NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN – Jász Attila versregénye – CSONTVÁRY útján, első rész
egy éjjel hazafelé menet idegen kutyára bukkantam, aki hazakísért, és nem akart elválni tőlem, meg akartam tartani, de apám nem engedte, láttam, hogy veszi a puskáját, és kimegy a házból, amikor visszajött, számon kértem, mit csinált kint, röviden csak annyit válaszolt, a kutya veszett volt
Jász Attila ezzel a művével elnyerte az idei Quasimodo Emlékdíjat
JÁSZ ATTILA
NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN
Csontváry Kosztka Tivadar útján
versregény, 1. rész
„Te leszel…” (Csontváry Kosztka Tivadar)
SÜVÖLTŐT LETERÍTŐ ÖLYV. 1893
ez a madár olyan hidegen néz
mintha ki lenne tömve
iskolai szertárból kölcsönözve
egy órácskára
az énekes madárral végzett éppen
most kíváncsi mit szólok hozzá
megfestem inkább ha ezzel mondok valamit
az ég közben derűs világos és lehetetlenkék
hogy még jobban kiemelje
a ragadozómadár karakterét
a sziklás talaj képen elfoglalt mérete
szándékosan alapos részletei
már egészen kielégítőek
kopott barnás foltjaival izgalmas
penészzöld váltakozik
pedig csak tanulmánynak készült
tizenkét éves koromban, nagypénteken megsebeztem egy madarat, majd üldözése közben a havas partról a feneketlennek mondott csatornába csúsztam, nem emlékszem, hogy jutottam ki, végül, a partra
ŐZ. 1893
az agancsát vesztett szelíd őz felháborodottan néz
amiért épp egy faagancs elé komponáltam
nem figyelve érzékenységére
ilyen őz nincs természetesen
ahogy ilyen fennsík se
mögötte suta dombbal
valamit mégis az állat mögé kellett festenem
a kiszáradt facsonkból előbújó levélkék
őszies öltözetére figyeltem leginkább
talán ezért sértődött meg valójában az őz
vagy amiért idő előtt kapott
sértődést tükröző
üvegszemet
erről azonban nem tehetek
csak festem
legjobb tudásom szerint
szilvaszedés közben egy magas ágat vadászpuskámmal hajtottam le, az ág beleakadt valahogy a ravaszba, és a puska a lábam közé tüzelt
ALMÁT HÁMOZÓ ÖREGASSZONY. 1894
szinte még mindig érzem az alma illatát
hiába elhibázott a kompozíció
átlengi valami németalföldi báj a képet
a kontrasztot tartottam legfontosabbnak
megmutassam miként is lehet
plasztikusan közelíteni
egy adott témához
az angyalszárny nagyságú kézfej repdesni szeretne
mégis feszülten pihen a fehér kötényen
két ujjal nyugtatóan érintve a tálat
a felemelt kezű késben semmi fenyegető nincs
ahogy jelentősége sem a szürke pengének
amin a mutatóujj másfelé tereli a tekintetet
a keresett titok képen kívül található
szinte felülről látjuk az öregasszony
gácsi házvezetőnőm özvegy Prazsenkáné fejét
petyhüdt ráncos bőr lefelé sütött tekintet
egészen pontosan szemhéj
barna sál van a nyakában szintén a kontraszt miatt
hogy kiemelje alázatos és lényegtelen feje fontosságát
elválassza a sugárzóan fehér kötényétől
szinte még mindig érzem az almák telt őszi illatát
ahogy a gácsi patika padlásán elrejtett képre gondolok
azon a meleg, nyári délutánon határoztam el, hogy én leszek a világ legnagyobb festője, hisz egyértelműen kijelöltek rá, így álmodoztam vidéki patikussegédként
HOLDTÖLTE TAORMINÁBAN. 1901
a mennyországot képzeltem el pont így
amilyen a holdtölte Taorminában
első igazi festményem
húsz év készülődés után
minden olyan amilyennek lennie kell
egy igazi festményen
pontosan amilyen az életben is
virágzó mandulafák ágaskodó ciprus
középen lebegő hold
fényében ázó időtlen épületek
miközben az út csendesen kanyarog fölfelé
a tenger színét is megtaláltam végre
a hold reflektorfénye
és egy égen úszó felhőfoszlány
árnyéka segítségével
egy éjjel hazafelé menet idegen kutyára bukkantam, aki hazakísért, és nem akart elválni tőlem, meg akartam tartani, de apám nem engedte, láttam, hogy veszi a puskáját, és kimegy a házból, amikor visszajött, számon kértem, mit csinált kint, röviden csak annyit válaszolt, a kutya veszett volt
FESTŐLEGÉNY. 1898
egy pincelejáróban kezdtem első freskómat
az első két lépcső metaforikusan is jól látszik
konkrétan is megvilágítja a fény
bár ezen már túl vagyok
a kis pihenőben szöszölök éppen
ez a festmény témája
madonna gyermekkel
akár egy barlangkápolnában
fölöttem még öt lépcső
vezet ki a fénybe
de még el vagyok foglalva
ezzel a festőtanonccal
aki már majdnem befejezte a képet
aki én vagyok
aztán mehetek tovább
a világ legnagyobb napút festője leszek
POMPEJI HAVE (A CHIRURGUS HÁZA A VEZÚVVAL). 1897-1898
valamit találtam itt a romos épületen és oszlopcsarnokon
a fény furcsa játékát érzékszerveinkkel
mintha vörösen izzó energia sugározna a felületekről
az egykori láva nyomának tartottam
míg rá nem jöttem
a nap energiája látható ilyen formában
a romokon visszatükröződve
a füstölögve működő Vezúvval a természet is szépen belesimul
az antik látványba és eltereli figyelmünket
a kép előterében várakozó
szolidan vöröslő
áldozati oltárkőről
álmaimat gyerekkoromban egy üstökös szelte át, irányította tekintetemet éberen is a háztetők fölé, az égboltozatra, azóta gyakran álmodom sosem látott tájakkal, ám mivel e jelenséget nem értettem akkoriban, a természetet kezdtem tanulmányozni, hátha magyarázatot lelek kérdéseimre
VISSZATEKINTŐ NAP TRAUBAN. 1899
itt billen át minden
mikor semmi különleges sincsen
bárhol érhetne a sugárzó pillanat
és mégsem
semmi különleges vöröslő napkorong
e mediterrán kis téren egy zárt kert kőfala
fölött tekint vissza eltűnőben
majdnem egy magasságban a városháza
óratornyának kerek ablakával
az egyetlen furcsa dolog
hogy mégsem a napszín domináns a képen
az ajtók ablakok vörösre vannak festve
a toronyóra időtlenül égszínkék
visszatekintek hát minden egyes napra
az elmúlt húsz évben
és hálát adok hogy ezt is láthattam
lemenőben a nap búcsúzik, mint egy gyenge gyermek, anyja izzó szeretetét érzi maga mögött, de most pihennie, aludnia kell, hogy holnap újra kezdhessen mindent a hajnali szellő simogatására
MANDULAVIRÁGZÁS. 1901-1902
határa van a világnak
határa a látható dolgoknak
határa a láthatatlanoknak
határa van a völgybe vezető
és elvesző földútnak
gyönyörűen omló kőfal az út mentén
mandulavirágzás
az Etna havas csúcsa
itt állok saját határomon
ma nem megyek tovább
olyan meleg lehetett, hogy elbóbiskoltam a délutáni pihenő alatt az akácfa alatt, miközben egy szénásszekeret rajzolgattam éppen, álmomban hangot hallottam, tisztán, ám, hogy mit is mond valójában, alig értettem, mi az, hogy plein air és ki az a Raffael
ÖREG HALÁSZ. 1902
egy öreg halászember arcába rejtem a falat
az élet viharvert mégis erős tűzfalát
szinte látni az egyes köveket egymáson pihenni
homlokzatán
alatta kemény töretlen szem néz ránk
kissé bizalmatlanul
karakteres orr alatt szélborzolta fehér szakáll
botra támaszkodó kézfején
körme alatti szürkéskék kosz dominál
másként szürkéskék mint a tenger
élete része
mögötte
és a hátteret észreveszi-e majd valaki
megszabadulva a hipnotikus tekintettől
mely olyan akár a kora középkori freskóké
csupán a füstölő gyárkémények árulkodnak a korról
míg ezt a magányos és mérges prófétát
öreg halásznak álcázom
egyelőre
a szekeres rajzot elküldtem, az egyetlent, hisz a hívást komolyan vettem, egy hozzáértőnek, hogy segítsen feladatom végrehajtásában, nem értette, persze, elutasított, ekkor még meglepődtem rajta, később ehhez is hozzászoktam lassan
NAPLEMENTE A NÁPOLYI ÖBÖLBEN. 1901
mindig is izgattak az alkonyi fényviszonyok
amikor a természetes fények dominálnak
jelzőbólyaként vibrálnak már a gázlámpák
a kép előterében fák
fiatal és vastagabb törzsek
melyek kérgét főként az egyikét
fényesre súrolják a furcsa
szinte fehér fények
háttérben kedvenc színárnyalataim bontakoznak
narancs sárga vörös
egy kis sötét ultramarin
a közeli város nyugodt árnyaként
mindenesetre elutaztam Rómába, hogy a Vatikánban megnézzem ennek a Raffaellónak a képeit, akinél nagyobbnak kell majd lennem, jobbat festenem, a mérték miatt voltam rá kíváncsi, aztán biztosítottam saját függetlenségemet, tíz évig dolgoztam patikusként, komolyan készülve a feladatra
SELMECBÁNYA LÁTKÉPE. 1902
soha ennyi zöldet nem festettem
még egy képemre se
a zöld ennyiféle változatát
az összképpel a részleteket akartam hangsúlyozni
az otthonosság lehetőségének idilljét
is megfesteni egyszer
legalább
utazásaim zarándokutak, keresem a legmegfelelőbb helyet, amit muszáj lesz aztán megfestenem, egy az egyben
RÉSZLET (SELMECBÁNYA LÁTKÉPE)
világoszöld fa
fénylik a sötét lombok
közt magányosan
képeimet meg fogják ismerni minden időben, felesleges lenne szignóznom őket
ÖNARCKÉP. 1986-1902
tükörből festeni a saját tükörképed
nem is olyan könnyű
nézed magad mint egy képet
miközben fested magad
nyakkendőben mivel a festés mindig ünnepnap
alkalom
tehát kalapban és zakóban is
a paletta akár egy asztal akkora
nem is a kezemre figyelek ahogy
mindjárt érinti a vásznat a rajszénnel
kimerevítem a pillanatot
még a felhők fodrozódása is megáll a kedvemért
a szobasarok és az ablaknyílás helyett tekintetem a fókusz
megszállottan és kíméletlenül kutató figyelemmel
mered önmagára
bal szemem rossz, túl sokat néztem a napba, a napot ellenőriztem vele, mert aki napba néz, napfénnyel táplálkozik, bal szemem különleges, napba tud nézni
TENGERPARTI VÁROS. 1902
van egy hely a tengerparton
régi házak tolonganak a part közvetlen közelében
a vízbenyúló sziklára épülő vár alatt
szolidan hullámzó tenger
sétaút araszol a parti homokban
a barnásvörös kövek alá néha benyalnak a hullámok
vonat halad fölötte épp
maga után húzva egy vidám füstcsíkot
teljes joggal
hisz kiért az alagútból megint
az ég és a tenger kékje akár össze is érhetne
de mégse
hisz alapvetően másfajta felületek
van egy hely ami bárhol lehetne
egy város bármely tenger partján
de most már itt van a vásznon
megnéztem a világ fontosabb helyeit is, keresve megfelelő témáimat, Szicília, Szíria, Tátra
NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - második rész
NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - harmadik rész
NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - negyedik rész
A Csontváry képek forrása a TerminArtors művészeti portál