Ugrás a tartalomra

Déry és Kádár

Déryt visszafelé olvastam. Olvasás közben fogalmam nem volt arról, hogy kommunizmus is, imperialista vérnőszés ugyanabban a ritmusban. Nem tudtam ötvenhatos szerepéről, a Petőfi körről, arról, hogy Kádár majdnem felakasztatta. Egyszerűen csak megvettem a hetvenes évektől az ÉS-t, kinyitottam a Napok hordalékánál, később a Újabb napok hordalékánál. A Képzelt riport, amelyből a Popfesztivál íródott már későbbi időszak. A G. A úr X-ben még későbbi. Egyáltalán, minden felismerés későbbi felismerés. Az is, hogy apám ki nem állhatta, nálunk azért nem volt fellelhető könyve. Nem olvastattam el apámmal a Szerelem című elbeszélést, pedig a filmet látta, és pedig kellett volna. Nem tudom, mit gondolt. Akik megélték a háborút is, ötvenhatot is, hallgattak.

Veszélyes arra gondolni, ha ne adja Isten, Kádár felakasztatja Déryt ötvenhatos szerepéért, amire volt esély, megkapja az aktuális irodalmi Nobelt. Még veszélyesebb ugyanakkor arra is gondolni, hogy sem a Petőfi körnek, sem az írószövetségi maszatolásnak semmi jelentősége nem volt ötvenhatban. Ez a látszat. A látszat mögötti valóság az, hogy az író pofázik, gyűlésezik, nincs jobb dolga, mert ez a dolga, hiszen ő a szavak embere. A paraszt, a melós káromkodik, mert ő meg nem a szavak embere. És odaver – szemben az íróval –, mert a melós és a paraszt nem intellektuálisan kívánja leverni az őt gyötrő erőt, személyt, hanem bikacsökkel, szőlőkaróval, ami éppen jön. Csakhogy az összes kisember nem lehet felakasztani, mert akkor ki termeli meg a kaviárt a király és udvartartása reggelijéhez, ahhoz, hogy hasson az akasztás, ismert embert, lehetőleg hajdan hívő kommunistát kell fellógatni. Kádár így tesz. Rutinosan, rafináltan.

Az írókat bölcsen kihagyta. Nekik elég a nana, fiúk, a dádá. Az írók és az értelmiség olcsón felvásárolható, kijátszható egymás ellen. Kádár az ötvenhetes íróper fővádlottját egyéni amnesztiával kiengedi Vácról, fényes nappal végigmasíroztatja a váci börtön udvarán, foglárok baktatnak mögötte, cipelik a könyvvel teli bőröndöket. Ezzel a gesztussal – még ha a börtönben maradtak egy része zokon is veszi, Vácott (példának okáért) éhségsztrájkkal – Kádár pacifikálja az országot, megkezdődik a fogcsikorgató konszolidációs időszak.

Déry előad - Petőfi Kör

 

 

Déry a strandon

Déry a perről 

Déry a Kádár-rendszerben nem írhatta meg nyíltan elítélésének körülményeit. Nagy Imre nevét Déry életében szinte ki sem lehetett ejteni. Az író azonban műveiben túllépett a kényszerű korlátokon, mindenekelőtt a G. A. úr X-ben és az Ítélet nincs címűben. Ez utóbbiban írja, hogy 1957-ben a “megoldhatatlanság egyetlen megoldásaként” kellett “az eredendő bűn magyarázatához folyamodnia”, “amikor az a társadalmi rendszer ítélte el, amelyet legjobb tudása s lelkiismerete szerint szolgálni vélt”. 
“Már csak magammal számolandó el – írja Déry ugyanebben a művében –, hogy a [Petőfi köri] beszédet a Fő utcai fogházban, perem bírósági tárgyalásán megtagadtam. [...] mivel moralista vagyok magán és közéletemben, sokszorosan vétkesebbnek érzem magam kortársaim, sőt személyes ismerőseim többségénél. [...] Máig sem felejtettem el – feltéve, hogy kikaparom az emlékét – azokat a pillanatokat, amikor a tárgyalóteremben, ítélethozatalkor vagy később bent a börtönben vagy a börtönkórházban a magam értékskálája szerint férfiatlanul viselkedtem, ma is arcomba szökik a vér. Ennyit mentségemül. Nem sok.”
Valóban nem sok. És ír még ezt-azt. A Napok hordalékai című jegyzetsorozatot a korabeli ÉS-be. És megírja, a Kedves Bópeert az öregemberről. Hogy valamit fenntartás nélkül ajánlhassak.

 

Déry Tibor, Budapest, 1894. október 18. – Budapest, 1977. augusztus 18., Kossuth- és Baumgarten-díjas író. 

Kapcsolódó: A Sziget, a Déry, a diktatúra és a Popfesztivál http://onagy.nolblog.hu/archives/2007/08/08/77866/

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.