Ugrás a tartalomra

A feketét is fehérben látni – Berka Attila Hosszúkávé külön hideg tejjel című kötetéről

Berka Attila regénye egyúttal korrajz is, kiváló szociológiai tanulmányokat lehetne belőle írni, ugyanis az Én üres, pánikszerű kiáltását hallatja a közöny, az individualizmus, a rezignáció, a kábultság falain túl tétovázó Te irányába. – Csepcsányi Éva írása

 

 

 

 

 

A feketét is fehérben látni


– Berka Attila Hosszúkávé külön hideg tejjel című kötetéről

 

   Mihelyt közreadnak egy művet, kiszolgáltatódik a különböző eszmerendszereknek, magyarázatoknak, mert esetleg mást akart kifejezni a szerző, és másként viszonyul hozzá az olvasó. Talán csak igen szerény, egyszerű írások esetében születhetnek egyöntetű értelmezések. Berka Attila Hosszú kávé külön hideg tejjel című kötetéről ez semmi szín alatt sem állítható.

   Megszakítás nélkül árad a monológ – „be vagy a héttoronyba zárva, és onnan többé már nem menekülsz” –: a fiktív főszereplő nem szállhat ki, nem nyomhatja meg a stop-gombot, hiszen ő maga a látó, a szemlélődő, és a színpadon játszott darabnak csak akkor van értelme, ha a közönség is jelen van. Ő nem lép fel, nem is rendez, „csak” néz, feldolgoz, befogad, majd leül egy kávéházi asztalhoz, ahol az egész ugyanúgy megy tovább. Mégsem csak egy néma fogyasztó ő, hanem a manipuláció altató-nagymestereinek réme: a gondolkodó, az állandóan gondolkodó ember!

   Ezért szünet nélküli a monológ. Martin Buber Én-Te relációjára gondolhatunk, amikor rákérdezünk arra, hogyan oldható fel ez a körforgás. Miként válhat a monológ dialógussá? Természetesen a Te bevonásával, a Te-ben felfedezett különbözőségben, és az Én határainak szükségszerű meghúzásában.

   Berka Attila regénye egyúttal korrajz is, kiváló szociológiai tanulmányokat lehetne belőle írni, ugyanis az Én üres, pánikszerű kiáltását hallatja a közöny, az individualizmus, a rezignáció, a kábultság falain túl tétovázó Te irányába. Aki mégis leül egy kicsit az asztal mellé, a szemközti székre, dialógussá változtathatja a monológot, ha elég éber, ha legalább annyira éber, mint a regény nem-nevesített főhőse, meditálója. Különben csak elbeszélnek egymás mellett, ahogy azt többször is tetten érhetjük e regényben. Berka olyan érzékletesen tárja elénk a Hamvas Béla által elvont fogalmakkal leírt kábultság jelenségét, hogy az olvasó rádöbbenhet: ma, itt és most miért, hogyan is szenved az éber, a látó.

   Kábult tömeg hullámzik a plázákban, a hosszúkávé mellett ülő férfi pedig nézi, és nem érti őket. Vagy amikor érti, akkor sem tud azonosulni, gyökerükben szakad meg a velük való párbeszéd lehetősége. A kábult emberek úgy ülnek a chat előtt, úgy rohangálnak a bevásárlóközpontokban, mint akik azt hiszik, nem jött még el az ő idejük – ahogy Hamvas írja –, és még szendereghetnek tovább. Viszont félő, hogy e szendergésből csak egy nagyon radikális impulzus ragadhatja ki őket: a halál.

   A Hosszúkávé külön hideg tejjel emellett az egész heidegger-i rendszert magában hordozza, mégpedig – az ő terminusaival élve – a Dasein, a „létben benne álló”, a létet egzisztáló, önmagához visszatért ember szemszögéből. A világban történő szétszóródás, unalom, a jelenvaló lét menekülése a kíváncsiságba, a végesség-tudat maga felé fordítja az embert, szükségszerűen szalad vissza hát önmagához, szembesülve azzal, hogy „lennie kell a létet”.

   Berka kiválóan írja le a létbe-vetettségből fakadó szorongást, a szükségszerű szertartásokat, technikákat, melyeknek céljuk a hétköznapi önmagunkkal való kapcsolat megszüntetése. A fejezetek címében összekeverednek a napok: vasárnap után péntek, csütörtök után hétfő következik, sorrendjüknek nincs jelentősége ebben az egyenletes, morajló háttérzajban, az állandó úton-levésben, egyszerre kifelé és befelé figyelésben. Egy biztos pont kínálkozik a pihenésre, a megállásra, a szentélybe való belépésre: a megszokott kávéházban egy hosszú kávé külön hideg tejjel, mellé cigaretta.

   A mozdulatlan centrumban lenni egy ideig, míg a világban tovább tesznek-vesznek az emberek, „azok”, és lehet róluk gondolkodni, megfigyelni őket, esetleg megszólítani. Aki nem önmagánál van, az a világban egzisztál, éppen nem a szorongás állapotát éli; aki önmagánál van, az szorong, és számot vet. Mivel? A könyvből kiderül, persze csak annyira, amennyire az életből kiderülhet, mert a Hosszúkávé külön hideg tejjel nem tesz mást, mint leírja a nagyvárosi hétköznapokat, mégpedig kívülről, felülről, megnevesítve, hogy te mit cselekszel, mire gondolsz! Ha eddig nem tudatosítottad, most nem térhetsz ki előle, a tükörbe nézve szembesülsz közönyöddel, félelmeiddel, vágyaiddal, kereséseiddel. Küzdelem nap mint nap, és mindegy, hogy hétfőn, csütörtökön vagy szombaton, mert a mai kor emberének is mindegy a nap, a napok, ha egyáltalán vannak még tisztán elkülöníthető huszonnégy órák ebben a homogén fényben és kattogásban.

   Valami hiányzik, valaki hiányzik, az apró, elszórt részletekből össze lehet állítani egy mozaikot, mely talán nem is annyira sötét, nem is annyira ismeretlen. Csak figyelmesen kell olvasni a sorok közötti részeket, a félmondatnyi elszólásokat és még inkább a meg nem nevezett, le nem írt érzéseket, gondolatokat, mondjuk egy hosszú kávé mellett valamelyik belvárosi kávézóban.

Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel. Spanyolnátha-Példa Képfőisk. Kort. Műv. Alapítvány, 2010. 

Csepcsányi Éva
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.