Ugrás a tartalomra

Párosan szép az írás

Csapody Kinga irodalmár és Szabó Tibor Benjámin író, kritikus azzal a szándékkal kezdtek bele a PárosÍrás című est-sorozatba Veszprémben, hogy a magánélet, a személyes világ történetein keresztül hozzák közelebb a kortárs magyar irodalmat az olvasókhoz. – Tudósítás Veszprémből

 

Párosan szép az írás

 

Ha a plakátról nem derülne ki rögtön, akkor a rövid felvezető tisztázza, hogy a kapcsolatoknak, kivált a házasságoknak sok esetben rendkívül jótékony hatása van az irodalomra, az alkotásra. A sorozat első vendégeiként erről meséltek Garaczi László és felesége, Nagy Ildikó Noémi.

Nagy Ildikó Noéminek tavaly jelent meg debütáló, Eggyétörve című novelláskötete, de évek óta jelen van az élő irodalomban szerzőként is, műfordítóként is. “Angolul birtoklom a nyelvet, meg kellett tanulnom magyarul írni” – magyarázza Noémi. “Fogtam egy fehér papírlapot, és ömlesztettem rá a szavakat, aztán majdnem az egészet kihúztam. Az érdekelt, hogy hogyan tudom kifejezni a gondolataimat a legtömörebben.”

Vancouverben született és élt egészen addig, amíg 1993-ban Magyarországra nem költözött. Emigráns felmenői inkább már amerikaiak, mintsem magyarok. A Sziget-fesztiválon találkoztak Garaczival egy dedikáláson, ahol azért akarta aláíratni az író Pompásan buszozunk című kötetét, mert egy műfordítótáborban azt állították a könyvről, hogy lefordíthatatlan. Ennek köszönhetően lett Nagy Ildikó Noémiből kilenc hónap múlva „Garacziné”.

Így terelődik a szó férjére, akinek legutóbbi műve az Arc és Hátraarc című regény, de számos munkával megajándékozta már az olvasókat. Soha nem készült profi írónak. “Máig sem tudom, hogy író vagyok-e. Nézegettem az irodalomkönyveket, és egyáltalán nem úgy nézek ki, ahogy a nagy írók. Még csak száz könyvet sem fogok írni.”

Aztán visszakanyarodik a beszélgetés Noémi novelláskötetére. A “kétkultúrájúságból” a szerzőnek igencsak kijutott. Azt meséli, ha Amerikában van, magyarnak érzi magát, ha itt van, akkor külföldinek. Pedig nem látszik rajta: különcsége, úgy tűnik, valami belső vagányságból ered. Ahogy nevetve civakodik férjével egy-egy közös történet elkészülésének részleteiről, szintén ezt igazolja. A családi béke miatt fejezte be a kötetét – állítja Garaczi. “Csak háromhavonta mertem felvetni neki, hogy jó lenne, ha ma ő is itt ülne velem, nem pedig a közönség soraiban – mondja nevetve a ház ura – addig kapartam az ellenállás löszfalát, amíg le nem dőlt.”

“Amerikában élni borzasztó stressz, agyrém” – állítja Nagy Ildikó Noémi azzal kapcsolatban, hogy nem akarna-e inkább ott letelepedni. Veszprém közelében is egyre több időt töltenek, hallhatjuk örömmel, hiszen Noémi édesapjának van egy kis háza, ahol sok minden adott az alkotáshoz, térerő viszont nincs. “Budapesten, ha három napig nem mész ki a lakásból, akkor is érzed, hogy ott dübörög és bugyborékol körülötted a város. A faluban más alapzajok vannak. Néha úgy érzem, mintha nem is én lennék, például fát hordok a fűtéshez” – húzza ki magát a férj.

Az egykor kötelező sorkatonaság sajátosságait megelevenítő új regénnyel kapcsolatban elmondja: azt beszélik, még a nőktől sem idegen a téma, és azoktól az olvasóktól sem, akik sosem voltak katonák. Részletet is hallhatunk, az író felolvas a kötetből, de meglepő módon a laktanya még csak szóba sem kerül, ellenben a hallgatóság megtudhatja: a jó mell bizony kétszer ring egy lépés közben.

Garaczi eldöntötte, nem vár tíz évet a folytatásra, már jelent meg szöveg a következő művéből. “Most úgy tűnik, hogy egy novellafüzér lesz, aztán majd meglátjuk.” Párja 2005-ben már megírta  következő könyve alapanyagát, de azóta nem foglalkozott vele.

Az eddigi és a jövőbeni közös munkákkal kapcsolatban elárulják, hogy a Két szelet prágai sonká-t egy rosszul időzített kiránduláson, egy prágai hotelszobában írták együtt. Publikáltak már ugyanarról az útról naplót is, más-más szemszögből örökítve meg az eseményeket. Noémi angol novelláját pedig, amellyel a napokban nyert meg egy Bukowski-versenyt, férje fordítaná majd le.

Kővári Katalin

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.