Ugrás a tartalomra

Kulturális segélycsomag címzett nélkül – Demeter Szilárd Lüdércnyomás című kisregényéről

 

Kedélyeskedő anekdotázás vagy szépirodalmi igénnyel megfogalmazott kordokumentum? Modoros mese vagy Rejtő Jenővel vegyített Ottlik-utánérzés? Lüdércnyomás vagy lehetséges olvasmányélmény? – Ezekre keresi a választ Tülkös Terézia kritikájában

 

 

 

  

 

Kulturális segélycsomag címzett nélkül

 

– Demeter Szilárd Lüdércnyomás című kisregényéről

 

   Demeter Szilárd negyedik kötete az első szótól az utolsóig az értelmezés pengeélén táncol. Könnyen tekinthetnénk ezt akár az olvasói gyakorlat legideálisabb állapotának, feltéve, hogy ehhez tudatos és jól működő poétikai eljárások társulnak.

   Az Előjáték mesére utaló elemei és Karinthy Fricike Az emberke tragédiájának intertextuális megidézése („Hol volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy nagy idő kerekedett a világ innenső felén. Égszakadás, földindulás, fejeden egy nagy koppanás, Tündérország lakói csak úgy kapkodták kobakjaikat”. 5.) öndefinícióként is hathat: meseszerű paródia, melyben „átszaladunk egy más korba”, méghozzá a főszereplő, Kistarisznya ’90-es évekbeli Székelyudvarhelyére. A huszonkét fejezet lineáris, előrehaladó történetmondással meséli el főhősünk és egy maréknyi kamasz középiskolai, kollégiumi viszontagságait: a felvételitől, a kollégiumi csicskázásokon, végeláthatatlan csajozásokon és ivászatokon át az első közösen szervezett bankettig. Az alaphelyzet ismerős: a Patinás Középfokú Angyal és a Palipalota falai között szocializálódó fiúk története eszünkbe juttathatja Ottlik Géza, Rejtő Jenő vagy Garaczi László prózáját. Rejtő hatása a szereplők névválasztásában is tetten érhető: Szőr Ekmont a Piszkos Fred, a kapitány párbeszédbe állításának lehetőségét jelzi. Ezt erősíti az első fejezet nyitása is: „Mintha katonának. Menni kéne. Menni kell, ha menni muszáj”. (7.) Bár a tulajdonnevek mindegyike (nemcsak a szereplőké, de az intézményeké is) „torzított” formában szerepel, egyértelmű, hogy hőseink egy határon túli város tanítőképzőjébe felvételiznek: „Emellett tudni kellett szépen az irodalmat, idegen (a hivatalos!) nyelv tanát, helyesírást, tudni kellett énekelni, rajzolni, kézimunkázni…”. (11.)  Nemcsak a fenti idézetre, de a szöveg egészére is jellemzőek a gondolatritmusok, az ismétlődő alakzatok, illetve az események kétszólamú leírásai. Utóbbinak legfanyarabb példája a gyakorlótanításról visszatérő diákok valós és fiktív beszámolóinak (hospitálási naplók) megírása. „[A] beszámolót csak meg kell írni, nagy volt a cserebere az osztályok között, idegen élményeket illesztettek egy hétté. (…) Az első nap, rótták a pedgyak füzetbe lüdérckéink és hajdúsógoraink, az ismerkedés napja volt, a vakációról visszaérkező tanulók vakációs élményeikről számoltak be. Kistarisznya ezt írta: az első nap a vakációs élményeikről beszámoló tanulók azt kérdezték tőlem szünetben, hogy mit keresek itt, és nemigen tudtam elfogadható választ adni. Egész első nap engem bámultak, csinálták nekem a fesztivált. A fogadó kolléga, rótták a pedgyak füzetbe lüdérckéink és hajdúsógoraink, bemutatott a gyerekeknek. Ismerkedésünk játékos gyakorlatok végzésével tettük zökkenőmentessé. A kollégák a tanáriban fogadtak, írta Kistarisznya, és azt kérdezték, hogy a pálinka hol maradt. Mint kiderült, belépőként pálinkát kellett volna hoznom. A fogadó kolléga bemutatott a gyerekeknek, és azt tanácsolta mindeki előtt, hogy tépjem ki a fülét annak, aki nem figyel órákon, majd otthagyott 28 ördögfióka között. Az első tíz percben négyen verekedtek össze, de csak nem téphettem ki a fülét mind a négynek. Tizenegykor kihajtottam a kölköket az udvarra, én meg köményest (Chimion secuiesc) vásároltam a kollégáknak, amit ők nagy örömmel fogadtak”. (81-83.)

   Ugyanazon esemény ellentétes nézőpontú, de azonos leírása mellett a különböző helyszínek egyidejű eseményeinek filmes technikákat idéző rögzítésére is találunk példát a kötetben. A Nők Nemzetközi Napján a fiúk (hajdúsógorok/hajdúseggek) elit alakulata bebocsátást nyer a lányok (lüdércek/lüdérckék) kollégiumába, s az ott zajló események követését snittszerűen megtöri a büntetésben senyvedők képe: „A Palipalotában hét prünnyögő, nyünnyögő hajdúszolga görnyedt a vasedény fölött, el-elcsukló hangon mormolták, hogy »Büntetésünket megérdemeltük, bekapjuk a saját nemi szervünket«”. (100.) A prózatechnikai megoldások közül figyelmet érdemelnek a metafikciós elemek is; ennek rövid példája az a zárójeles megjegyzés, mely az érzékenyebb pedagógusokat szólítja meg: „Nem pont így mondta, de eleddig is rengeteg csúnya szó elhangzott ebben a fejezetben, és még több el fog hangzani, adjunk egy kicsit a magyartanárnőknek is, csókolom”. (16.) Hozzáteszem, a káromkodás – csakúgy, mint az ivás és az avval járó hányás, meg a segrepacsi (szakszóval: papucsozás) – nem a kollégiumi élet díszlete, hanem a felsoroltakhoz hasonlóan a közösségalkotás eszköze. Csoportnyelvükre jellemző, hogy a hajdúsógorok nem használják a baszni szót (de minden más szinonimát igen), annak képzett és ragozott alakjait viszont megengedettek: „A világ egy elbaszott lányregény”.

   A metafikció a Felezőidő című fejezet oldalain válik hangsúlyossá, ahol a narrátor az Óévtől s a Kedves Olvasók részhalmazától is búcsút vesz. „Kedves Olvasó, ha úgy gondolod, hogy már eddig is túl sokat ittak hőseink, valamint hogy ilyen alcím mellett semmi másról nem fog szólni ez a fejezet, mint fiatalkori alkoholizálásról, és ez Neked nagyon nem tetszik, akkor tedd le nyugodtan a könyvet”. (74.)

   Minden humora, nyelvi leleménye ellenére van valami, ami az első sorokban megemlített pengeélre űzi Demeter Szilárd kisregényét. Alaposabb ikonografikus elemzés nélkül is állítható, hogy Kistarisznya beszélő neve a pad alatt rendületlenül olvasó, formálódó ideáltipikus bölcsészt jelöl. Az író, szerkesztő és (dalárdát, együttest, diákönkormányzatot, újságot és iskolai életet) szervező Kistarisznya egy, a hangsúlyos referenciális olvasatoknak felkínált térben és időben munkálkodik. Bár a szerző igyekezett humoros, mitikus világgá transzformálni a közeget (pl. Cerbera – a női felügyelőtanárok elnevezése), mégis a szórványosan felbukkanó vonatkozási pontok némiképp megbontják az egyébként jól strukturált szöveget. Tündérország állapotáról elsőként az Előjáték tudósít, majd a 44. lapon a következőket olvashatjuk: „Nem is csoda ilyen várakozó állásponton lévő országban, amilyenné Tündérország korcsosult. A korlátlan lehetőségek korszakában, a mindent lehet és mindent szabad, mert nem tudjuk, mi a tilos égisze alatt mindenki alapított, összehozott, elkezdett, összetrombitált, gányolt, kapart, deklarált, holnaptól így és így lesz, valahogy így kezdték működtetni a törvényhozást is, holnaptól kezdve. A holnap volt a ma, a szebb jövő a mintha jelen, a sok esetleges mát gyúrták talpunk alá múltnak”. Az idézett szövegrész stilárisan ugyan eltér a korábbiaktól, mégis próbál logikailag idomulni a fikció viszonylataihoz. A szöveghely a hetente változó tananyag és az oktatás silányságával zárul, majd az általános leírás azonnal Kistarisznyának ahhoz a döntéséhez kapcsolódik, miszerint innentől a pad alatt fog olvasni, vagyis a magányos, intézményfüggetlen önformálást választja.

   Hasonló megoldást figyelhetünk meg a hollandiai segélyszállítmányok említésekor, ahol a ruhák egyformaságának ténye elvezet az egyéniség kialakításának igényéhez. „Hollandus segélyszállítmányban kicsimillió kockás inget kaptak, mindenki egyforma kockás ingben járt, nyomasztó egy látvány volt.” (87.) Kellemetlen, de mégis a segélyszállítmányok játékba hozása lehetetleníti el a Lüdércnyomást, hiszen aránytalanul túllóg a szövegen az alábbi, ideológiai szempontból terhelt idézet: „Kistarisznya most jött rá, hogy a vérzivatar utáni Tündérország lakói ki vannak éhezve szellemileg, és minden apró élményért hálásak. Pláne olyasmiért, ami nem »kintről« jött, ami nem segélycsomagként érkezett, ami nem emlékeztette őket arra, hogy ötven évig, amíg ők el voltak zárva, a világ nyugati fele valamerre haladt, és most nagyon bele kellene húzni, ha utol akarják érni a világ nyugati felét”. (125.) Hangsúlyozom, még véletlenül sem a történelmi referenciák tartalma miatt kifogásolom a részletet, hanem a kisregény értelmezésében betöltött funkciója miatt. Tartalma és megformáltásága olyannyira szembetűnően különbözik a korábbi 124 oldaltól, hogy szinte kötelező érvénnyel rendeli maga alá a teljes szöveghálót, azaz kulcsként, netán konklúzióként („Kistarisznya most jött rá”.) kínálja fel azt. Ez a megoldás a jelentéslehetőségek radikális beszűkítését eredményezi, amit még tovább redukál az utolsó sorok zárlata: „Kistarisznyának csak most esett le, hogy Tündérország immár olyan ország, amelyben egyik helyről át lehet menni a másik helyre.” (128.)

   A Lüdércnyomás az első szótól az utolsóig pengeélen táncol, hiszen a mese- és mítoszteremtő retorikai szándék és a záró mondatok didaktikus jellege nehezen egyeztethető össze anélkül, hogy ne a példázatosság műfaji hagyományait hívná elő. Demeter Szilárd kötete így olyan csigához hasonlít, amelyik az utolsó pillanatban szerzett mély sebet leszámítva sikeresen végigmászott az értelmezhetőség élén.

 

Demeter Szilárd: Lüdércnyomás. Erdélyi Híradó – Ráció Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2010.

Tülkös Terézia
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.