Ugrás a tartalomra

Jelige: 19930511 – Egy szonett tőlem hozzád, Azon a buszon ülök

Mert tudom, érzed, hogy benned is ott van
Az a ritmus, mikor szívem szíved
Legédesebb dallamára dobban.

 

 

 

 

 

Jelige: 19930511

Egy szonett tőlem hozzád

A Nap most furcsán édesen ragyog.
Meglátlak, és elfog a szédület.
Mindig ugyanaz az ember vagyok,
De mégis más nélküled.

Mostantól örökké velem leszel,
Ha tőlem Te éppen messze járnál.
Majd kérdésedre a szíved felel,
Ha szemeddel sehol nem találnál.

Mert tudom, érzed, hogy benned is ott van
Az a ritmus, mikor szívem szíved
Legédesebb dallamára dobban.

Magamnál többet nem tudok adni,
De mit biztosan ígérek neked,
Hogy nincs más vagy te meg én, csak mi.
 

 

Azon a buszon ülök

Azon a buszon ülök.
Már rég nem menekülök.
Oda megyek, ahová senki sem.
Az emlékeket magammal viszem.
Eddig is ők csak ők kísértek engem.
Rajtuk kívül semmi sincs már bennem.
Mélán hozzányomom a homlokom,
Úgy bámulok kifelé az ablakon.
Sokáig figyelem az utat,
A távoli fény merre mutat.

Azt a helyet én talán már sosem látom.
A világosság amúgy sem volt a barátom.
Régebben sokszor jártam arra.
Nevemet felírtam a falra.
Azonban azok az idők már elmúltak.
És az érzések inkább csendben elbújnak.
Többé nem szakítják fel a régi sebet,
Nem akarják hallani, ahogyan Ő nevet.

Úgy csinálok, mintha nem is tudnám,
Hogy a lelkem úgy izzott, mint egy vulkán.
Sötét fóliába tekerem szívem,
Nehogy kilátszódjon, mit érzek itt benn.
De akkor sem tudom feledni,
Milyen feltétlenül szeretni.
Milyen, amikor csakis az számít,
Hogy a mámor teljesen elkábít.
Maradandó emlék,
Hogy szerettél nemrég.

Néhány hárpia biztos azt képzeli,
Ezen sorok írását ő készteti.
De azt kell mondjam, közel sem.
Őket gyorsan feledtem.
Az öröm szigetén,
Ne intsetek felém!
Nincsen számára talpalatnyi hely,
Kinek szíve nem tiszta kehely.
Ide csak azok jöhetnek,
Akik szívből szeretnek.
Azok tehetik be a lábukat,
Kik őszintén kergetik álmukat.

Én sem lehetek részese már ennek,
Mert az álmaim sorban odavesztek.
Megölték őket a sors piócái,
A keselyű remény falánk fiókái.
El kell hagynom a boldogság szigetét,
És harcolnom kell elveszett szívekért.
Talán majd egyszer visszatérek oda,
Hol még lehetséges az összes csoda.
De most csak azon a buszon ülök.
És a bánat elől már nem menekülök.
Inkább a végsőkig megküzdök vele,
Hogy megérintsen ismét az öröm szele.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.