Ugrás a tartalomra

Mit jelent az, hogy „gentleman”? – Férfiduma a Bálint Házban

2011. január 29-én a Bálint Házban új beszélgetéssorozat indult Férfiduma címmel. Az első est témája: vannak-e még gentlemanek? Czifrik Balázs vendége volt Legát Tibor, a Magyar Narancs életmód rovatának vezetője, a Kézi Chopin zenekar énekese, Pósa Árpád, a Gentleman magazin főszerkesztője és Sári László keletkutató.  – Weiner Sennyey Tibor írása

 

 

 

Mit jelent az, hogy „gentleman”?

 

 

(Pósa Árpád, Legát Tibor, Sári László és Czifrik Balázs)

 

Szombat este az ember nem biztos, hogy súlyos gondolatokra, világmegváltó elméletekre és politikai helyzetelemzésre vágyik, sokkal inkább megyünk ilyenkor barátokkal-barátnőkkel kellemes presszóba, jó moziba, színházba vagy remek koncertre. Éppen ezért a Czifrik Balázs vezette beszélgetés kellemes és könnyed stílusa nagyon is illett a pesti éjszakához. A kérdés, hogy vannak-e még gentlemanek, mindenekelőtt annak tisztázásával indult, hogy tulajdonképpen mit jelent ma számunkra a „gentleman” szó.

A beszélgetőpartnerek véleménye meglehetősen megoszlott. Míg Pósa Árpád finoman, halkan és visszafogottan azt az álláspontot képviselte, mely szerint a gentleman jól felismerhető, méghozzá azért, mert bizonyos etikettet betart, addig Sári László sokkal határozottabban amellett érvelt, hogy tulajdonképpen nincs is ilyen, hogy „gentleman”. Mindketten egyetértettek azonban Legát Tibor érvelésével, mely szerint az, hogy valaki „gentleman”, nem csak a külsőségekben kell, hogy megmutatkozzék. Ahogy Legát kiemelte, nem mindig könnyű betartani a kimondott-kimondatlan játékszabályokat, de azért lehet igyekezni, s „ha ez működik, akkor gentleman-ség is van”. Akarva-akaratlan is Sári László lett tulajdonképpen a beszélgetés ellenpontja, mivel a moderátor több ízben is felvetette, hogyan is van ez Keleten? Sári megkülönböztette a régi és a mai Keletet. Hangsúlyozta, hogy a régi Kelet férfi-nő szabályai már a Ji Kingben is világosan formát öltenek, ahol – szabadon idézve – az áll, hogy a férfi helye kint van, a nőé bent. Vagyis amíg a nő vezeti a házat, gyereket szül, addig a férfi vadászik, kutat, nyomoz, csavarog, ha úgy tetszik. A neves keletkutató szavai szerint az ősi tradíciókban a nő áll a teremtés középpontjában, s mivel a férfi elvesztette a modern világban „kinti szerepét”, ezért mintha el kezdett volna kissé unatkozni, s kínjában feltalálta a repülőgépet és fizikát. Szavait nagy derültség fogadta. Amíg a nők felnevelik az újabb generációkat, addig a férfi – véleménye szerint teljesen feleslegesen – már az atomokat is átrendezi, mindig kitalál valamit, csak mert unatkozik. Sári László mondandója a közönség soraiban is heves reakciókat váltott ki, meglepő módon éppen egy hölgy vetette közbe, hogy szerinte manapság a szerepek már sokkal árnyaltabbak, s a nagy emancipáció igazi vesztesei a férfiak.

Arra a záró kérdéspárra, hogy a beszélgető felek szerint volt-e valaha Magyarországon „gentlemanség”, s ha igen, kialakulhat-e valaha újra, Pósa Lajos úgy válaszolt, hogy a XIX. század végén, az első világháború előtt talán volt, de aztán ez folyamatosan hígult, míg végül minden nyomát kiirtotta a szocializmus. Szerinte talán a rendszerváltással megindult valamiféle újjáépítés, de ez meglehetősen a külsőségekről – rendezvényekről, ruhákról, autókról, ékszerekről – szólt, s nem fektettek túl nagy hangsúlyt a belső értékekre. Sári László szerint „valamiféle romantikus, dzsentris szerepjátszás mindig volt és lesz is, de józan felismerésből származó, költőileg fűtött gentlemanség a világ nyugati felén nem létezett soha, így aztán ki se múlhatott”.  

Hogy mit jelentene úriembernek lenni, azt talán-talán már sejtjük, de hogy mit gentlemannek, ez bizony a pesti szombat éjszakába a Bálint Házból elszállingózó vendégek számára is kérdés maradt. Nagyon sajnáltam, hogy nem esett szó olyan értékekről, mint, például, megbocsátás, nagylelkűség, adott szó.

Közben eszembe jutott az az esszé is, amelyet néhány napja olvastam Harold Joseph Laskitól, igen nagy élvezettel. Címe „A gentleman alkonya”. Ez sem mai írás, inkább az angol gentlemanségről szól, meglehetősen kifinomult gúnnyal, ugyanakkor meglepő éleslátással. Kiemeli, például, hogy az igazi, az angol gentlemannek tudnia kell lovagolni, vadászni. Illő, hogy legyenek rokonai magasabb pozíciókban. Életbevágó, hogy tagja legyen valamilyen klubnak. Fontos, hogy nézetei megegyezzenek a Morning Post felfogásával, de talán még fontosabb, hogy el tudja viselni a Riviérát télvíz idején, ősszel meg az angol vidéki kastélyokat. Nem árt, ha vannak bizonyos szellemi képességei, például szereti Kipling írásait, de a modern regény erkölcsi romlottságát szívből megveti. Zenei ízlése van, de Beethoven vagy Mozart géniuszával már nem terheli magát. Teljesen képtelen a francia vagy német nyelvtudásban eljutni az érthető beszédig. Nem árt, ha ért valamicskét a sportokhoz, de kitűnnie semmiképpen sem szabad. Nem lehet antialkoholista, hacsak nem orvosi parancsra. Nem szabad rendelkeznie közgazdasági ismeretekkel, és idegen államok politikai viszonyaival sem illő fárasztania magát. Egyértelmű, hogy a bolsevizmus számára egyenlő a bűnnel, valamint ösztönszerűen érzi a jó megjelenésben rejlő erkölcsi értéket. Parancsolni a legnyájasabb modorban tud, és kétségtelen erénye, hogy minden körülmények között lovagias és tisztelettudó, bár itt Laski megjegyzi, hogy „leginkább csak a saját osztályába tartozó nők iránt”. Csak kevéssé tud latinul, görögül pedig még kevésbé. Legfőbb ismérve azonban az, hogy még a látszatát is igyekszik elkerülni annak, mintha bármiféle pénzkereseti foglalkozást űzne, vagy netán dolgozna.

Mindezen cinikus megjegyzések után Laski, aki említett esszéjét a két háború között írta, s mint a cím is utal rá, valójában temette ezt az embertípust, mégis azt mondja, hogy „ha összehasonlítjuk az ancien régime elegáns szélhámosaival vagy a német arisztokráciából jött rideg hivatalnokokkal, az angol gentleman ragyogóan” mutatkozik meg. „Gyakran volt képes nemes gesztusokra, sokszor volt türelmes, s alakja körül valaminő könnyed valószínűtlenség lebegett, amit lehetetlen volt nem csodálni.” Olyan embereket adott a világnak, mint mondjuk Byron, vagy megalkotta a British Museumot. Bár a gentleman máig hatóan fényűzést jelentett, és kétségtelenül ez ragyog felénk még Szerb Antal Pendragon-legendájából is vagy Békássy Ferenc életéből, tömeges előfordulásban nyomasztó és unalmas lehetett. „De minden hibája ellenére mellette állott saját humorának mentőangyala”.

Harold Laski esszéjének e rövid ismertetőjét a beszélgetés mellé helyezni egyszerre az est elismerése és kritikája, tudniillik e derék angol úr eljut írásában ahhoz a kérdéshez, hogy vajon milyen eszmény áll a gentleman helyére? Szerinte „a jövő államférfija minden valószínűség szerint a gátlástalan, egyetlen eszmétől megszállott ember lesz, akinek kormányzása abban áll, hogy utat tör magának saját célja felé” – és kétségtelen, hogy a hidegháború, a XX. század őt igazolta. Ha mi azonban egy pillanatra még tovább tekintünk, saját jelenünkbe, látjuk, hogy a technokrata lép most színre, akinek a fejében bármiféle jó vagy rossz eszme helyett hamis idolok sötét masszája hullámzik. Joggal van tehát néha nosztalgiája az embernek – akár létezett a beszélgetők szerint, akár nem – egy olyan férfieszmény után, akit talán gentlemannek nevezhetnénk, pontosabban úrnak. Minden erényével és esendőségével együtt.

 

Weiner Sennyey Tibor

 

 

Kapcsolódó: Sári-legendárium - Beszélgetés Sári Lászlóval   

Irodalom: Harold J. Laski: A gentleman alkonya. I.n.: Európai műhely. Szerkesztette: Hamvas Béla. I./361. o.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.