Ugrás a tartalomra

ILF-PETROV - HOGYAN SZÜLETETT ROBINZON?

Ki mondta magának, hogy lakatlan? Folyton összezavar. Tiszta sor. Van egy sziget, sőt inkább félsziget. Így biztonságosabb. És ott egy csomó szórakoztató, friss, érdekes kaland történik. Szakszervezeti munka folyik, néha persze akadnak hibák. A női aktíva számos hiányosságot tár fel, mondjuk a tagsági díjak beszedése terén. A széles tömegek segítségére vannak. Meg a bűnbánó elnök. A vége felé tömeggyűlést lehet rendezni. Ez igen hatásos volna, éppen művészi tekintetben. Hát ennyi az egész.

 

 

 

ILJA ILF - JEVGENYIJ PETROV
 

HOGYAN SZÜLETETT ROBINZON?
 

(Kak rogyilsza Robinzon?)

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kaland című, húsznaponként megjelenő képes folyóirat szerkesztőségében megállapították, hogy hiány mutatkozik olyan irodalmi művekben, amelyek le tudják bilincselni az ifjú olvasó figyelmét.
Akadt ugyan egynémely mű, de egyik sem az igazi. Túl sok nyálas komolyság volt bennük. Az igazat megvallva, elhomorították az ifjú olvasó lelkét, nem pedig lebilincselték. A szerkesztő pedig éppen lebilincselni óhajtott.
Végül elhatározták, hogy folytatásos regény rendelnek.


A szerkesztőségi futár meghívólevéllel száguldott Moldavancev íróhoz, s Moldavancev már másnap ott trónolt a szerkesztő szobájában a kereskedőszalonból való bőrdíványon.
– Tudja – magyarázta a szerkesztő –: érdekfeszítő, friss írásnak kell lennie, amelyben csupa érdekes kaland van. Egyszóval szovjet Robinson Crusoe legyen. Olyan, hogy az olvasó le se tudja tenni.
– Robinson – ez lehet – állapította meg kurtán az író.
– Csakhogy ne egyszerűen Robinson, hanem szovjet Robinson.
– Hát mi más?! Nem is hottentotta!
Az író szűkszavú volt. Mindjárt látszott, hogy a tettek embere.
 A regény valóban elkészült a kitűzött határidőre. Moldavancev nem sokban tért el a nagy eredetitől. Ha Robinson – hát legyen Robinson

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy szovjet ifjú hajótörést szenved. A hullámok lakatlan szigetre vetik. Egyedül van, védtelen a természet hatalmas erőivel szemben. Mindenfelől veszély leselkedik rá: vadállatok, liánok, a közelgő esős időszak. A tetterőtől duzzadó szovjet Robinson azonban minden akadályon diadalmaskodik, ha mégoly leküzdhetetlennek látszik is. És amikor három év múlva rábukkan egy szovjet expedíció, ereje teljében találja. Legyőzte a természetet, kunyhót épített, konyhakertek zöld gyűrűjével vette körül, házinyulakat tenyésztett, majomfarkakból ingkabátot varrt magának, és betanított egy papagájt, hogy reggel e szavakkal ébressze: „Figyelem! Le a takaróval, le a takaróval! Kezdődik a reggeli torna!”
– Nagyon jó – mondta a szerkesztő –, a házinyulak pedig: egyszerűen remek. Teljesen időszerű. Csakhogy, tudja, a mű alapgondolata nem egészen világos.
– Az ember harca a természettel – közölte a szokásos rövidséggel Moldavancev.
– Igen, de nincs benne semmi szovjet vonás.
– Hát a papagáj? Hiszen a rádiót helyettesíti. Kísérleti adó.
– A papagáj jó. És a konyhakertek gyűrűje is. De nem érződik a szovjet társadalom. Hol van például a helyi szakszervezeti bizottság? A szakszervezet irányító szerepe?
Moldavancevet hirtelen izgalom fogta el. Mihelyt megérezte, hogy regényét esetleg nem fogadják el, szófukarsága egy szempillantás alatt eltűnt. Ékesszóló lett.
– Honnan vegyem a szakszervezeti bizottságot? Hiszen a sziget lakatlan?!
– Igen, tökéletesen igaz, lakatlan. Helyi szakszervezeti bizottságnak azonban lennie kell. Én nem vagyok a szó művésze, de az ön helyében beiktatnám. Mint szovjet elemet.
– De hiszen a regény egész témája arra épül, hogy a sziget lakat…


Moldavancev ekkor véletlenül a szerkesztő szemébe nézett, és torkára forrt a szó. A szerkesztő szeme olyan tavaszi színű volt, annyi márciusi üresség és kékség áradt belőle – hogy rászánta magát a megalkuvásra.
– Csakugyan igaza van – mondta az író, és felemelte az ujját. – Természetesen. Hogy is nem jöttem rá mindjárt? Ketten menekülnek meg a hajótörésből: a mi Robinsonunk és a helyi szakszervezeti bizottság elnöke.
– És még két függetlenített funkcionárius – mondta hidegen a szerkesztő.
– Jaj! – nyögött fel Moldavancev
– Semmi jaj. Két függetlenített funkcionárius, no meg egy női aktíva, aki a tagdíjat szedi be.
– Ugyan minek még az is? Kitől fogja beszedni a tagdíjat?
– Hát Robinsontól.
– Robinsontól beszedheti a tagdíjat az elnök. Nem esik le a koronája.
– Ebben aztán téved, Moldavancev elvtárs. Ez teljességgel megengedhetetlen. A helyi bizottság elnöke nem aprózhatja el magát, nem futkoshat tagsági díjak után. Mi küzdünk ez ellen. Neki fontos irányító munkával kell foglalkoznia.
– Hát jöjjön a díjbeszedőnő – adta be a derekát Moldavancev. – Még jó is. Férjhez megy az elnökhöz vagy éppenséggel Robinsonhoz. Így mégis mulatságosabb olvasmány lesz.
– Nem érdemes. Ne alacsonyodjék le a ponyvához, a beteges erotikához. Az a lány csak szedegesse a tagsági díjakat, és őrizze a páncélszekrényben.
Moldavancev fészkelődni kezdett a díványon.
– Már megbocsásson: páncélszekrény nem lehet egy lakatlan szigeten!
A szerkesztő gondolkodóba esett.
– Várjon csak, várjon – mondta –: van ott az első fejezetben egy kitűnő rész. Robinsonon és a helyi szakszervezeti bizottság tagjain kívül a hullám még különféle tárgyakat is partra vet…

 

 

 

 

 

 

 

 

– Fejszét, karabélyt, iránytűt, egy hordó rumot és egy üveg gyógyszert skorbut ellen – sorolta diadalmasan az író. 
– A rumot húzza ki – csapott le a szerkesztő –, meg aztán, miféle skorbut elleni szerről van szó? Kinek kell ez? Inkább legen egy üveg tinta! Meg okvetlenül páncélszekrény!
– Mit lovagol ezen a páncélszekrényen? A tagdíjakat egy baobabfa odvában is kitűnően lehet őrizni. Ki lopná el?
– Hogyhogy ki? Hát Robinson? Hát a helyi szakszervezeti bizottság elnöke? Hát a függetlenített funkcionáriusok? Hát a szövetkezeti ellenőrző bizottság?
– Csak nem menekült meg az is? – kérdezte a megszeppent Moldavancev.
– De meg ám.
Csend támadt.
– Talán még konferenciaasztalt is partra vetett az a hullám?! – kérdezte kajánul a szerző.
– Ok-vet-le-nül! Hiszen normális munkakörülményeket kell teremteni az embereknek. No meg vizesüveget, csengőt, terítőt. Bármilyen terítőt kivethet a hullám: lehet vörös, lehet zöld. Nem korlátozom a művészi ihletet. De az elsőrendű feladat, barátocskám: a tömegek ábrázolása. A dolgozók legszélesebb rétegeié.
– A hullám nem vethet ki tömeget – makacskodott Moldavancev. – Ez ellentétben áll a témával. Képzelje csak el! A hullám egyszerre több ezer embert vet a partra! Meg lehet pukkadni a röhögéstől!
– Jó, hogy mondta – fűzte közbe a szerkesztő –: egy kevés egészséges, friss, életvidám nevetés sohasem árt.
– Nem! A hullám ezt nem tudja megtenni.
– Miért a hullám? – ámult el hirtelen a szerkesztő.
– Hát másként hogyan kerülne a szigetre az a tömeg? Hiszen a sziget lakatlan?!
– Ki mondta magának, hogy lakatlan? Folyton összezavar. Tiszta sor. Van egy sziget, sőt inkább félsziget. Így biztonságosabb. És ott egy csomó szórakoztató, friss, érdekes kaland történik. Szakszervezeti munka folyik, néha persze akadnak hibák. A női aktíva számos hiányosságot tár fel, mondjuk a tagsági díjak beszedése terén. A széles tömegek segítségére vannak. Meg a bűnbánó elnök. A vége felé tömeggyűlést lehet rendezni. Ez igen hatásos volna, éppen művészi tekintetben. Hát ennyi az egész.
– És Robinson? – rebegte Moldavancev.
– Hja, igen. Jó hogy eszembe juttatja. Ez a Robinson zavar. Dobja ki egészen. Semmivel sem igazolható, suta, nyim-nyám alak.
– Most már minden értek – jelentette ki síri hangon Moldavancev –: holnap kész lesz.
– Nos minden jót. Alkosson. Igaz is: ott a regény elején hajótörés történik. Tudja mit: nem kell hajótörés. Hadd legen hajótörés nélkül. Így érdekfeszítőbb. Helyes? Nos rendben van. Sok szerencsét!
Amikor a szerkesztő magára maradt, vidáman felnevetett:
– Végre-valahára lesz egy igazi kalandregény, amely ízig-vérig művészi alkotás!

(1933)

Fordította: Gellért György

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ILF (családi nevén Feinsilberg), ILJA ARNOLDOVICS (1897-1937): prózaíró, a szovjet szatíra klasszikusa. Odesszai zsidó banktisztviselő fia, technikumot végzett, több foglalkozást megpróbál, majd újságíró lesz. 1923-tól hivatásos író, 1925-ben találkozik Petrowal, és 1927-től együtt írják legsikerültebb szatirikus regényeiket, elbeszéléseiket, humoreszkjeiket. Hírüket a Tizenkét szék (1928) és folytatása Az aranyborjú (1931) című szatirikus regény hozza meg.
Humoros írásaik gyűjteménye a Hogyan született Robinson (1933) és a Tonya című kötet, amerikai úti élményeiket Odnoetazsnaja Amerika (1936) című útirajzukban örökítik meg. Ilf halála után Petrov összegyűjti és kiadja napló jegyzeteit.

PETROV (családi nevén Katajev), JEVGENYIJ PETROVICS (1903-1942): a gimnázium elvégzése után, 1920-tól az ukrán hírügynökségnél, majd 1927-től Hja Ilffel dolgozik együtt. Ilf halála után egy vígjátékot A béke szigete (1939), majd forgatókönyvet ír, 1942-ben, Frontovoj dnyevnyik címen jelenik meg utolsó kötete, nem sokkal ezután hősi halált halt.

Szatirikus anekdotáikhoz az ötletet elsősorban a NEP-korszak ellentmondásos valóságából vették, a korszakban felszínre került régi és új polgári törekvések széles gesztusú figuráinak kalandjait mondják el. Hőseiket, mint a Tizenkét szék-ben Osztap Bendert, a szovjet élet viszszásságai teszik naggyá, és a szocialista rendszer létének megváltoztathatatlan ténye buktatja el. Ilyen írói alapállásból bőven volt alkalmuk a felszabadult és jókedvű valóság kritikájára, ez tette őket népszerűvé, de egyben emiatt fogadta műveiket oly sok bírálat és erős ellenállás.
Magyarul megjelent: Tizenkét szék (194;), Aranyborjú (194;), Tonya, Elbeszélések (1948), Hogyan született Robinson? Humoreszkek (1958), Elsöprő egyéniség (1965).

Forrás: Kegyetlen szerelem, A húszas évek szovjet elbeszélései I-II, Európa Könyvkiadó, 1969

A karikatúrák forrása: http://www.cartoonstock.com/directory/c/crusoe.asp


 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.