A hajszálerek pattanásig feszültek. A semmi lábában gyökerezett a szívük.
Nem tudták, a kocsirengeteg mikor kígyózik tovább.

A dugó

Én. Én. Én. → Ő. Ő. Ő.

áthúzás → útlezárás

    Zöldet pöttyintett a lámpába a villanyár, szembe sávba gyalogolva bele, s jutottunk a zsúfolt autósor telve üres semmiségébe. Idegesen álltak az autók. A duda hangja folyamatos. Kártyázott és zenét hallgatott a nép.

    A hajszálerek pattanásig feszültek. A semmi lábában gyökerezett a szívük.
    Nem tudták, a kocsirengeteg mikor kígyózik tovább.

Mentősziréna.

    Feleszméltek az alvók. Pár kocsit lélekszakadva előre futottak a kíváncsi nézők.

– Kamionnak ütközött.– mormogták.

    Álmomban halott voltam. A vérzőfejű Őt újjáélesztették. Semmi.

    35 perc telt el.

Visszajött.

    Halálról életre ébredt az áldozat. Síri csend.

A mentősziréna odébbállt.

    A pezsgő dugója elrepült, s a kígyózó sor végre elindult. Echidna, a kígyótestű, mitológiai lény sem volt oly ravasz, hogy a lezárt szebesávban előzzön, becsapva a tisztességesen állókat. – Vannak azonban kibúvó harcosok. – Mint szembeszélben a hegyre felfelé kerekezés, olyan volt a várakozás: nehéz és lehetetlen.

    Magam vagyok a legnagyobb titok.

Két óra múlva.

Mintha álmomból révedtem volna, eltűnt a tengernyi kocsi. Pezsgővel koccintottak az emberek. A dugó kirepült a főútra.

Sikolynyi csend következett.

Vége. → útlezárás

Újabb dugó következett a végtelenségig…