Ugrás a tartalomra

Mária királynő és Nagy-Románia térképe

Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetével – Mária román királynő párizsi követsége 1919 – ismerkedhettek meg az érdeklődők Kolozsváron a Minerva Művelődési Egyesület szervezte könyvbemutatón. Kevés lett volna a győztes antant nagyhatalmak gátlástalan érdekérvényesítése és a román diplomácia legendás zsenialitása, hogy 1919-20-ban létrejöjjön Nagy-Románia, ha nincs egy karizmatikus asszony, Mária királynő, aki hat hét alatt meggyőzte a Nyugatot. Ezt a témát boncolgatja a hadtörténész közíró nemrégiben nyomdafestéket látott kötetében. A meghívottal Köllő Katalin újságíró és Borsi-Kálmán Béla történész beszélgettek.

 

 

 

Mária királynő és Nagy-Románia térképe

Kevesen tudják, ki volt Mária királynő, még kevesebben, hogy komoly képzőművészeti és irodalmi múlttal is büszkélkedhet a legendás asszony. Személyével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mint ahogy azt a szerző is állítja: „…ma nem egyszerű, vagy talán inkább nehéz megítélni Mária román királynő 1919. március–áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte a konferenciának abban a szakaszában, amikor még forró volt a levegő, befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját, és országa általános megítélését”.
Koszta István első, Nem (csak) Erdély volt a tét című kötetében Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen levelezése, visszaemlékezések, könyvtári dokumentumok, eddig figyelmen kívül hagyott adatok alapján szolgáltat izgalmas információkat az 1919-es párizsi konferenciáról. A szövegek kétfajta perspektívából világítanak rá az igencsak vitatott periódusra: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják a békekonferencián ügyködő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január–november). A feljegyzések és emlékirat-töredékek pedig 1920 első negyedévének történéseire reflektálnak. A könyv tehát Alexandru Vaida-Voevod szemszögéből ismerteti a korabeli eseményeket, bemutatva azt a magyarellenes küzdelmet, amelynek során a román vezető politikusok minél többet akartak megszerezni az Osztrák-Magyar Monarchia területéből.
Amint azt Koszta legújabb könyvének bemutatóján elmondta, Trianont és az első világháborús eseményeket még a történészek is hajlamosak érzelmi szempontokból vizsgálni, pedig sokkal inkább a tudományosságra, az objektivitásra kellene törekedni. A meghívott példálózott a hadtörténeti tényekkel is, olyan jelenségekről, amelyeket csak ekképp lehet relevánsan értelmezni. Ugyanez vonatkozik a Mária királynőt övező legendákra és igaz történetekre is. Ezzel kapcsolatban elmondta: megpróbált csakis a források alapján összeállítani egy kordokumentumot, és semmiféle személyes adalékot nem hozzáfűzni. A Trianonnal foglalkozó magyar történészek a román forrásokat teljesen figyelmen kívül hagyják, hiszen nagyon sokan románul sem tudnak, megfelelő nyelvismeret nélkül pedig nem igazán lehet felhasználni ezeket – mondotta Koszta.

Kötetéről szólva a szerző megállapította, hogy a történészek eleddig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget ennek az „epizódnak”, a magyarok elbagatellizálták, a kisebb „Trianon-legendák” közé sorolták; a románok pedig azért ignorálták, mert Brătianu miniszterelnököt és a liberális pártot akarták minden áron beemelni a köztudatba a „kikerekített” Románia országalapítóiként. „A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége, mert követség volt a szó legszorosabb értelmében” – magyarázta a szerző.
Mária királynő legendába illő alakjáról sokan még azt sem tudják, milyen kevés köze volt a román nemzethez, és mégis saját hazájának tekintette ezt a földet. A kötetből választ kapunk arra is, honnan ez a nagy lelkesedés és hogyan is került Bukarestbe, s miért érzett elhivatottságot az úgynevezett Nagy-Románia érdekeinek érvényesítésére a párizsi konferencián. Mária Viktória királynő és II. Sándor unokája, Eastwell Parkban született 1875-ben, Alfréd edinburgh-i herceg és Marija Alekszandrovna orosz nagyhercegnő legidősebb leányaként. Apja György walesi herceghez akarta feleségül adni, édesanyja azonban megakadályozta a frigyet. Így kerülhetett sor arra, hogy1893. január 10-én Ferdinánd herceg Sigmaringen kastélyában házasságra léphessen a kor szépségeként elismert Mária hercegnővel. 1922. október 15-én az erdélyi Gyulafehérváron (románul Alba Iulia) bizánci pompát idéző külsőségek közepette minden románok királyává és királynéjává koronázták a román uralkodópárt. 1938. július 18-án hunyt el szinajai kastélyában. A kötet főszereplője 17 évesen, 1892-ben kerül Bukarestbe, gyermekkorát a szász-coburg-gothai dinasztia leszármazottaival tölti, nem sok köze van a román kultúrához, valószínűleg nem is hallott róla. Koszta ennek kapcsán rávilágít arra, hogy Mária tulajdonképpen az angol nemesi neveltetési szokások folytán szereti meg Romániát. Számára, akiből csaknem Anglia királynője lett, csak az a fontos, hogy a királynői státusnak maximálisan eleget tegyen. Romániában uralkodik, de angolként, ezért tekinti saját hazájának az országot.
Ami a párizsi konferenciát illeti, Mária ötlete volt elmenni oda. Az 1916-os román támadást követően az osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Bukarestet, a kormány Iaşiba menekül, Románia megmaradásának ára az 1918-as különbéke a központi hatalmakkal. Ezzel Bukarest megszegi az antanttal még 1916-ban kötött titkos egyezményt, amelynek legfőbb kitétele, hogy Bukarest semmilyen esetben sem köt különbékét. Az 1919-es párizsi tárgyalásokon úgy fest, hogy az antant leírta Romániát, az angol és a francia partnerekben, különösen Clemenceau kormányfőben, a békekonferencia elnökében ellenérzést kelt Brătianu fellépése. A románok a történelmi sérelmekre, az etnikai arányokra hivatkozva Erdélyt és egyéb csatolt területeket akarják megszerezni, nem titkolt céljuk a tervszerűen felépített nemzet, egységes nyelv és kultúra létrehozása. Ekkor válik szükségessé a királynő közbelépése, aki kapcsolatba kerül Clemenceau-val is. Egy rövid angliai kitérőt leszámítva mintegy hat hétig folyamatosan Franciaországban tárgyal.
Vaida-Voevod későbbi román miniszterelnök az erdélyi kormányzótanács elnökének ezt írja: „Nem azt állítom, hogy ő érte el az eredményeket, de tudatosan ő teremtette meg azt a légkört, amelyben sikerrel jártunk, lenyűgöző szépsége mellett a megjelenése, gesztusai, beszédmódja, egész lénye ellenállhatatlanul hódító.” „Ez a rendkívüli nő több száz diplomata és egy hadtest munkáját végezte el. Ő napjaink legragyogóbb történelmi alakja marad” – olvashatjuk a kötetben.
Mária szerepéről homlokegyenest eltérő álláspontot képviselnek a történelemtudósok. Egyesek szerint csak díszítőeleme volt annak a zseniális román diplomáciai hadjáratnak, amellyel révbe ért Bukarest. Mások szerint – közéjük tartozik Koszta is –, Mária jelentősége a párizsi sikerben vitathatatlan. Dinasztikus kapcsolatait, személyes varázsát egyaránt beveti a tárgyalásokon. A művelt francia és a nyugati közvéleményt elbűvölte a törékeny „européer” arisztokrata.
Létezik egy olyan vélekedés, hogy az akkori román diplomácia többek között örömlányok „alkalmazásának” köszönheti sikereit. Koszta legújabb kötete eloszlatja az ezzel kapcsolatos hiedelemeket. A korabeli párizsi szalonokban – amelyek legjobbjaiba Mária királynő is bejáratos volt – zajlott a társadalmi élet, ide meghívást kapni külön megtiszteltetésnek számított. Az idelátogató román hölgyek, akik ott a párizsi politika krémjével találkoztak, nem örömlányok voltak, hanem az annak idején a francia fővárosban tanuló román értelmiség képviselői.
Mária királynő okossága, szépsége, eleganciája híres volt, a korabeli sajtó minden lépését figyelte, éppen ezért, bár párizsi útja nem volt hivatalos, a politikusok is felfigyeltek rá. Állítják róla, hogy tulajdonképpen ő álmodta meg, ő rajzolta a térképre Nagy-Romániát, amikor a román kormány Iaşi-ba kényszerült menekülni, mondván: „ha valaha visszatérek Bukarestbe, ennek az országnak a királynéjaként térek vissza”. Ez a cél vezérelte a párizsi útján is.

Nehéz megítélni, hogy a királynő követjárása mennyit nyomott a latban a maga idejében és később – írja összegzésében Koszta, majd hozzáteszi: az tény, hogy 1919 tavaszán egyértelműen az ő személyével azonosították Romániát. A feljegyzések alapján az is bizonyos, hogy Párizsból hazafelé jövet Mária így összegzi tevékenységét: „visszahoztam Romániát Európa térképére”. 1919. április 19-i naplóbejegyzését pedig az 1920-as Párizs-környéki békék igazolták: „Nagy-Románia már nemcsak szóbeszéd, hanem valóság”. Koszta megjegyezi még, hogy Mária királynő irodalmi munkássága sem elhanyagolandó, írásai a párizsi körökben elismerésnek örvendtek, s a szépírói pálya mellett képzőművészeti tevékenysége is figyelemre méltó.
A bemutatón kiderült, hogy a szerző mintegy 12 éve foglalkozik ezzel a témával, kötetének újdonságértéke és hitelessége abban rejlik, hogy nemcsak a magyar forrásokra hivatkozik, hanem az eredeti dokumentumokat is felhasználja. Borsi-Kálmán Béla budapesti történész a kötet keletkezéséről faggatta a szerzőt, egyetértve Kosztával abban, hogy „a történész hierarchiákkal” nincs minden rendben, legalábbis Magyarországon biztosan nem, ezért születnek néha olyan kiadványok is, amelyek nem mentesek a szubjektivitástól.
Végül megtudhattuk, hogy Koszta mindkét kötetét román nyelven is szeretnék kiadni.

 


Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.