Ugrás a tartalomra

KESELYRŐL, PICSEKRŐL S A HEGYEKNEK SZILÉSÉRŐL – Pesti Gábor ESOPUS fabuláit mondja

Mikoron egy iffjú egy macskát igen szeretne, kezde kenyergeni Venus isten asszonnak, hogy azt asszonyemberré változtatná neki. Meg keserilé Venus az ő szerelmét, és el változtatá egy szép és fejér asszonnyá. Be menének az ágyas házba, ott vígan kezdének lenni és játszani. De meg akará Venus késérteni, hogyha a macska az ábrázattal erkölcsét is el változtatta volna. Bocsáta oda be egy egeret, mellyet mikoron a szép asszon meg látott volna, utána futamék, és azt kezdé ízni.

 

 

 

KESELYRŐL, PICSEKRŐL, HANGYÁRÓL,

GANÉJ HAJTÓ BOGÁRRÓL

S A HEGYEKNEK SZILÉSÉRŐL

 

 

 

 

 

 

 

 

Esopus fabulái,

mellyeket mastan újonnan magyar nyelvre fordított

PESTI GÁBRIEL

 

"Ha valamely nemtő támogatásával ezen könnyű fajsúlyú első és más szülöttim szíves fogadtatásra találnak, akkor többet fogok merészelni, és mint illő, még készségesebben fogok hazám szolgálatára állni. Légy jó egészségben! Bécsben, 1536. év augusztusának 28. napján."

 

 

A hegyeknek sziléséről.

Egyszer egy időbe nagy híre vala, hogy a hegyek szilnének. Az emberek oda futának, várván ez csodát nagy félelemmel. Végre szilének az hegyek, és egy egérke jöve ki belőlök.

 

Értelme.

Sokan, kik igen nagyokkal kérkednek,
Várd végre a dolgot, hát csak veszekednek,
És mint hegyek egérrel, úgyan szégyenkednek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egerekről és békákról.

Hadakozik vala az egér a békával, valami tolcsa víz végil, az had nagy vala és kétséges. Az egér, miért hogy okos vala, a fűbe el rejtezék, és a békára orozva szökellék. A béka, miért hogy erősb vala, és magát inkább bírja vala, ugyan nyilván az ellenségnek neki megyen vala, koppjája kegyig mind kettőnek venyige vessző vala. Mely hadat mikoron a kánya távol meg látott volna, oda siete, és mikoron a hadakozásra való igyekezetbe egyik sem venné eszébe, mind a két hadakozó jámbort fel ragadá és meg szaggatá.

 

Értelme.

Úgy leszen dolga minden bolond polgárnak,
Kik a tisztért nem engednek az kárnak,
Sőt halálokkal is érte járni akarnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az keselyről és csókáról.

Mikoron az kesely egy csigát talált volna, sem ereivel, sem tudományával nem veheti vala ki belőle az halat. Oda mene az csóka, tanácsot ada neki, hogy nagy fel repillene, onnét bocsátná egy kőre, és meg törnék. Azzonközbe kegyig a csóka az földen marada, várja, hogy levesse, és mikoron le vetette volna, meg törék, ki essék belőle a hal, mellyet a csóka fel ragada, és meg őn mindjárást.

 

Értelme.

Mindenek tanácsát eszedbe ne vegyed,
Mert valik ki mondja, hogy ő hasznát tegyed,
Ugyan azon hozzád osztán huszonnegyed.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az békáról és az ökörről.

Mikor a béka oly naggyá akarna lenni, mint az ökör, nagyon fel fúja vala magát. A fia mondton mondja vala neki, hogy ne vesződnék azon, mert a béka semmi volna az ökörhez képest. Amaz mégis fúalkodik vala, mondá neki a fia, ha még ugyan meg fakadnál is fel fúalkodásodba, még sem lehetsz olyan, mint az ökör. Akkoron sem fogada szót, hanem mind aggyig fúalkodék, míg nem meg hasada, és lelkét ki fúvá.

 

Értelme.

Kicsinnek kicsinségén meg kell elégedni,
És ereje felett nem kell senkinek erőlkedni,
Hogyha mint az béka, nem akar úgy veszekedni.

 

 

 

Az lóról és az oroszlánról.

Hogy az lovat meg enné az oroszlány, hozzá mene, de mikoron immár meg aggott volna, és nem volna ereje, kezde okkal cselekedni, és mit erejével nem bír vala, azt tudományával késérteni, és a lónak azt mondani, hogy ő orvos daktor volna. De a ló meg ösmeré az ő csalárdságát, és csalárdságot csalárdsággal, tudománt tudományával távoztatá el tőle, s mondá az oroszlánnak: Minapon, mikoron teviskes helyeken járnék, az lábamba hátul egy tevisk gyakék, kérlek, vedd ki belőle. Az oroszlány ez beszédnek engede, és mikoron hátul ment volna, az ló (tőle mint jobban lehete) úgy rúga hozzája, és mindjárást el futamék.

 

 

 

Értelme.

Ellenség, ha szép szót ad, minden rá gondoljon,
És ellenségéhez oly módon forduljon,
Hogyha lehetséges, ottan le boruljon.

 

 


Az lóról és szamárról.

A ló, mikoron minden szerszámával szépen fel öltöztetett volna, nagy nyerítéssel fut vala az úton. Vala kegyig előtte, hogy futna egy meg terhelt szamár az úton, kinek nagy haraggal mondá: Rest, tunya és késedelmes szamár, kelj ki előlem az útból, mert ha nem, téged lábaimmal meg tapodlak. Amaz nem mere ellene tenni, hanem ki tére előle. Végre aggyig hányá magát a kevél ló, hogy inát meg ité, és meg sántula. Annak utána nem lőn jó, hanem meg foszták minden öltözetitől, és adák egy taligásnak hitván árron. Látá annak utána a szamár, hogy a taligát vonigálná, távol földen meg szólítá, és mondá neki: É, te kevély ló, mint ölteztél mastan? Hol az aranyas nyereg? Hol a bogláros szigyelő? Hol a fénes fék? Így leszen ám annak dolga, ki magát el hiszi.

 

Értelme.

Emberrel mikor vagyon minden jó szerencse,
Magát el ne higgye, mert utána fereferencse,
Osztán alá való leszen, mint étkek között lencse.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az kígyóról és az reszelőről.

A kígyó egy míhelybe mikoron egy reszelőt talált volna, kezdé azt rágni. Nevete rajta az reszelő, és mondá neki: Mit csinálsz (úgy mond), balgatag, elébb ki törik a te fogad, hogy nem mint engemet meg rágnál, mert én még a vasnak keménségét is el rágom.

 

Értelme.

Embernek mindenkoron jól rá kell gondolni,
Nálánál erősbbel nem kell csúfolkodni,
Mert kárt vall, és fog szomorkodni.

 

 

Az ebről és a mészárosról.

Mikoron az eb a mészárszékbe a mészáros elől egy darab húst el vonított volna, a mint tőle leg jobban lehete, úgy iramék el onnét. A mészáros, hogy látá, mert kárt vallott volna, előszer veszteg hallgata. Annak utána ígyen kezde távol az eb után ivölteni, mondván: Ó, te lopó eb, fuss el bátran, ne félj semmit, el szaladhatsz, mert gyors vagy, de tudjad, hogy ennek utána reád vigyázok én is.

 

 

Értelme.

Azt mondják, hogy ha el hagyod eszedet,
Fogja kár nagy meg nyitni a filedet,
Osztán okosban viseled minden életedet.

 

 

 

Az iffjúról és macskáról.

 

 

 

 

 

 

Mikoron egy iffjú egy macskát igen szeretne, kezde kenyergeni Venus isten asszonnak, hogy azt asszonyemberré változtatná neki. Meg keserilé Venus az ő szerelmét, és el változtatá egy szép és fejér asszonnyá. Be menének az ágyas házba, ott vígan kezdének lenni és játszani. De nem sok idével annak utána meg akará Venus késérteni, hogyha a macska az ábrázattal erkölcsét is el változtatta volna. Bocsáta oda be egy egeret, mellyet mikoron a szép asszon meg látott volna, utána futamék, és azt kezdé ízni. Mellyet mikoron Venus alkolmatlan dolognak ítélt volna, ismeg macskává változtatá őtet.

 

Értelme.

A természetet bátor ugyan bottal kergessed,
Még sem teheted, hogy őt el veszessed,
És hogy mit meg szokott, abból ki vehessed.

 

 

Az trombitásról.

Egy trombitás, mikoron azt az ellenség meg fogta volna, kezde rettegni és kenyergeni, hogy ő neki, bíntelennek kegyelmesek lennének, mert neki semmi fegyvere több nem volna az egy trombitánál, embert kegyig valakit nem hogy meg ölhetett volna, de ingyen soha sem akart volna. Amazok ismeg kegyetlen beszédekkel és vereségekkel illetik vala, mondván: Ím tennen magad vallod, hogy semmi tehető vagy, és mégis ez trombitával mást indítasz emberi veszedelemre.

 

Értelme.

Az tevő és tétető egy aránt lakoljon,
Kiből minden ember bölcs leckét tanuljon,
Hogy másnak filébe gonoszt ne sugalljon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A páváról és filemiléről.

Páva mikoron panaszolná Juno isten asszonnak, Jupiternek húgának és feleségének, hogy a filemile nagy édesden énekelne, de őtet az ő rekedező szavával mindenitt meg nevetnék, mondá neki Juno: Az istenektől kinek mind meg vagyon az ő ajándéka adatva, a filemile szép szavával, te szép talladdal vattok ékessek. Azért mindentek meg elégedjék az önnen szerencséjével.

 

Értelme.

Tudják az istenek, kinek mit kell adni,
Imennek és amannak mibe kell maradni,
Ők azért, mint akarták, azonba kell hadni.

 

 

Az vén menyétről és egerekről.

Menyét, mikoron vénségének miatta erejétől meg fogyatkozott volna, az egereket immár, mint szokása vala, nem kergetheti vala. Kezde ravaszságot gondolni, és egy csoport lisztbe enészté el magát, gondolván azt szívébe, hogy úgy minden munka nekíl vadászhatna egeret. Oda futának az egerek, és mikoron akarnak a lisztbe enni, a menyét mind egyiglen meg evé őket.

 

Értelme.

Kit ereje el hagyott, eszével kell élni,
És azért magát nem semminek vélni,
Sőt szikségére valót bölcsen meg ítélni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az hangyáról.

Jeve a hangya, hogy meg szomjúhozék, egy kútfőre, hogy innék. Bele esék a kútba. Nézi vala ezt fenn egy fán távol a galamb, vete neki egy fa ágat, alá hogy azon meg maradhatna a vízbe, és fel mászhatna. Annak utána, mikoron a madarász meg akarná a galombot fogni, a hangya, mint tőle lehet vala, csípi vala az lábbát a madarásznak. És még amaz lábát vakargatná, aggyig a galamb el repille.

 

Értelme.

Ládd-e, hogy egymással minden jót kell tennönk,
Ha mi is akoronk mástól sok jót vennönk,
És mint keresztyének, úgyan cselekednönk.

 

Az hangyáról és picsekről.

Mikoron az tél el kezdene közelgetni, az hangya vonsza vala a búzát szemenként az ő bolyába. Látta vala ezt a picsek, télbe oda mene, kezde búza magot tőle kérni, kinek a hangya mondá: Mire hogy én hozzám képest nem gyihtettél tis nyárba? Felele neki, mondá: Mert énnekem akkoron minden dolgomat az éneklésbe kellett el múlatnom. Mondá neki a hangya nagy nevetéssel: Hallod-e, ha nyárba éneklettél, mastan tehát éhezzél, mint jobban lehet felőled.

 

 

Értelme.

Hangyán az eszes embert, télen a vénséget vegyed,
Azért míg erőd vagyon, dolgod úgyan tegyed,
Hogy vénséged idején kenyeredet nyugolmason egyed.

 

 

 

Az lúdról.

Egy lúd vala, ki aran monyat tojik vala minden napon egyet. Az kié a lúd vala, akara hirtelen meg kazdagulni, és a ludat meg ölé, azt alítván, hogy nagy kincset találna benne, de mikoron meg ölte volna, semmit nem talála benne, és annak utána nagy fohászkodással siratá meg tétét.

 

 

Értelme.

Úgyan jár, ki eszét bolondul el téveszti,
Hogy mikor sokat kéván, az keveset is el veszti,
És minden javából magát ki rekeszti.

 

 

 

Az pókról és köszvénről.

El indulának egy úton a pók és az köszvény, mikoron kegyig estvére jutottanak volna, mindenik azon igyekezik vala, hogy magának alkolmas szállást találna. Mene azért a pók egy kazdag embernek házába, holott mennyiszer hálóját fel csinálja vala, a szolgák annyiszor le söprik vala, és semmi dolgába kedve nem telik vala. A köszvény kegyig mene egy szegény emberhez, holott nagy nyomorúságot kell vala vallani, mert fekete kenyeret eszik vala, nyugodni semmit nem hágy vala. Fa ágyat ad vala neki, és magát minden erős dologba foglalja vala. Reggel fel kelének, kezdének egymásnak a szállásfelől panaszolni, mi képpen nem nyughattanak volna, és tanácsot tartának, hogy meg változtatnák a szállást, és hogy a pók szegény embernél, az köszvény kegyig kazdagnál szállana. El indulának, és mikoron be setétedett volna, az köszvény nagy lassan be mene egy kazdag ember házába, mellyet mikoron meg láttanak volna, rajta kapának, nagy tisztességgel fogadák, kezdének körile forgódni úgy annyira, hogy helyét sem lelik vala. Bárson párnát tőnek alája, kezdék minden féle étkekkel, savanyú és édes borokkal kénálni, és semmi nem vala, kit neki elő nem hoznának. A pók is meg szálla a szegény embernél, és ott nem kilemben cselekedik vala, mint ha tulajdon önnen magáé volna a ház, szabadon teríti vala hálóját és senki nem bántja vala. Végre mikoron mindenik meg találta volna természetszerint való helyét, el végezék magokba, hogy az pók mindenkoron a szegény embernél, a köszvény kegyig a kazdagnál maradnának.

 

Értelme.

Egynek egy helyen szerencséje nagyobb vagyon,
Azért az köszvénnek kazdag szállást adjon,
Az szabadságnak kegyig bátor békét hagyjon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az keselyről és az ganéj hajtó bogárról.

A kesely kerget vala egy nyulat, és mikoron sohult semmi segétsége nem volna, és nem találna helyet, hol magát el rejtené, találkozék az bogárral, mely az ganéjt szokta az úton hajtani. Attól kezde segétséget kérni, kinek fogadá az bogár, hogy minden segétséggel akarna lenni neki, és ő ótalma alá venné őtet. Annak utána, mikoron látná a bogár, hogy az kesely az nyúlhoz közelítne, kezdé őtet kérni, hogy az ő szolgáját, az nyulat ne bántaná neki. Az kesely kegyig meg utálá a bogárnak alávaló és kicsin voltát, és ugyan előtte meg szaggatá az nyulat és meg evé. Az bogár el nem feledkezék ez bosszúról, hanem mind aggyig ólálkodék az kesely után, míg nem meg tudá, hol tojott volna, oda repille, és az ő monyait egyenként mind ki hengergeti vala az fészekből, mikor az kesely ott nem volna. Ezen igen meg bosszonkodék a kesely, kezdé Jupiternek panaszolni (mert ugyanis az ő madara az), hogy lakhatatlan volna ez földnek színyén az bogár miatt. Jupiter azt hagyá neki, hogy semmit ne gondolna az bogárral, ennek utána tojnék az ő kebelébe, és ott békével meg maradhatna. Mikoron azért a kesely oda tojott volna, az bogár titkon egy gömbelí ganéjt bocsáta kebelébe Jupiternek, mellyet mikoron ki akart volna onnét vetni és taszítani Jupiter, a kesely monyait is ki taszítá, nem akaratjával, vele egyetembe. És mondják, hogy ennek okáért a keselyű soha nem tojik akkor, mikor ez féle bagaraknak járások vagyon.

 

Értelme.

Senkinek senkit meg nem kell utálni,
Ha attól kárával nem akar meg válni,
Mert akármely kicsin is, bosszút kéván állni.

 

 

Az oroszlánról, ki az paraszt ember leányát szereti vala.

Szereti vala az oroszlán egy paraszt ember leányát, és mikoron magának kévánná, kéri vala az leán apját, hogy neki adná feleségül. Az paraszt ember az választ tevé, hogy ő semmiképpen nem tenné azt, hogy az ő leánya oktalan állat felesége lenne. Ezen az oroszlán meg haragvék, kezde pokol szemmel reá nézni és fogát csikorgatni. Meg ijede az ember, változtatá beszédét, és mondá neki, hogy öremest adná az ő leányát, csak az fogait és körmeit előszer el hadná metélni, mert az leán gyenge volna, és mikoron hozzá nyúlna, meg ijedne tőle. Meg engedé ezt az oroszlán az nagy szerelemnek miatta, és kezdé kérni az leánt. Mikoron azért látta volna az paraszt ember, hogy az oroszlánnak sem foga, sem körme nem volna, kapá az ő nagy botát, és avval kezdé késérni a menyegzőbe.

 

Értelme.

Minden ki őmagát ellenségére bízza,
Leszen neki dolga (mint alítaná) vissza,
És az tíz körméről ellensége le húzza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két kakasról, kik egymással vínak vala.

Két kakasok vínak vala azon, mellyik lenne az tyúkoknak előttek járó, és mikoron az egyik meg győzte volna az másikat, a ki meg győzetett vala, szégyenletibe el rejtezék, a másik kegyig öremébe fel röpille az ház tetejébe, ott kezdé szárnyait csattogatni és énekelni, jelentvén, hogy ő nyerte volna az baj vívást. Azon közbe odajöve egy kesely, meg kapá őtet, és meg adá enni az ő fiainak. Mellyet mikoron az más kakas látott volna, elő jeve, és kezde önnen maga az tyúkok előtt nagy békével járni.

 

Értelme.

Mindennek példa ez, ki magát el hiszi,
Hogy az az ő dolgát szégyenségre viszi,
Olykor meg leszen kegyig, mikor ő nem hiszi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az vakondakról és az ő anyjáról.

Természet szerint vak állat az vakondak, azért mondják őtet vakondaknak is, hogy semmit nem lát. Ez egyszer mondá az anyjának: Anya, igen nagy szagot érzek. Egy kevés vártatva ismeg mondá neki: Egy nagy magas kemencét is látok. Harmadszor ismeg: Hallom, hogy az kovácsok igen zörgetik az pöröllyel a vasat. Mondá neki az anyja: Jöszte, én jó leányom. A mint én látom, nem csak szemed, de sem orrod, sem filed nincsen.

 

Értelme.

Kik nagy kérkedésbe magokat foglalják,
Eszekbe veszik emberek, őket meg utálják,
És csak egy kicsinben is eleiket találják.

 

Az méhről és Jupiterről.

Az méh, ki az viasznak anyja, egyszer, mikoron Jupiternek áldozatot tenne, lépes mézet vín neki. Mellyet Jupiter igen kedvele, és hagyá neki, hogy valamit tőle kérne, minden meg lenne és meg adná neki. Kéré azért az méh és mondá neki: Istenek között leg nagyobb, Jupiter adjad és engedjed énnekem, te szolgáló leányodnak, hogy valaki az én méh kaptáromhoz jő, hogy mézemet el vigye, ezt mihelyen fulákommal illetem, haljon meg legottan. Ezen Jupiter sok ideig gondolkodék, és mikoron emberi nemzet neki igen szerelmes volna, szánja vala illyen kis féregtől meg nyomorítani engedni, de mondá az méhnek: Ezen elégedjél meg, hogy valaki az te kaptáridhoz megyen mézedet el venni, bátor meg marjad őtet és fulákod benne hagyjad, és ugyan azon fulákoddal életedet is el hagyjad. És teneked életed az fulákod legyen.

 

 

 

Értelme.

Gyakorta az gonosz ellenségnek mellyet kévánonk,
Mimagonkra fordul, noha igen bánonk,
De illyen az szerencse, héjába kit szánonk.

 

 

Fabularum Aesopi finis.
Gabriele Pannonio Pesthino inter prete.
Esopus fabuláinak vége.

Nyomtatott Bécsbe, János Singrenius míhelyébe, kisasszony havába.
Ezer ötszáz harminchat Esztendőbe.

 

A rajzokat és festményeket az Új Alkotóműhely művészei készítették 2011. augusztusában, Tiszakécskén. A művek a Képgalériában - szerzőjük nevével - hamorosan megtekinthetők lesznek.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.