki nem látja, hogy mennyi és milyen híres férfiakat nevelt ez a tudomány? Bizony, mindazok, akik seregeknek parancsoltak, törvényeket alkottak, vagy más egyébről híresültek el, mind-mind a rétorok iskoláiból jöttek elő. Hány olyan császárról és hadvezérről olvasunk, akik ennek segítségével tértek vissza győztesen a csatatérről? Periklészről például az a hír járta, hogy olyannyira kitűnt az efféle beszédekben, hogy azt mondták, maga Peithó ül az ajkán, és úgy tartották, hogy beszéd közben villámokat szór és mennydörög, amitől egész Görögország megzavarodik. Mi mással tudta volna ezt elérni, ha nem az ékesszólás segítségével?A beszéd végét megint csak érdemes szó szerint idézni. Az élete végén törökös pártinak bélyegzett és emiatt kivégzett Kovacsóczy ugyanis arra szólítja fel Berzeviczyt, hogy mielőbb térjen haza, és ott minden erejével azon legyen, hogy az ország tehetséges ifjai a török ellen egyesítsék szétszórt erőiket. Mindezt azzal a Petrarca-idézettel koronázza, amelyet Machiavelli is a Fejedelem végére helyezett:Most tehát, miután kíváncsiságod és tudásvágyad bőségesen kielégítetted, maga Itália is arra biztat, hogy mielőbb térj vissza édes szülőhazádba. Ezt annál szívesebben teszi, mivel úgy véli, hogy tevékenységed az ő számára is hasznos és kedves lesz. Miután ugyanis láttad, hogy katonával és fegyverrel bőségesen felszerelt, és különösen elszánt arra nézvést, hogy az istentelen török zsarnokot, az egész kereszténység közös ellenségét véres és öldöklő harcban legyőzze, és hogy az összes keresztény nemzetet ehhez a szükséges és kegyes háborúhoz szövetségesként megnyerje magának, csak egyféleképpen mutathatod ki iránta érzett háládat: azzal, hogy minden erőddel azon leszel, hogy mindent, amit csak szavakkal, intéssel és más effélével képes vagy megvalósítani, arra az egy dologra összpontosítod, hogy hazánkfiai (homines nostri), emlékezve korábbi és ősi erényükre, serény lélekkel végre fegyverre kapjanak, és ne nézzék le az itáliaiak üdvös tanácsait és kéréseit. Megismerted immáron Itáliát, mint mondják, kívül-belül, tisztában vagy mérhetetlen gazdagságával, bátor férfiai sokaságának testi és lelki erejével, és elhiheted, hogy elérkezett az az idő. amiről így énekelt a koszorús költő:

 

Erény a téboly ellen
fegyverre kap,vívásuk röpke lészen
mert még az ősi szellem
nem halt ki az olasz szívből egészen.
(Petrarca, Daloskönyv, VI, 13-16. Molnár Imre fordítása)

 

Hangsúlyoznunk kell: Kovacsóczy ebben a pár sorban lényegében ugyanazt a programot előlegezi meg, és teszi ezt ugyanúgy Machiavelli hatására, mint a költő és hadvezér Zrínyi 70-80 évvel később (vö. Klaniczay 1973).
A másik beszéd egy évvel az előbbi után keletkezett (teljes címe: Volfangi Kouaciocii Pannonii ad illustrissimum dominum d. Stephanum Batorium de Somlio, vaiuodam Transilvaniae oratio. Venetiis, kal. Septemb. 1573) és ami érdekes benne, az az, hogy a fent látott hazafias gondolatot részben a saját védelmében, részben a felügyeletére bízott ifj. Báthory István mentegetésére használja fel. Mi történt ugyanis? Báthory István testvérének, Andrásnak a fiát azért küldte ki Padovába, mert nyilvánvalóan tervei voltak vele. Az ifjú három és fél évig volt kint, de ez idő alatt, mint arra Kovacsóczy is utal a beszédben, nem tudott ellenállni az ifjúság virágzó szigetéről hallatszó szirénének csábításának, és a gyönyörök élvezetére adta a fejét, magyarán: kurvázott. Kovacsóczy ezt a magatartását részben, mint láttuk, az ifjúságával, részben a tudományokra való természetes alkalmatlanságával magyarázza, majd pompázatos peroratio-val zárva az egész beszédet, az ifjút, hadi tudományokra való alkalmasságát, dicsőségvágyát és igaz magyarságát ecsetelve ajánlja nagybátyja kegyelmébe:Olyan ifjút lelsz majd benne, aki természeténél fogva inkább a hadi dolgokra hajlik, vagyis komoly és emelkedett jellem; ha a nemzetét és a születési helyét nézed, teljességgel magyar, Pannonia bensőjének szülötte, ti. rendelkezik mindazokkal az erényekkel, amelyeket mintegy örökjogon a magunkénak vallunk; ha fajtáját nézed, olyan mint atyád, a ti dicsőségtekre és ragyogásotokra vágyik, és úgy véli semmi sem lenne számára alkalmasabb és kedvesebb, mint hogy a te, ahogy mondja, türelmes felügyeleted alatt, a katonáskodást és Mars nehéz tudományát, illetve a te haditetteidet szemlélje, és ahogy mondják, minden mozdulatában téged kövessen.Mit jelent mindez? Ha némileg patetikusan akarunk fogalmazni, akkor azt, hogy nálunk a XVI. század végén, a retorika- és humanitas-ellenes tendenciák dacára, köszönhetően egy olyan humanista fejedelemnek, mint amilyen Báthory István volt, az a fajta régivágású tudomány, amely a ratio-t és fides-t, a politikát, teológiát és filozófiát még egyesíteni tudta, lényegében zavartalanul működhetett. És azzal együtt továbbá, ahogy az remélhetőleg a fentiekből kiderült, hogy reflektált is a Nyugat-Európában végbement változásokra, megvolt benne a csírája, vagy inkább az igénye annak is, hogy egy olyan programot hirdessen a magyarság számára, amely a vallási különbségeken felülemelkedve, a lassan évszázados török uralom lerázását belső megújulás révén valósította volna meg. A sors fintora, hogy Kovacsóczy, aki ennek a Machiavellin alapuló programnak az első meghirdetője volt, egy olyan politikának vált áldozatává, amely Machiavelli nézeteit az abban eredetileg meglévő erkölcsi kontroll és józan mérlegelés hiányában alkalmazta, ami Erdélyre és Magyarországra nézve is tragikus következményekkel járt.

 

 


 

Irodalomjegyzék
Almási Gábor, „Politikai színlelés, vallási színlelés és a császári udvar nikodémusai a konfesszionalizáció korában” In G. Etényi Nóra – Horn Ildikó szerk. Színlelés és rejtőzködés. A kora újkori magyar politika szerepjátékai. Budapest, L’Harmattan – Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, 2010. 33-66.
ASD I-3, Opera Omnia Desiderii Erasmi Roterodami, ed. Jean-Claude Margolin, Amsterdam, North-Holland – Elsevier, 1972.
G. Etényi Nóra – Horn Ildikó szerk. Színlelés és rejtőzködés. A kora újkori magyar politika szerepjátékai. Budapest, L’Harmattan – Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, 2010.
Kaposi Márton, „A machiavellizmus jelenléte és Machiavelli hatása a magyar reneszánsz eszmevilágában” In Kaposi Márton, Élő középkor és halhatatlan reneszánsz, Budapest, Hungarovox, 2006, 145-224.
Klaniczay Tibor, „Zrínyi és Machiavelli” In Klaniczay Tibor, A múlt nagy korszakai, Budapest, 1973, 364-386.
Klaniczay Tibor, „Udvar és társadalom szembenállása Közép-Európában (az erdélyi udvar a XVI. század végén)” In Klaniczay Tibor, Pallas magyar ivadékai, Budapest, Szépirodalmi, 1985, 104-123.
Köpeczi Béla, „A magyar politikai irodalom kezdeteihez (Kovacsóczy Farkas dialógusáról)” Itk, 1970, 577-587.
William McCuaig, Carlo Sigonio. The changing world of the late Renaissance, Princeton University Press, 1989.
Petneházi Gábor, „Machiavellizált Erasmus? Kovacsóczy Farkas dialógusa” In Tegyey Imre szerk. Classica, Mediaevalia, Neolatina V, Debrecen, 2010, 71-80.
Szádeczky Lajos, Kovacsóczy Farkas kanczellár 1576-1594, Budapest, Franklin, 1891.
Veress Endre, Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italiae studentium vol. I. Padova: 1264-1864. Kolozsvár, (Fontes Rerum Hungaricarum I) 1915.
Vígh Éva ford. szerk. Az udvari élet művészete Itáliában, Budapest, 2004.


Petneházi Gábor

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.