Ugrás a tartalomra

Rejtő Jenő önéletírása

Közben ismét útra keltem, de Bécsből visszahozott halálom híre. Néhány részeg barátom a Duna-parton fellármázta miattam a mentőőrséget (búcsúestém után) és míg én Bécs felé robogtam, addig itthon a kőnyomatos híradása után a lapok elparentáltak. Nagylelkű pártfogóm és mesterem, Karinthy Frigyes egy szép, meleghangú cikket írt rólam a Pesti Naplóba. Természetesen nyomban hazatértem, egyrészt hogy megcáfoljam a halálhíremet, másrészt hogy lássam. mi történik egy emberrel, aki halála után aránylag jó egészségben megjelenik a Nagykörúton.

 

 

Rejtő Jenő:

Egy fiatal magyar író fantasztikus élete
Délibáb, 1934. július 14.

A Budai Színkör legközelebbi újdonságát Rejtő Jenő írta. 
   Ha az élet és emberismeret döntő fontosságúak az írás művészetében, úgy elmondhatjuk, hogy az egész világirodalomban alig van író, aki a magyar Rejtő Jenőnél kalandosabb és változatosabb életet élt. Évekkel ezelőtt, 19 éves korában Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlatával, néhány fillérrel zsebében Berlinbe indult, ahol Reinhardt, Piscator, Charell, Jesner színházaiban tanulta meg a színdarabírás kulisszatitkait. Kevés pénze azonban hamarosan elfgyott, kénytelen volt Berlinből távozni és Hamburg egyik külvárosában, Altonában a "Rakéta" nevű mulatóban lett parkettáncos. Egy ízben váratlanul kirobbant verekedés alkalmával Rejtőt is alaposan összeszúrkálták.
Mosolyogva meséli további életsorsát:
   - Tavasszal, mikor megindult a hajózás, lekerültem St. Pauli és Altona éjszakájából a kikötőbe és itt végeztem először fizikai munkát, egy szerdai napon a Landungsbrücke No. 5-nél. Később Svájc következett, ahol magyar kézimunkákkal házaltam. Ekkor tapasztaltam, hogy a görnyesztő dokmunkánál ezerszerte gyötrelmesebb a házalás. Egy hónapi házalás, mint pszihológiai tanulmány, felér könyvtárnyi elmélettel. Prága után Bécs következett. Raktam kábelt a Fleischmarkton és lapátoltam havat a szörnyű spanyolnátha idején, kiskabátban, szakadt talpú cipőben, harmincnyolcfokos lázzal 33 fokos hidegben, a többiekhez viszonyítva aránylag egészségesen és jólöltözötten. Ugyanekkor a Belvárosban harminc-negyven ember halt meg naponta, meleg ágyakban, kórházakban, professzorok keze alatt. Hosszadalmas lenne leírni Konstantinápolyt, Ankarát, Felső-Ausztriát, Dalmáciát, amely helyeket már tisztára "hobbo"-ként (így nevezik internacionális nyelven a csavargót), vasútak tetején, tengelyen, gyalog, zsupkocsin, féderes szekéren, időnként a csavargók börtönében pihenve meg; utaztam be. Párizst említem még, ahová húsz leiel a zsebembe érkeztem meg és "megálltam lihegve". Végre mintegy csavargásaim jutalmaképpen Párizsban voltam. Néhány napig a rue Soleil-i azilban laktam, azután a "tunkmassza társaság" ügynökeként, provízió fejében cukorkát árultam a Dom és Coupole kávéházakban a Montparnasse-on, majd plonjeur (mosogató) lettem a hotel Montalamerben és végül kikerültem a Poissy-i cementgyárba maneuvernek (napszámos), majd special maneuver lettem (géppel bánni tudó napszámos. Magasabb bért kap). Innen Lyonba csavarogtam, ahol a Fourvieren, a világ egyik legszebb templomában laktam két napig és a Hagenbeck cirkusszal kerültem tovább, mint napszámos. Traktorral utaztam Avignonig, innen gyalog Mareseillebe, ahol a dokkon dolgoztam és a menhelyen laktam. Mint hajómunkás és sötét utas (ahogy jött) bejártam a Földközi tenger medencéjét, a spanyol partokat, a Biscayat és Ajaccióban állapodtam csak meg hosszabb időre, ahol a Societe Theg minden írás nélkül is felvesz munkásokat a paratai sziklákon folyó erődítési munkálatokhoz. Mellesleg naponta sérülnek, halnak meg emberek a robbantások következtében. Innen a nagy sztrájkmozgalom kergetett el és ismét Marseillebe kerültem, ahol ősz lévén, munka nélkül, éhesen kimerültem csavarogtam.

   Az ilyen nóta vége Marseilleben csak egy lehet: légió! A Forte Saint-Jeanba kerültem, lenyírták a hajamat, rizst és feketekávét adtak és megindultam egy ócska hatalams hombárban, hatvanad magammal Dakar felé. Keveset szenvedtem. A koszt elég jó, a bánásmód sem tűrhetetlen, ha valaki a vasfegyelmet betartja. Legfeljebb a klíma, az akklimatizáló gyakorlatok (teljes rüsztunggal hat-nyolc órát menetelni napon) kínosak, de ezzel szemben júniustól augusztusig „légiós sziesta” van, és tizenegytől délután négyig nemcsak szabad, hanem muszáj az ágyon heverészni. Mindamellett úgy hallottam, hogy szerencsém volt, mert Indokínában és Marokkó más részein valóban pokol a légió és háromszáz jelentkező közül négy szerelt le élve az őrmesterem truppjából. Szeptemberben kezdődnek a rendszeres offenzívák a meg nem hódított, de névleg francia területek felé, ilyenkor rossz a légionistának. Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból és következett egy lázálomszerű szomnambuljárás, félig ébren és félig halva Észak-Afrika felé. Trópusi lázam volt, Autócar tetején, a szörnyű napon, mint csomagfelvigyázó érkeztem meg Casablancába, Djebelben foszfátbányában dolgoztam és néhány hét múlva elértem Európát: kikötöttem Nizzában, itt magamhoz térve, elsósorban mint autómosó kerültem egy garázsba, azután beteg lábamat húzva magam után, gyalog mentem Génuába.

   Villefranche, Monaco, Montekarló, Ventimiglia, San-Remo, megszakítva a csavargóbörtönnel, ami minden kerékpáros országúti járőr igazoltatása után kijár annak, aki rongyos és nem tud tíz frankot felmutatni, Génuában befogadott a "domitorió" előcsarnoka és néhány hétig kint hányódtam a kikötóben a Mura Malapaga szennyében, este az orvos jóakaratából az előcsarnokban egy vaspadon alhattam, mert nem volt meg a szükséges két lírám, amiért ágyat is adtak. Megjegyzem, hogy az olasz csavargóbörtönökhöz képest a hasonló francia intézetek valóságos luxushotelek. Az élelmezés: zsizsikes borsó, pár deka kenyér, tizen-tizenöten egy cellában, egymás hegyét-hátán aludtunk, mint a slichtelt fa. Milanóban a konzulátuson kényszerútlevelet kaptam lejárt papírjaim helyett és a konzul, egy kitünő jó ember (felhívta Budapestet az én kedvemért), minden jótanáccsal, néhány lírával ellátva, útnak bocsájtott. Még aznap elfogtak és kitoloncoltak Klagenfurtba. Itt két hetet űltem toloncházban, azután visszaszöktem Olaszországba. Következett Verona, Pádua, végűl Velence. Velencében, hogy vasútjegyhez jussak, bolondnak tetettem rnagamat és az orvos, bár 1elkiismeretesen, legjobb tudásom szerint eljátszottam a paranoia összes tünetét, hivatalos írást adott arról, hogy súlyos demencia precoxszom van. Triesztben a Viale Monden lévő zsidó emigránsok tanyájára kerültem, mint a palesztinai mészárlásokból szerencsésen menekült, jobb napokat látott haifai kereskedő. Majd egy hirtelen ötlettől sugaltatva elhatároztam magamat egy minden eddiginél kalandosabb, veszélyesebb útra: hazajöttem Budapestre, ahol nincsenek dokkok, kenyeret adó gyárak, ahol nem vagyok napszámos és csavargó, tehát mind e nációnál szegényebb vagyok.

   Egy évig voltam itthon. Közben ismét útra keltem, de Bécsből visszahozott halálom híre. Néhány részeg barátom a Duna-parton fellármázta miattam a mentőőrséget (búcsúestém után) és míg én Bécs felé robogtam, addig itthon a kőnyomatos híradása után a lapok elparentáltak. Nagylelkű pártfogóm és mesterem, Karinthy Frigyes egy szép, meleghangú cikket írt rólam a Pesti Naplóba. Természetesen nyomban hazatértem, egyrészt hogy megcáfoljam a halálhíremet, másrészt hogy lássam. mi történik egy emberrel, aki halála után aránylag jó egészségben megjelenik a Nagykörúton. Semmi sem történt, csak az, hogy ittragadtam még egy pár hónapig. Szereztem egy-két tanítványt, főként baráti körömból, akiket nyelvekre oktattam. Néha egyik ujság hozta kisebb dolgaimat, egy hetiujságnál mint riporter, tördelő és szerkesztőségi titkár müködtem havi negyven pengőért. Állás után hiába jártam. Szerettem volna egy kis fixkeresetet, hogy módomban legyen nyugodtabb fejjel dolgozni. Mindamellett befejeztem egy színdarabot és író lettem... a Darabomtól sokat remélek, hozzáértők, akik eddig részleteket olvastak, sikerrel bíztatnak. Optimizmussal, életkedvvel nézek a jövőm elé. Ha nem sikerül semmi, maga a küzdelem tartalmas volt, színes, érdekes, megérte. Azonban itt a premierem... Most csak ez érdekel. Meglátjuk mit hoz a jövő!

 

Kapcsolódó:
P. Howard munkaszolgálatban fejezi be -
http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1543

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.