Ugrás a tartalomra

Kéktúra - Szárliget, Várgesztes

Féltem is, hogyan bírják majd a "picik", úgyhogy Lucának el is küldtem szépen kirészletezve a teljesítendő szakaszunkat, sőt még a térképet is befotóztam neki. Ám igazából Viktor miatt aggódtam, mert őt a tipikus fehér bőrű, allergiás városi fiúnak képzeltem. Benne csalódtam a legnagyobbat és a legkellemesebbet: úgy jött egész nap, mint a parancsolat, és egy rossz szót nem szólt egyszer sem. Fiúkkal öröm kirándulni, ha egyszer sikerült rávenni őket.

 

Kéktúra - 51.

Előzők:  

III.

Véget ért a második nyár, és véget a két térkép közül a Kelet-Magyarországról szóló. Nem lesz több "nagy expedíciónk", már csak néhány könnyített hétvége maradt, kevés kilométerrel, és jó sok krumplival az esti nyársaláshoz. Ezentúl hobbikirándulók leszünk, ritkulnak a kimentések, és inkább busz vagy vonat menetrend veszi át a hosszú szálláslista helyét az agy-papíron. Fura érzés. Úgy hozzászoktam a több napig tartó kiránduláshoz, hogy évekről kell beszélnem, pedig csak nyolc hétről van szó összesen, és fogalmam sincs, mit lehet egyébként csinálni egész nyáron, mert egyszerűen nem is emlékszem a Kék előtti nyarakra.
Az már látszik, hogy nem lesz utolsó lépés, és hadd ne kelljen visszaemlékeznem egy elsőre se, az ilyen dolgok csak azt az embert érdekelhetik igazán, aki nem volt még úton. Azt hiszem, ott ragadtam a folyamatában, és végre találtam egy helyet az életben, ahol jól érzem magam. Amihez van közöm.
Erre egyébként idelent jöttem rá. Egyszer egy igen eltérő szemléletű baráti társaságommal iszogattam egy közepesen füstös helyen, és meséltem az életem állásáról 2009 tavaszán. Mondtam, hogy megcsinálom most a Kék másik felét, lediplomázok belőle, és kész is. Erre azt mondták, hogy akkor jó, mert már aggódtak, hogy én most teljesen bele vagyok bolondulva a járkálásba, milyen kár... "Jaj, dehogy – mondtam, - nem vagyok én olyan erdőbubus, befejezem ezt a munkát, és kész."
Én lepődtem meg a legjobban, amikor a következő pillanatban őrülten szorítani kezdett valami belülről, hogy legszívesebben elsírtam volna magam. Azt hittem, úgy van, ahogy mondom, pedig évek óta nem hazudtam ekkorát.


Térképes:

Jöjjenek hát a buszozós-vonatozós kisexpedíciók, ugyanolyan szép és fura helyekkel és helyzetekkel, mint amik a nagy kirándulásokon voltak, és ugyanazokkal a tök normális emberekkel, akik ebben az országban élnek. Valójában csak annyi változott, hogy rövidebb időre mentünk, úgyhogy nem volt nálunk sátor, egyébként amit egy hétre viszel, azt sajnos akkor is be kell pakolni, ha csak egy estét töltesz máshol.
Pátosz ide, Kék közelgő vége oda, ezek is ugyanolyan két lábbal megtett kirándulások voltak, mint az eddigiek, csak most már nem érvelhetsz azzal, hogy azért nem mész erdőbe, mert nincs egy hét időd. Két napja aztán tényleg bárkinek van. Ilyenek voltak az évközi kirándulásaink.


2009.08.12 - 2009.08.13

01 Szárliget
Ha többen vagytok, és vonattal mentek valahová, akkor biztos lehetsz benne, hogy tíz perccel indulás előtt az egész banda bemegy az állomás melletti ABC-be bevásárolni. Persze ez is csak olyan, mint a többi kirándulós incidens: tép egyet az ember idegzetén, de végül kiderül, hogy az ijedség nagyobb volt. Azért lelkesen őszültem a bejáratban hagyott csomagokat őrizve, de végül gond nélkül elcsíptük a vonatot, ami Szárligetre vitt. Gyönyörű volt. Mármint a vonat. Először majdnem le is szálltam róla, mert Magyarországon azért nem így szokott kinézni a másodosztály, de nem csalás, nem ámítás: tényleg egy normális, tiszta és pontos vonatra ültünk föl, sőt, még beszélni meg zenélni is tudott. Jól indult a nap.
Szárliget viszont ugyanaz a rettegett hely volt, ahogy több mint egy éve otthagytuk, ráadásul a régi sírós eset két ludasa: én és Luca is ott voltunk, adta hát magát, hogy valamerre folytassuk a történetet, amiből egyszer már hazamenekültünk. További szereplők: Réka (szokás szerint) és Viktor, aki Luca fiúja. Így négyen vágtunk neki az első rövid kirándulásnak. Igazából csak a vasúti híd túloldalán kezdett oldódni a hangulat, részemről biztosan, aztán a településről kiérve megnyugodtam végül: nem lesz itt semmi baj.

02 Várgesztes

Igen hosszú szakasz következett, a legkülönfélébb ösvényeken, látnivalókkal és hangulatban. Nyamvadt puszta – gondoltam, amikor csak előkerült a maradék öt napnyi rész - majd egyszer rászánjuk magunkat és átloholunk rajta, de túl sokat biztos nem lehet tőle várni... Ma pedig kiértünk Szárligetről, és csak ámultam: ilyen erdőket a Bükkben láttam ezelőtt, de a puszta részeket is sok mindennek nevezhetném, csak nyamvadtnak nem. Mindehhez pedig a lehető legjobb kirándulóidő társult: kellemes, szürke nyári nap. Emellett, mint minden kirándulás első óráiban, most is jó hangulatban telt a délelőtti rész. Beszélgettünk, sétáltunk, közben találtunk magánterületen átvágó Kék ösvényt, elhagyott tanyát a pusztában, fura sziklákat az erdőben, a következő erdő mélyén pedig egy kicsi temetőt. Ki is volt táblázva: körtvélyesi erdei temető, benne egész sok sír, viszonylag jó állapotban. Településnek azonban se híre, se hamva. Mondhatom, furcsa hangulatú hely; egy-két sírt gyakran találni erdőben, még egész mélyen is, de egy teljes temetőt most láttam először.
Ezután, széles, először aszfaltos erdei úton haladtunk tovább, majd egyre kisebb és gazosabb utak ágaztak le az előző jobb minőségűből, míg egy szűk ösvényen nem találtuk magunkat, ami egyenesen a Vitányvárhoz vitt. Itt tartottuk az első hosszabb pihenőnket, és itt mutatkoztak meg az első jelei annak, hogy a mai nap súlyos világvégébe fog torkollni.
Egyébként igen szerencsések voltunk ma, mert a legmelegebb órákban foltos felhős időnk volt, viszont ha kilátásra bukkantunk, mindig kiderült az ég. Szokás szerint vadul fotózni kezdtem, Réka pedig elindult megmászni a vár lehető legveszélyesebb falait. 

Aztán tízóraiztunk. Elég sok időt töltöttünk itt, és nehéz volt továbbindulni, de a mai – amellett, hogy kis téttel bírt – igen hosszú nap volt, több mint huszonöt kilométer. Féltem is, hogyan bírják majd a "picik", úgyhogy Lucának el is küldtem szépen kirészletezve a teljesítendő szakaszunkat, sőt még a térképet is befotóztam neki. Ám igazából Viktor miatt aggódtam, mert őt a tipikus fehér bőrű, allergiás városi fiúnak képzeltem. Benne csalódtam a legnagyobbat és a legkellemesebbet: úgy jött egész nap, mint a parancsolat, és egy rossz szót nem szólt egyszer sem. Fiúkkal öröm kirándulni, ha egyszer sikerült rávenni őket.
Lucára úgy emlékeztem, hogy teljesen jól bírja az iramot, csak azzal nem számoltam, hogy az előző kirándulásunk óta ezer kilométer előnyre tettem szert vele szemben, és már egyáltalán nem biztos, hogy én akarok majd többször leülni útközben. Várgesztesig így se lehet egy szavam se, még a Zsigmond-kőre is fölmásztunk, hogy lenézzünk a falura, aztán leügettünk és megtartottuk a szokásos déli nagyszünetet, ebéddel egybekötve. Ittunk kávékat a kocsmában, aztán piknikeztünk a teraszán, végül a többiek aludtak a lépcsőn.
Ebéd közben Luca már panaszkodott, hogy nem érzi jól magát. Ezzel viszont nem számoltam. Az elmúlt napokban akkora volt a lelkesedés az egész társaság részéről, hogy fel sem merült bennem, Várgesztesről is néznem kéne buszt Pestre. Sebaj, jött egy óra alvás, aztán rábeszéltük Rékával, hogy menjünk tovább mind, mert este nyársalni fogunk, és az úgy jó, ha sokan vagyunk.
Ezután úgy fél kilométer vívódás következett, amíg föl nem értünk a Gesztesi várba; én fotóztam és vártam a fejleményeket, Lucáék pedig tanakodtak, hogy hogyan tovább.

 

Előzők:  

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.