Ugrás a tartalomra

VISSZAHÍVOTT ÉLETJÁRADÉK

 A változók pedig a meghívott vendégek, s a lista hosszúra nyúlik az elmúlt évek alatt a Szépírók Társasága, a Könyv utóélete sorozatának is köszönhetően: Bartis Attila, Péterfy Gergely, Balázs Attila, Garaczi László, Harcos Bálint, Németh Gábor, Háy János, Grecsó Krisztián, Varró Dániel, Györe Balázs, Dragomán György, Zeke Gyula, Lovas Ildikó, Ferdinandy György, Tóth Krisztina, Kőrösi Zoltán, Jánossy Lajos, Kiss Ottó,Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Békés Pál, Závada Pál, Grendel Lajos mind-mind ellátogattak a Királynék városába.
 

 

Visszahívott Életjáradék

 

 Solymosi Bálint, Szilágyi Zsófia

 

 Trialógus – sokaknak bizonyára nem sokat jelent ez a szó, azon kívül, hogy valami hárommal kapcsolatos dolog. Trialógus – a veszprémi egyetemisták, és még/ már nem egyetemista, de irodalom iránt érdeklődők számára ugyanazt jelenti, ugyanazt a jó hangulatú, gondolkodást és kikapcsolódást egyaránt jelentő eseménysorozatot, amikből szemináriumok, vizsgák alkalmával is sokat profitáltunk. Estéket, amik miatt érdemes „bevenni” a veszprémi vár fokán lévő Magyar Irodalomtudományi Tanszéket.
regény, Kalligram  Trialógus – hetedik éve fix program az életünkben, ahol a három szereplőből kettő mindig állandó: Szilágyi Zsófia, a veszprémi Pannon Egyetem Magyar Irodalom Tanszékének docense és kérdezőtársa, Bozsik Péter író, az Ex Symposion folyóirat szerkesztője. A változók pedig a meghívott vendégek, s a lista hosszúra nyúlik az elmúlt évek alatt a Szépírók Társasága, a Könyv utóélete sorozatának is köszönhetően: Bartis Attila, Péterfy Gergely, Balázs Attila, Garaczi László, Harcos Bálint, Németh Gábor, Háy János, Grecsó Krisztián, Varró Dániel, Györe Balázs, Dragomán György, Zeke Gyula, Lovas Ildikó, Ferdinandy György, Tóth Krisztina, Kőrösi Zoltán, Jánossy Lajos, Kiss Ottó,Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Békés Pál, Závada Pál, Grendel Lajos mind-mind ellátogattak a Királynék városába.
  Az irodalomban az is szép, hogy folyamatosan változik, születnek új művek, bekerülnek a köztudatba újabb szerzők - a nézők oldaláról újabb évfolyamok - de maradnak régi kedvencek is, és ezek összessége miatta, vannak, akikre újra és újra kíváncsiak vagyunk. Ezen elgondolásból született meg a Trialógus Visszahívás változata, melynek március 25-én, az akkor 10 napos József Attila díjjal rendelkező Solymosi Bálint volt a vendég, ő három évvel ezelőtt járt itt. 
Bozsik Péter, az Ex Symposion főszerkesztője  Akkor még csak „majdnem kész”- állapotban volt a 2007-ben megjelent regénye, az Életjáradék. Ezért is adódik a kérdés, hogy a látogatás és a megjelenés között eltelt időben mi is történhetett vele s a szöveggel, ami már első belelapozáskor is valami nagyon érdekeset mutat - Bozsik Pétert a római és arab számokra, valamint ezek az abc betűivel jelzett egységei kapcsán a paragrafusokra való asszociációra készteti. A válaszból kiderül, hogy az élet kátyús időszakai miként is szülnek bátor és újszerű regénytestet – rövid idő alatt, mint például egy délután egy bekezdésnyi egységet jól meg lehet írni, s ez adott esetben pont megfelelt írói törekvésének. Solymosi Bálint regény, Orpheus 2000hangsúlyozza, nem akart emlékező prózát írni, hosszú leírásokkal (amelyet különben sem kedvel), így mikor a tematikájában lineárisan előre haladó regényt felrobbantotta, és a részeket nem kronologikusan helyezte egymás mellé, pont ezek a hosszas leírások maradhattak ki. Íróként is izgalmas feladat ezeket fél, maximum negyedoldalon oldani meg - mondja. A szerkesztés kapcsán író módszeréről az is kiderül, hogy „Mindig a matek van először, csak aztán az irodalom.” Ez egyszerűnek is tűnik (annak, aki tud számolni), de mikor kiderül, hogy is kell ezt nála érteni, akkor csak nő a közönség csodálata.
   Az első verzió szerint 22 fejezet lett volna a-tól f-ig, de ezt utálta, majd elkezdte őket tematika szerint csoportosítani, majd motívumok, majd idő szerint – s a közönség kezd csodálkozni, hogy a játszma csak egyetlen évig tartott. Végül mosolyogva hozzáfűzi: ”feláldoztam az olvashatóság oltárán néhány virágcsokrot”.
   A téma- a gyermekkor, mely a regényben 14-15 éves kornál zárul le, több kapcsolódási pontot is felvet a kortárs irodalommal – kérdez rá ezekre a valós, vagy inkább a kritika által erőltetett párhuzamokra Szilágyi Zsófia. Attól, hogy a Kádár korszak újabb megírása lenne, mint ahogyan Úrfi Péter állítja, elhatárolódik, nagyon felületes olvasatnak tartja, szerkezetileg sokkal inkább fel lehetne hozni a Tündérvölgyet, avagy a Harmonia Caelestist, a novellák, Seneca 1995korszak miatt A bogyósgyümölcskertész fiát, vagy az AB oldalt, s az aparegényekhez is sorolják – „de mondhatnánk több száz könyvet-is mindegyikben betűk, vannak, üti el viccesen Solymosi”. Leginkább Tandori definíciója áll hozzá a legközelebb, ő azt mondja: „kettős fiú regényt írtál, tudod-e?”
   A derűs, nagy röhögésekkel tűzdelt este során mesél nem csak fiatalkori grafikusi álmokról, de arról is, hogy mikor nyomdában dolgozott, akkor bizony ő színezte a Macskanyelv borítóját is. Azt hiszem ez minden jelenlévőnek eszébe jut, ha legközelebb a boltban e csoki felé nyúl, mint ahogy legközelebb nem röhögünk ki házibuliban egy Gregory Corso verset szavaló fiút sem, mert „ki tudja mi lesz belőle… ” A verset – „Házasság” – felolvassa, mi pedig próbáljuk elképzelni, hogy ezzel hogyan lehetett csajozni. Állítólag jól, mi pedig elhisszük …
   Szó esik különböző író alkatokról, sikerről, készülő tervekről, versekről és regényről is, és mindenki szívesen hallgatná még a férfias baritont, de talán majd újabb három év múlva a következő Visszahíváson.


Csapody Kinga

Kapcsolódó: Solymosi Bálint: Életjáradék (részletek)

Solymosi Bálint költő, író. Született Kunszentmártonban, 1959, július 19.
Kötetei: A műnéger, versek, JAK Budapest, 1992 
Ágak egy hamisciprusról, novellák, Seneca Budapest, 1995 
Detonáta, regény, Orpheusz Budapest, 2000 
Életjáradék, regény, Kalligram, 2007
Díjai: Móricz-ösztöndíj, 1989
Artisjus Irodalmi Díj, 2001
József Attila-díj, 2009
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.