Ugrás a tartalomra

Mit üzen a szárszói töltésről B. Nagy László?

(1927. febr. 8.–1973. ápr. 18.)

Hogy halála után ilyen sokkal mit üzen, ha egyáltalán léteznek írói üzenetek (a névrokon Nagy Lászlóé kivételével, aki valóban üzen feketén-fehéren, Tavasz-képernyőről: „Ha van emberi arcuk, akkor csókoltatom őket!”), tehát, ha B. Nagy mond valamit, nem kérdés, a következőket mondja: „Törtetőket, önjelölt zsenit, selyeminges pojácát, felcsillagzott fingocskát leszarni. Végezd a munkád, végezd el a napi feladatod, mert soha nem tudni, milyen rövid az idő.” És jó, ha ehhez tartjuk magunkat. 

B. Nagy filmkritikus volt. Tele nyelvi ötlettel, tudással, és valami eszelős konstrukciós természetességgel. Egy időben miatta vásároltam az ÉS-t, éppen úgy, mint később Megyesi Gusztáv tévékritikáiért. 
   Filmkritikus és esszéista abban az időben, amikor még járunk moziba, amikor minden leírt mondat mögött az ellenállás üzenetét kutatjuk. Pedig itt erről szó nincs. Csak annyi, hogy B. Nagy László más nyelvet használ, mint a fűrészportöltésű többiek, amiből többnyire nem értettünk egyetlen mondatot sem. Balassagyarmatra akkoriban hetekkel később érkezett le az aktuális új magyar film, és úgy néztük az aktuális magyart (lengyelt, oroszt), ahogyan B. Nagy beállította a szemünket, agyunkat az ÉS-ben. Különös. Azóta se történt hasonló.

B. Nagy László

   B. Nagy filmkritikáival kezdtük az ÉS-t. Nem csak B. Naggyal kezdtük, hanem úgy tároltuk magát az újságot, hogy később bármikor könnyedén előkereshessük. A Filmkritikát Páratlan Oldal utáni ötödik lap aljára rendezte a tördelői szándék, ezért a hanyatt egymásra fektetett újságok első lapja – igény lévén – a könyvszekrény tetejéről leszedve mindig B. Nagy dolgozata. 
   A látvány logikája című film-, és irodalomkritikai gyűjteményéből tanulom – annak ellenére, hogy az időpont nem támasztaná alá – a recenzióírást, a húznit, és a meghúznit. Bereményi és Cseh Tamás Kis Nagy Ember címmel nótát ír emlékezetére, arról, hogy a kor mit művel hívő szolgálóival. Már annak is harminchét éve (1973. április 18.), hogy fellép Balatonszárszón, az akkor divatos – a politikának üzenő –, József Attila halálával elhíresült vasúti töltésre.
   Hogy halála után ilyen sokkal mit üzen, ha egyáltalán léteznek írói üzenetek (a névrokon Nagy Lászlóé kivételével, aki valóban üzen feketén-fehéren, Tavasz-képernyőről: „Ha van emberi arcuk, akkor csókoltatom őket!”), tehát, ha B. Nagy mond valamit, nem kérdés, a következőket mondja: „Törtetőket, önjelölt zsenit, selyeminges pojácát, felcsillagzott fingocskát leszarni. Végezd a munkád, végezd el a napi feladatod, mert soha nem tudni, milyen rövid az idő.” És jó, ha ehhez tartjuk magunkat.

   2004-ben jelent meg dokumentumkötet életéről, haláláról a Novella Kiadónál. (Tóth Klára: Don Quijote köpenyében) 

 


B. Nagy László (Bp., 1927. febr. 8. – Balatonszárszó., 1973. ápr. 18.) újságíró, filmkritikus, dramaturg.

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.