Irodalmi Jelen

Verstörténés – SZABLYAKÉNT SUHOG AZ ŐSZ – Prágai Tamás és Zalán Tibor versei

2011. szeptember. 18. - 20:35

Túl sok hajunk maradt, így negyvenévesen.
Túl sok
hogy már őszülni kezdjen

(Prágai Tamás)

SZABLYAKÉNT SUHOG AZ ŐSZ

Prágai Tamás és Zalán Tibor versei

PRÁGAI TAMÁS

KUSZÁL

(Jegyzetlapok Az eposzköltő szökőnapjai című ciklusból)

Elfolyik a nyár
    gyümölccsel teli patak
    meggy és savanykás alma kerekhasú dinnye ---
„Asszonyok! ne szüljetek! a harc ideje jön
    nem a tükörarcú remény
    anyatejszagú ideje!”

Elfolyik a nyár a tele tömlő kibuggyan
    a magzat
    mégis felsír
    idegen ég alatt
    felsír akit igricek jövendöltek

Pázsitfű sás sztyeppefű dárdás sorfala között
állunk
    fedetlen
        fővel:
            „Vivát az újszülöttnek!”

A kezekben meggyűrt fövegek.

Talán ez az, amire vártunk
Talán csupán erre és éppen erre ---
    a jel mindig
        több is és
            kevesebb is
                a jelentésnél.

***

Rövid sarló hegyén pillan az idő
    de röppeni harcban röppen el -

    feszült figyelem
    szálas vessző a húron
    pendülő ideg:
        a nyíl útját szárnyaló toll kíséri.

***

Lovak szaga izzadt sörények bőrszerszám férfiak szaga ---
Napfény csillan egy aranyos gombon ---
„Ameddig ellátsz, addig tart a távlat...”
Figyeld a ménjét harcba ugrató ember gombszemét.

***

Minden tett torzó és az is marad
emberéhez hasonló

***

Túl sok hajunk maradt, így negyvenévesen.
Túl sok
    hogy már őszülni kezdjen.
Kívül is, karámok és jurták között
    a fákról levél hull – milyen levél? üzen
    egy ismeretlen,
    idegen úr, nevét
    hiába hallgatom ki ebből a susmogásból.
A szívben szablyaként suhog az ősz.

ZALÁN TIBOR

FÁRADT KADENCIÁK

15.

De ha megérti miért nem hal bele
Miért hazudja hogy van más ideje
*
Önelégülten trónol a helyemen
árthatnék neki és mégse teszem
akkor sem hogyha megöl s ezt tudom
Ártatlan arccal kilép a hegy mögül

szorítja kezét nem hallgat eszére
Nincs több örökre Már csak hiába
*
Akarta legyek őszinte vele
majd elfordult másé az ideje
azóta És nem törődik velem
Volna még pár szavam Nyelvem lenyelem
*
Volna még pár nyaram inkább temetem
kutyák acsarognak szétdúlt tetemen
felborzolt szőrükre fröcsög a vér
Senki nem suhint feléjük elég
*
Erjed a cefre Csigák az aknában
Nincs rá bocsánat hogy hiába vártam
*
Mindenkit un ott és mégse keres
egy szava visszaadná hitelemet
de elhúzza száját ellenem hallgat
Magasról hányja le az irodalmat
*
Szemben ül velük és nézi őket
élőket fixíroz így egy kísértet
Ezen az sem segít hogy épp részeg
Megrándul A horog arcába mélyed
*
Megáll a vonat Sokan leszállnak
Még egy úttal tartozom a halálnak
*
Ilyen a hajnal a bábszínházban
Megköt a hideg szétdobált ruhádban
Pármai sonka szőlő friss kenyér
S a pusztulásról egy újabb költemény
*
És reggelre ismét kihalt lesz a part
És én maradok úgy ahogy kitakart
*
Ismerem aki megoldja ezt is
föltépi bordáim őrült szép gesztus
ahogy a még rángó szívembe harap
Minden lepereg egy pillanat alatt
*
De hogy hiheted Dehogy hihetted
felveri a gyom hajdani kerted
Hallgatod nő a szár lélegzik zabál
sok kövér levél Sok virág-halál
*
De lesz-e ebből valaha ébredés
álom írja le az ész ehhez kevés
kapaszkodni se tud az értelem
elkésik érteni nincsen ott helyem
*
Taszít az emberszag Fajtám bűzlik
Vízbe rogyott hídon tántorgok végig
*
Romok közé kever el a sorsod
minek építenéd úgyis lebontod
hajnalig az összes forró díszletet
Megmarad de mit ér rongy kis ékezet
*
Hiába hazudja van más ideje
És ha megérti miért nem hal bele