Ugrás a tartalomra

Verstörténés 2011.07.27 - Zalán Tibor, Payer Imre, Acsai Roland és Marczinka Csaba versei

 

Tollaitok szűzhavát
Egyik éjjel összejárták
A beszabadult kutyák.
(Acsai Roland)

 

 

 

ZALÁN TIBOR

LÁTOGATÓ
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd
jársz abban
a városban megint
Régi lépteid
nyomába igazítod a lépted
Harangszóhoz a szívverésed
De előbb
megiszol egy olcsó pálinkát
a lepusztult resti egyetlen vendégeként
Magad
árvája vagy megint
Hirtelen
megrázkódsz a pálinkától
vagy mástól és hányinger fog el
Ami eddig
távol volt most nagyon közel
lesz hirtelen és félelem fog el vagy olyasmi érzet
mint
amikor magad
vagy a kísértés és a kísértet
Összerendezed
az arcodat mielőtt a fényre kilépsz
Szorosan
a házfalakhoz tapadva jársz
nem akarod most hogy bárki is felismerjen
köszönések
kézfogások emlékezések
úgy taszítanak mint a torkodban mászkáló férgek
Egyedül
akarsz lenni valakivel
akit a múltad majd hirtelen kidob
a templomtérre vagy ócska kis pizzéria átlépett
küszöbére
Érzelmi hologramodba bámulsz
miben megjelen minden ami már nem jelen
és rájössz nincs
már értelem abban ahogy élsz
abban ahogy élsz
abban hogy
abban
a

 

 

PAYER IMRE

CETLI A METRÓÁLLOMÁSON

 

A biztonsági sávon cetli rezdül,
bolyong, és ahogy közelít a metró,
feltámadó gép-huzatban a negró-
cukorka színű gumiperemen bil-
leg -  a kalóz pedig nézi: zuhan?
tűnik a sínek között? vagy sodródik
vissza, beljebb, a megszokottig
- nadrágszár, szoknyafedezékben suhan?
Jön a szerelvény ellenállhatatlan,
felzúg a légörvény, dübörög,
s mint égi jelre, itt a föld alatt-ban,
a kalóz várja: fény jön vagy a rög.
    Megáll a metró. Fújtat. Sistereg.
    A cetli a peremen megremeg.

 

 

ACSAI ROLAND

HÁZILUDAK

 

I.

Kinyújtott nyakkal
Sziszegő angyalok,

Ti óvtátok a gyerekkort.

 

II.

Nagyanyám levágott
Szárnyatokkal sepregetett,

Angyalszárnnyal.

 

III.

Már messziről fehérlettetek,
Mint a hegyek csúcsán

Nyáron is megmaradó hó.

 

IV.

Tollaitok szűzhavát
Egyik éjjel összejárták

A beszabadult kutyák.

 

 

MARCZINKA CSABA

HÖLDERLIN ÉS A HATTYÚK

Hattyúk merülnek karcsún és kecsesen
a tó hűvös vizébe – tán én is
ifjan egy hattyú voltam a poézis
elegánsan fodrozódó vízén!...
De hol van már a fényes toll és nyak?
Öreg fekete hattyú lehetnék
legfeljebb fakuló poros tollakkal!
Kormos lett a "titáni" láng fénye...
Már inkább csak füst füstölög helyén.
Itt, a Toronyban már a tavat is csak
elképzelni tudom – mélyről rémlik
tiszta tükre a tudat aljáról...

 

(Már vége az úszkálásnak Poézis
Taván... – révbe értem, ha nem is úgy,
ahogy valaha elképzeltem.
Félő, hogy a "rév" a Semmivel lesz
azonos, ha kialszik bennem a láng...
Tompul belül valami egyre.
Mintha sötétülne a határ...
A fények lassan kihunynak valahol,
már a víz tükre sem fénylik...
Kábító a tompa üresség sötét
örvénye – vajon egy üresítő
meditáció lenne ez csupán?)

 

A verseket El Kazovszkij festményeivel illusztráltuk

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.