Ugrás a tartalomra

FÉNYKÉPVERSEK – A Verstörténés karácsonyi kisantológiája

 

Bora, Debreczeny György, Jász Attila, Jakatics-Szabó Veronika, Jónás Tamás, Lackfi János, Ladik Katalin, Láng Eszter, Nyerges Gábor Ádám, Palman Zsuzsa, Papp Tibor, Pinczés József, Rónai-Balázs Zoltán, Tóth Erzsébet, Tőzsér Árpád verseivel és képeivel kívánunk Boldog Karácsonyt minden olvasónknak.

Pinczés József: Karácsony

 

 

 

 

BORA
MARIACSKA

kétoldalt az ég
mozdulatlan lavinafala.
nem indítja meg dallam.
nem omlik rám.
gégefő serceg
az idő barázdáján.
a feledésben is hatalmas
pálinkával izzított télben
az atyafiak évutón
"itt a mi mariacskánk"
évelődnek.
a tisztaszoba zimankójában
játszom
a kékre fagyott születés
misztériumát,
mindig jelenidőben
emlékszik rám
a halál

 

 

DEBRECZENY GYÖRGY
EZEKEN A FÉNYKÉPEKEN NINCS KARÁCSONY

Fruzsina lányom fényképalbumából

ezeken a fényképeken nincs karácsony
nincs  feldíszített karácsonyfa
sem girlandok fagyöngyök krisztustövisek
a képeken semmi sem utal a téli napfordulóra
pedig máglyát rakni szép pogány
s egyházi szokás

és egyáltalán
van ezeknek a képeknek etimológiájuk?

hatalmas kövekkel körülhatárolt terület
belül többnyire tiszta kvarcszemek tömege
belül homokozóvödör és lapát
és készen kapott formák
hogy megkezdődhessen a váralkotás
ja és ott vagyok én is
és az árnyékom is ott van

a fáknak és a hintának is árnyéka van
nahát!
titkon valahol süt a nap?
tavasz lehet vagy ősz?
a vödör mindenesetre felhős
s az alkotó még szorongatja a lapátot
hiszen először tervet készítünk

a mindenség kijelölt négyszögében
tervet készít a kisgyerek
aztán kiás kitermel hozzáad elvesz
homokvár-menedzsment
homokvár épül itt
homokvár az örökkévalóságnak
homokszemeket szállít a légvonat
s a pályaudvar messze-messze

veszek majd nektek peronjegyet
gyűjteni fogom a jegyeket
mindegy hogy autóbusz villamos vonat
felmutatom majd az öröklét kapujában
ha kéri a kalauz bácsi vagy a parkőr

*

egyedül ül a kisgyerek
árnyéka van
kőnek hintának fának
árnyéka van
feketék és fehérek a dolgok

*

a másik képen nyár lehet
édesanyámmal ülök a padon
jaj csak ne igyak hideget
jaj csak be gyulladjon a torkom
viselkedj szépen gyurika

iszom a napok állott vizét
üvegkancsóból üvegpohárba töltöm
mögöttünk törpefenyők
ott állnak ma is s ott áll a pad
a mindenség árad apad

karácsonykor az ajándékot
még az angyalka hozza
kicsi rézcsengő jelzi érkezését
pár évre rá a kulcslukon át
meglesem majd a készülődést

*

eleinte utálni fogom az óvodát
és hányok
később majd iskolába járni szeretek
elmennék betegen is
de nem szabad felkelni az ágyból

iskolába járni szeretek
kerek egy esztendeig
aztán a közelebbi iskolában
ahová átiratnak
a poroszos fegyelem
hamar meggyűlölteti velem

sokat állok majd a sarokban
leszek térdeplőn elsőáldozó
de aztán istentől elrugaszkodva
a kilences diákmise helyett
barátommal a féltizes
matinéra járunk a moziba
anyám majd emlegeti is sokáig

kisfiam azóta van a baj veled
amióta istentől elfordultál
mióta térdepelve
gyónásra időt nem áldozol

mert addig minden szép volt
mint a mesében
mint ott a vérmezőn akkor
azon a padon

*

ha rendesen viselem magam
még kisdobos is lehetek
nem tudom hogy kell
a fényképes kisdobos-igazolványon
elválasztani a nevemet

nem tudom
én

Debrecze
ny György kisdobos

 


JÁSZ ATTILA
LAVÓRFOTÓ

gyerekkéntnézve

Bádoglavór. Fehér fű. Mint egy vakuvillanás.
Életlen kép rögzül a neuronokban. De erről semmit
sem tudok. Hogy most jó. Gyerek vagyok nagyanyám
udvarán. Az idő áll. A nap süt. A fotó nem öregszik.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

felnőttkéntlátva

Arca üres szoba, bútorozatlan.
Akár az óceán mélye Attenborough-nál,
hallgat. A Hold túlsó, sötétebbik oldala.
A lényeg nem látszik a képen, ha van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Jakatics-Szabó Veronika: Gyerekkorok

 

 

JÓNÁS TAMÁS
TÖRZS

Nekem csak ez az egy fotó, nekem csak ez az egy van.
Karácsony, Advent, Télapó nekem ebben van egyben.
Megvan vagy ötven éve már, s csak három része tiszta:
háromszemnyi fénysugár, ez a fotó nagy titka.
És úgy teszek, mint dzsentri, kin nem fog hiány, betegség.
Akár mellékes dolgaim, csak úgy nem dobtam el még.
De éjszaka, ha rettegek, mert rettegésem késik,
s már nyögdécselni sem merek, futok eddig a képig.
És nézem, mint a büszke, nagy cseresznyefát gyerekként.
Anyám, apám, jaj, merre vagy -- jajongom, mint a refrént.
Ez lennék én, kis papgyerek. Hasas matróz, kerek fej.
Miért is nem szerettetek? És milyen szeretettel?
Mint számmá kódolt képeket, úgy bámulom a múltam.
Mint szárnya-vágott képzelet rángok anyum-apumban.

 

 

 

LACKFI JÁNOS
FULLADÁSAIM

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Íme a víziszonyos víziszörny,
köpni-nyelni nem tudó gorgó-fejem,
ha ránézek, elfog a rémület, a fulladás
magzatállapotig visszakísértő borzalma,
edzőtáborban voltunk apám cselgáncsos
növendékeivel Orrfűn, nagyonkék, középkék,
nagyonközépkék nagyonműanyag úszómedencék
voltak ott, modernnek, szinte automatikusnak
tűntek, ezek már helyettem úsznak,
gondolhattam, mindenesetre kedvet
kaptam a fejest ugráló kamaszgyerekektől
kicsi poronty létemre, ugrottam egy fejest én is,
hol a Janika, kérdezte érkező apám gyanakodva
a medence körül állóktól, most ugrott fejest éppen,
felelték azok, fejest?, hiszen úszni se tud,
üvöltött fel apám, és azon lendülettel ugrott
utánam, vonszolt a partra, a közelítő kékség
éppúgy megmaradt bennem, mint a leányfalui
strandon történtek, amikor belecsobbantam
a mellkasig érő vízbe, és úgy maradtam
guggolva, embriópozícióban, most is
látom víz alóli nézetben,
ahogy a nap átolvasztja a vízkocsonyát,
ahogy szállnak felfelé a buborékok,
mintha másvalaki buborékai lennének,
mintha másvalaki levegője fogyna,
ha felálltam volna, kiér a fejem a vízből,
felállni mégsem tudtam, úgy vonszoltak
ki, lapító vízilényt, ezért rettegtem talán
a Névtelen vár Hanyi Istókjától,
ezért olvastam el újra és újra a latin regék
és mondák könyvéből, hogy valamelyik
Flavius fogságba esvén meg kívánta őrizni
méltóságát, és úgy lett öngyilkos,
hogy visszatartotta lélegzetét és megfulladt,
ma már tudom, ez orvosilag lehetséges is,
éjszaka néha fuldokolva ébredek,
a saját nyálamat nyelem félre olyankor,
a kapkodó életmód teszi, tippel az orvos,
de én érzem, hogy minden lélegzettel
fogy a leve-

 

 

LADIK KATALIN
A BOLDOG GYERMEKKORRÓL

 

 

Írok, mert muszáj, lepkékről,
mókusokról, ahogyan kislányokhoz illik,
míg ez a láthatatlan erős valami
szorítja torkom.
Nincs kinek elmondanom mi bánt,
talán annak a néninek, aki a tükörből
szomorúan néz rám.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Láng Eszter: Múlt és jelen

 

 

NYERGES GÁBOR ÁDÁM
JELEN

a biztonság az hogy
el lehet aludni
pillanatok alatt.
anélkül hogy kigyulladna
a ház vagy eltűnnének
másnapra az ajándékok.

két kar hogy
mi mindentől
nem véd meg
belegondolni
sem szabad.
tűlevélszag.

megreped a legbelül
végig sem gondolt
megkövült bizonyosság
már eszünkbe se juthat
mit tesz feldíszíteni
egy fát. cukrot kötözni.
törzset faragni. csak a

csengő ugye
hogy jézuska
jelen. család
jelen. mi van
a fa alatt hát
mi lenne mi

vagyunk ahogy megtanítja
hogy kell fényeket hunyorítani.
és kérlel hogy ne tépd
annyira a csomagolópapírt.
persze téped.
minden pótolhatatlan.

csillagszórót
tűzvédelmi
okokból nem
gyújthatsz.
a szaloncukrot
se cibáld.

az amúgy penetránsan
magas csengőszó, hogy
itt van együtt van fel
van díszítve. megbékítve
szelidítve ünnepelve.
autót kapsz és akcióhősöket.

plüssöket.
még autót.
még hősöket.
kedvenc
vacsorádat
eszed.

a biztonság az hogy nem
jut eszedbe hogy jövőre
ilyenkor talán már illenék
a biztonságra is gondolni.
onnan lehet tudni az eltűnést
hogy itt és most pótolhatatlan
minden.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Palman Zsuzsa: Jégkirálynő

 

 

PAPP TIBOR

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN: NEM IGAZ!

 

 

 

 

 

TÓTH ERZSÉBET
GYÉMÁNTOK

Ó, a cikk-cakkos szélű képek!
A fénykép egérrágta, bágyadt csodája.
Bámulok szelíd gyermekszemembe.

Ilyen lettem volna?
A matrózblúz, a szörnyű masni!
Kockaformára vágott idétlen frizura.

Látom anyámat, ahogy bajlódik
szénakazal-hajammal, cibálja, simítja,
befonja. De az iskolába?!

Hiába Röltex Rózsi műselyem fénye,
a szigorú igyekezet, ráncba szedni
kislánya megveszekedett hajgubancát.

Levágja, nem tehet mást.
Ahogy fiatalon egy idegen férfi mellé szegődött,
úgy teszi ezt is, megadja magát…

De én a két gyémánt-kislánya közül az egyik vagyok.
Nincs semmije, csak két gyémántja.
Kicsi lányai.

Vigyáznia kell rájuk,
mindent elfelejt, ha rájuk néz.
sírást,  magányt, szegénységet.

„ Miért nem az anyja hozta ezt a gyereket?”
Mordult rá az orvos, amikor karján velem,
félszegen álldogált a rendelésen.

„De hisz én vagyok az anyja!”
Bizonygatta büszkén,
ahogy azóta is oly sokszor…

Húgomat szülte, amikor nyolc nap után
az orvosok már hazaengedték volna,
de útra készen, az ágy mellett összeesett.

A méhlepény pici darabját bent felejtették
 szüléskor, vérmérgezéssel feküdt napokig,
szoptatta, dédelgette újszülöttjét.

A titokban dolgozó méregre, a rosszullétekre
nem figyelt föl sem doktor, sem nővérke.
De az angyal időben érkezett.

 


TŐZSÉR ÁRPÁD
TÉLI LEVÉL A KEDVESHEZ

Itt Koritnyicán hideg van, fázom.
A havas Prasivá kihűlt kemence.
Hiába csatolom sílécemet fel:
nem melegítnek az emlékek se.

Itt Koritnyicán csendes öregek
botorkálnak a hóba vájt uton.
Botorkálunk nagy havakban mi is,
én Koritnyicán, s te hol?, nem tudom.

Itt Koritnyicán alacsony az ég
csak fától fáig repül a madár.
Két fáradt szárnya tétován verdes –
csak lebeg. Hinnéd: félúton megáll.

Elfáradt szárnyként verdes a szó is.
(Jött már a postás? Mért jön oly soká?)
Elfáradt szárnyként, melyhez nincs madár
csak lebegés van, és nincsen hová.

 

KARÁCSONYI DAL

Rebben a naptár lapja: december.
Az űr fái közt este lett.
Sötét erdőn hómadár vág át,
lélekben fehér rettenet.

Magasban autósztráda villog,
talán a tejút maga az,
vonalain sikoltó autók,
eszelős dalam behavaz.

Reped a naptár lapja: december –
hónapra hónap, napra nap. –
Nem tudunk letérni, nincs lejárat,
röpít a sztráda, s a hó szakad.

Tehetetlenségi nyomaték visz
bennünket jeges semmibe. –
A hófalak mögött nincsen angyal,
a szúrós porhó nem pihe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pinczés József: A művész karácsonya, 2010

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.