Az elnémult író: Sánta Ferenc

Tárca
A zseniket és önjelölt prófétákat bele nem keverve mindösszesen annyit: az Isten a szekéren, benne a Kicsi madár, a Tündérvilág, a Téli virágzás és a Mécsek, kötelező olvasmány. Így is lehet. Aki nem olvassa, kimarad valamiből, amit novellisztikának, irodalomnak nevezünk. Irodalmárnak, magyartanárnak kötelező. Ínyenc olvasónak erősen javallott.

 

 

 

Az elnémult író: Sánta Ferenc

 

Egy éve, 2008. június hatodikán halt meg Sánta Ferenc. 2009. június 10-én, szerdán 10 órakor kerül sor Sánta Ferenc (1927–2008) Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára emléktáblájának avatására.
Az ünnepség helyszíne: Budapest, XIII. kerület, Vőlegény utca 3/A.
Az emléktáblát felavatja: dr. Tóth József polgármester, országgyűlési képviselő, az íróról megemlékezik: dr. Vasy Géza irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség elnöke.


 

Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban; Erdélyben nőtt fel. A szavak hangzása valóban a kor különlegessége, mintha a tárogató szólna valamelyik hegyszorosból. A sablongyártásban, csoporthoz illesztésben kedvét lelő irodalomtörténet az "Emberavatás" nemzedékéhez sorolja, amelyhez Moldova, Galgóczi Erzsébet, Kamondy, Csurka tartozik még. Ez a nemzedék már élt, látott ötvenhat előtt, de az ötvenhat utáni letiltások, eltiltások, börtönbüntetések és elhallgatások megritkította mezőnyt valamiképpen fel kellett tölteni. Egy haladó szocialista társadalom nem élhet meg irodalmi muzsikaszó nélkül. Nácik című elbeszélése egy életre szól. Ugyan lehetne a cím Emberek, vagy bármi más, de a kor olyan, hogy Nácik.
   Nem és nem értem. Miért a nagy csend. Mit követett el Sánta, kivel szemben követte el, de irgalmatlan bűn lehet, ha ennek köszönhetően több egymást követő nemzedék nem ismeri nem hogy az írásait, de a nevét sem.
   Tudomásul vesszük, nem vesszük tudomásul. a hatvanas-hetvenes évekből hiányoznak a kortárs Kosztolányik, Móriczok, nem tudunk Babitsról, Adyról, József Attiláról sem, aki a pályára tévedt, igyekezett a korlátok közt maradni, a tehetség pedig aligha futhatja ki legjobb formáját mások által levert futtatóban. ismerünk ugyan kivételt, Gyurkovics Tibor szinte zseniként jön megy, lépi át a jelen és a múlt láthatatlan repedését, neki mindegy, labdarúgás, publicisztika, líra, dráma, próza, de a kivétel erősíti a szabályt. 
   A zseniket és önjelölt prófétákat bele nem keverve mindösszesen annyit: az Isten a szekéren, benne a Kicsi madár, a Tündérvilág, a Téli virágzás és a Mécsek, kötelező olvasmány. Így is lehet. Aki nem olvassa, kimarad valamiből, amit novellisztikának, irodalomnak nevezünk. Irodalmárnak, magyartanárnak kötelező. Ínyenc olvasónak erősen javallott.

   1954-ben az Irodalmi Újság (az Élet és Irodalom apja és anyja) szerkesztőségébe viszi a hírt az akkor már Kossuth-díjas népi író, Szabó Pál egy új Móricz Zsigmond megszületéséről, ez az írás, amit Szabó Pál meglobogtat, a Sokan voltunk.
   Sánta ettől a perctől kezdve tíz éven át nyomja a regényeket, novellákat, filmforgatókönyveket, drámákat. A hatvanas évek közepén leteszi a lantot. Könyvtáros lesz. Senki nem érti, senki nem tudja, miért. Akik ismerték, és nem értették az elnémulás okát, abban bízhattak, nyolcvankilenc után robbant. De semmi. Egy Kossuth-díj az íróként halott írónak (73-ban), és semmi egyéb.
   "Vagy az némította el, hogy másképp kellett volna már írnia, és ő nem tudott. Lehet az is, hogy ennyi volt benne: tizenkét év alatt egész életművét előhívta magából - az elhallgatás oka Sánta Ferenc titka maradt." – írja Varga Lajos Márton a hetvenedik születésnapra készült dolgozatban.

Onagy Zoltán

 

Sánta Ferenc (Brassó, 1927. szeptember 4. – Budapest, 2008. június 5.) Kossuth-díjas magyar író. Munkái 23 nyelven jelentek meg.
Gyermekkorát Sepsibükszádon, Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron töltötte. Tanulmányait a Farkas utcai Katolikus Elemi Iskolában, az Unitárius Kollégium Gimnáziumában (1940 és 1945 között) és a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában (1945 és 1946 között) folytatta.
1947 és 1950 között a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni Bányaüzem, 1953 és 1956 között a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyár, 1957-ben a Ganz Daru- és Hajógyár alkalmazottja volt.
1958. szeptember 1-jétől a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa.

Díjai
Arany Nimfa-díj (Monte Carlo, 1970)
Hazám-díj (2004)
József Attila-díj (1956 és 1964)
Kossuth-díj (1973)
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1993)
Magyar Művészetért-díj (2004)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2007) - irodalmi életműve elismeréseként.

Művei
Sokan voltunk, 1954, elbeszélés (az Irodalmi Újság hasábjain jelent meg 1954 márciusában).
Téli virágzás, 1956, novellák.
Farkasok a küszöbön, 1961, novellák.
Az ötödik pecsét, 1963, regény.
Húsz óra, 1963, regény.
Az áruló, 1966, regény.
Éjszaka, 1968, dráma.
Isten a szekéren, 1970, válogatott novellák.
Föld, 1981, válogatott elbeszélések.
Kicsik és nagyok, 1982, válogatott novellák.
A szabadság küszöbén, 1993, esszék, cikkek, interjúk.
Halálnak halála, 1994, regények, elbeszélések - a szerző saját válogatása életművéből.

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése