Ugrás a tartalomra

A pesszimista életmentő - Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia

 

A Schopenhauer-terápia olvasása közben többször elhatároztam, hogy na most teszem le – majd máskor, máshol folytatom. E mozaikszerűen szerkesztett könyv az életre hasonlít: nehéz kiszállni belőle, és az utolsó pillanatig nem tudjuk, mi sül ki ebből az egészből. Aztán „a végén mindenki összeáll egy képpé”. - Laik Eszter írása

 

 

 A pesszimista életmentő

 

   A szerző Irvin D. Yalom persze egy ravasz vén róka pszichiáter, aki pontosan tudja, hogy nem fogja letenni olvasója, és azt is tudja, miért – ez a titka e regénybe oltott filozófiai–pszichológiai esszéjének.

   Az elmúlás ugyanis az egyik olyan kérdés, ami mellett senki nem tud érdektelenül elmenni. És ha választ remél rá találni egy labirintus végén, akkor ősi nyugtalansága végigűzi az útvesztőn, még ha többször is visszafordulna közben. Nem szeretném lelőni a poént, de Yalom tényleg tartogat számunkra jutalomfalatot a kijáratnál, és már csak ezért is érdemes odáig elbolyongani vele.

   Története szerint adott egy pszichiáter, aki derült égből villámcsapásként kézhez veszi rutinvizsgálatai leleteivel a halálos ítéletét. Nagyjából egy éve van hátra. A pánik első hullámai után megpróbálja hideg fejjel és módszeresen átgondolni: hogyan legyen hát a befejezés. Maga sem tudja pontosan, miért, de valami ösztöntől vezérelve kapcsolatba lép élete egyik legnagyobb kudarcként számon tartott korábbi páciensével, és beviszi régi terápiás csoportjába, akik úgy szimatolják körbe Philipet, a tökéletesen antiszociális filozófust, mint valami égbőlpottyant háromfülű csodabogarat.

   És ezzel létrejön a regénynek az erőtere, ahol egymásnak feszülnek akaratok és képzetek, mint váltakozó pólusú mágnesek, amelyben a fő erővonal természetesen Julius, a pszichiáter, és korábbi páciense, Philip konfliktusa. Julius – az élettől megfosztott – a minden pillanat megragadásának elvét képviseli, Philip – az élettel megvert – Arthur Schopenhauert, a pesszimizmus istenét. Az olvasó elméje vad vergődésbe kezd: akárhonnan nézi, mindkettőnek igaza van.

   A fejezetek a csoportterápia ritmikája szerint váltogatnak Schopenhauer élete egyes szakaszai, a csoport tagjainak aktuális életeseményei, valamint Julius és Philip múltjának momentumai között, folyton új és új gyanút ébresztve az olvasóban, mire megy ki a játék. Képes ez a Julius, és kisétál élve egy regényből, aminek a végén teljesen nyilvánvalóan meg kell halnia?! Nonszensz, gyerünk tovább. De miért kell Julius megoldásához végigolvasnunk megbicsaklott magánéletű emberek közös próbálkozását a javításra? Természetesen, mert a megoldás ebből születik. És ha átugrálnánk az életproblémákat, és csak Schopenhauerre koncentrálnánk? Csakhogy a fejezetek felelgetnek egymásnak, az átlapozgatás késztetéséből folyton visszalapozgatás lesz, mert a filozófus életműve szempontjából kardinális kérdéseket világít meg Yalom. Marad hát az ugrálásokkal tarkított, eredőjét tekintve mégis lineáris olvasás, amiben a türelmetlen kíváncsiság győz.

   Ha Yalom eredendően nem is szépíró, e kötetében olyan eszközöket alkalmaz mesterfokon, amik feledhetetlenné teszik A Schopenhauer-terápiát. Olyan jó érzékkel találta meg az egyensúlyt elidegenítés és a „beszippantás” között, hogy szívesen ülünk a tenyerére, hadd hintáztasson kedve szerint. Olykor fényes humorba forduló iróniája, amely saját tudományát sem kíméli, narrátori kikacsintásai és dramaturgiai érzéke nem véletlenül sodorták a tudóst az irodalom terepére.

   No persze, rácsöpögtetett a befejezésre némi amerikai (juhar)szirupot, de hát ennek az egész csoportterápia-dolognak a jelentősége valahol kedvesen bárgyúvá válik innen Kelet-Európa bokszmeccs-hangulatú közösségi tereiből szemlélve. Különbségek ide vagy oda, a játék vége, akárhogyan is nézzük, mindannyiunknak közös és megmásíthatatlan, ahogy közös az életünket végigkísérő félelem is. Irvin D. Yalom kötete pedig nem több, nem kevesebb: gyógyír e félelemre.

Laik Eszter
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.