Robinson úr itthon
1935. október 11-én született Ferdinandy György, hetvennégy éves. Hetvennégy, borzasztó. A legélvezhetőbb, legizgalmasabb élő író e tájban. Amióta olvasom, ismerem, amióta látom, azon töröm a fejem, ugyan miért nincs ott mindenütt, ahol érvénnyel meg kell szólalni bármiről. És van-e valami, amiről ne volna képes érvénnyel megszólalni? Őt talán nem fogná vissza titkos szövetség, avantgarde szabadkőműves fogadalom. Nem értem, miért az öreg, fásult, a hazai hazugságdömpingbe belezöldült, de bármikor, akár hajnalban is előrángatható nagyírókat látjuk, halljuk. Ugyan miért kell hallanom – de főleg miért a fiatal irodalomkedvelőknek – azokat az ötvenkönyvű figurákat, akik tehetségesen vagy tehetségtelenül, de már az előző érát is végigügyeskedték?
Felfoghatatlan. Sok minden (megtapadó majd elváló ívek, szövetségek, kapcsolódások, üzletágak, nagyipari író- és írónőgyártás) felfoghatatlan az élő magyar irodalomból.
Hát kinek van Del Duca-díja, Kinek Saint-Exupery?
Hogyan viszonyulnak ezek a Kossuthoz, hogyan a rejtélyes Babérkoszorúhoz?
És ki merte kimondani az elmúlt húsz évben, hogy ötvenhatban: „Mindent látni akartam. A jót és a rosszat is. Személyes élményeim vannak a forradalomról. Ez ma már nem szerencsés, mert azt veszem észre, hogy az utókor nemigen kíváncsi a rosszra.” Miért nem zavar bennünket, hogy az ünnepeinkkel is (megint) hülyét csinálnak belőlünk azok, akiknek karcsú igekötőjük nincs az ünnep mibenlétéről? Hol van a derű a magyar irodalomból? Lehet, x ezer kilométernyire kell érni a magyar élettől, hogy a derű meghatározó elemként jelenjen meg?
Ferdinandy élete minden elemében érdekes és elementáris. Minden megszólalása (hogy írásait ne is mondjam, tetszenek emlékezni a Szomorú szigetekre?) eleven és izgalmas. Fogalmam nincs, van-e még egy ilyen hülye ország, mint a miénk. És ez nem politika, nem is a gazdaság, nem az élelmiszeripar, hanem csak az irodalom, amire a mai helyi viszonyok közt szinte senkinek nincs szüksége a néhány ezer emberen kívül, aki irodalomból él. Már a Határ Győző iránti érdektelenség is talány. De Ferdinandyé az abszurdhoz közelít. Megrendítő apa-elbeszélése nem egy életre, kettőre szól.
De nem csak ez, nem ennyi. Javasolt előhalászni, megvásárolni - a magyar nyelvben, kortárs magyar irodalomban harciasan pöffeszkedő magyar irodalmárnak kötelező - a néhány éve az Orpheusz Kiadónál megjelent beszélgetőkönyvét (beszéletőtárs Kurcsár Katalin) Robinson úr töprengései című könyvet.
Ízelítőül, ijesztésül:
A házasságról, a szocializációs különbségekről: „Tulajdonképpen háromszor vettem el a francia feleségemet. Mi a francia feleségemmel nagyon szerettük egymást, elejétől végéig, talán még ma is, azt lehet mondani, amikor már húsz éve nem láttam őt. Megpróbáltuk, ha törik, ha szakad, áthidalni azt az óriási szakadékot, ami elválasztott minket egymástól. Ebbe a szakadékba mindig beleestünk, és mindig megütöttük magunkat, akkor ő kétségbeesésében mindig elintézte a válást. Azután amikor már lezajlott a per, megünnepeltük, beültünk egy vendéglőbe, és onnan már általában kettesben mentünk haza és kezdődött a következő házaséletünk.”
A magyar nyelvről: „Egy egészen csodálatos nyelv, és mindent, amit ebből a nyelvből meg lehet tanulni, azt még ma is igyekszem megtanulni. Az ember gyakran találkozik olyan dolgokkal, amik elszorítják a torkát. Minél több idegen nyelven tanultam meg – hiszen először németül, franciául, végül pedig spanyolul éltem és írtam – annál biztosabbá vált, hogy a magyar mindezeknél sokkalta különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba. Ez volt valószínűleg az az erő, ami megtartott. Itt arról van szó, hogy amikor egy író magyarul ír, akkor alakítja is a nyelvet. Akár új szavakat, új kifejezéseket, új fordulatok tömegét hozhatja be, és ez még ráadásul jót is tesz neki. Franciául vannak szentesített kifejezések és fordulatok, és minden helyzetben ezeket kell használni. Ha nem ezeket használod, még ha helyes is, amit használsz, akkor az olvasónál nem ugrik be, amit mondani akartál. A francia írók nem alakítják a francia nyelvet, a francia akadémikusok alakítják a francia írókat”.
A megérkezésről: „Úgy éreztem, hogy beletartozni ebbe a csapatba, a magyar irodalomba, nagyon nagy dolog. Azok közé, akiket negyven éven át úgy olvastam, mint a Szentírást. Itt most elsősorban Déry Tibor rövidprózájára gondolok, Mészöly Miklós, Gion Nándor, Bodor Ádám, Tar Sándor írásaira. Sorolhatnám tovább. Hogy ezek mind, mint mondják, ’régiek’? Ma, érzésem szerint rossz passzban van a honi prózairodalom. Fojtogatja egyrészt az érdeklődés, az olvasók hiánya, másrészt a féldilettánsok rohama: legnagyobb bajunk persze irodalmon kívüli: az ország nincsen benne a nagyvilág áramlataiban.”
(Kiegészítés: Prof. Dr. Ferdinandy György a Puerto Rico-i egyetem tanára, író, irodalomtörténész, az emigrációs irodalom kritikusa.
1956-ban Franciaországban kezdett új életet.
Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a strasbourgi és a dijoni egyetemen végezte.
1969-ben doktorált irodalomtudományból Strasbourgban, disszertációját Reményik Zsigmond dél-amerikai írói tevékenységéről készítette.
1964-ben Puerto Ricoba költözött, ahol az Állami Egyetem tanáraként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.)
Kötetei:
L'île sous l'eau elbeszélések Strasbourg, 1960
Famine au Paradis elbeszélések Strasbourg, 1962
Látószeműeknek versek Strasbourg, 1962
Avant l'orage színmű h. n., 1964
Tizenhárom töredék versek Rio Piedras, 1964
Hét szűk esztendő 1958-1964 rajzok, riportok, krónikák Rio Piedras, 1964
Futószalagon elbeszélések München, 1965
Le seul jour de l'année elbeszélések Párizs, 1967
Itinéraires elbeszélések Párizs, 1973
L'oeuvre hispanoaméricaine de Zs. Remenyik Strasbourg, Párizs, 1969, 1975
Nemezió González egyetemi tanár beszéde a Fekete-erdő állataihoz elbeszélések Párizs, 1970
Chica, Claudine Cali, trois filles dans le monde regény Párizs, 1973
Valenciánál a tenger szövegek München, 1975
Saldo a medio camino elbeszélések Burgos, 1976
FantôŠmes magnétiques elbeszélések Párizs, 1979
La Ferme de l'étang mese Párizs, 1982
A mosoly albuma elbeszélések London, 1982
Mamuttemető - Magyarok a trópusokon kisregény Chicago, 1982
Youri regény Paris, 1983
Nyugati magyar széppróza antológiája, 1982. vál., szerk. Bern, 1983
Az elveszett gyermek Chicago, 1984
Hors jeu elbeszélések Párizs, 1986
A vadak útján elbeszélések Chicago, 1986
Szerecsenségem története regény és elbeszélések Magvető Budapest, 1988
Furcsa, idegen szerelem elbeszélések Szépirodalmi Budapest, 1990
Üzenőfüzet elbeszélések Magyar Világ Budapest, 1991
Szomorú szigetek, Vadnyugati napló 1958-1988 Budapest, 1992
Mémoires d'un exil terminé elbeszélések Budapest, 1992
A francia vőlegény elbeszélések Magvető Budapest, 1993
Távlattan Vadnyugati glosszák, riportok, kritikák Felsőmagyarország Miskolc, 1994
Az amerikai telefon elbeszélések Orpheusz Budapest, 1996
Entre chien et loup elbeszélések Orpheusz Budapest, 1996
Könyvészeti jegyzetek. 1959-1996 Orpheusz Budapest, 1996
Nézem az életemet elbeszélések Orpheusz Budapest, 1998
Hambre en el paraíso, Textos escogidos, 1962-1996 elbeszélések Orpheusz Budapest, 1998
Egy régi placc elbeszélések Kortárs Budapest, 1999
Mágneses erővonalak válogatott kisregények Kortárs Budapest, 2000
Gyönyörűen tudott fütyülni elbeszélések Ister Budapest, 2001
[majd bepótoljuk] tárcák Orpheusz Budapest, 2002