Összességében kissé szerepcserés este lett, talán a berakott hajú nénik, akik a csütörtöki borzongást várták az írónőtől, aki paróka nélkül, decens-csinosan (csak a fülbevaló műanyag disznó extra kicsit) volt bájosan szórakoztató, nos, benne kellemesen csalódtak, de borzongás mindenkinek jutott. Végezetül talán csak a veszprémieknek kellett volna pironkodó arcú bocsánatkérések helyett feltenni Kellei Györgynek saját könyve címét: „Akkor most ki a bunkó?”  

 
„Nem szeretem a férfiakat, akik véres bűzt lehelnek”

Voltak már olyan irodalmi rendezvényen, egy elméletileg baráti közönségtalálkozón, ahol felkészületlen volt valamelyik fél? Olyanon, gondolom már igen. És olyanon, ahol idegesített a hangnem? Újabb igen lehet a válasz. Esetleg olyanon, ahol azt érezték, hogy a vendég helyében felállnának és otthagynák a kérdezőt? Én eddig – ha emlékeim nem hagytak cserben, nem gyakran – most azonban ilyenen jártam.

   A veszprémi Művelődési Központ –VMK – vendége volt április 2-án Karafiáth Orsolya, akivel a Napló munkatársa Kellei György beszélgetett. Már ha ez a beszélgetés definíciójába belefér.
   Lehet, hogy a plakátokon „kultúrmindenesként” beharangozott, sokszor extravagánsnak definált író- és költőnőtől várták sokan az est botrányosságát, ez a jelzőt azonban nem ő aratta le ezúttal.

   Irodalomról vajmi keveset, arról, azoban, hogyan telik Karafiáth Orsolya egy napja, mikor kel (miért csak akkor), hogy szokott-e vásárolni, miből és mennyit költ (!), szokott-e főzni („Mondja meg mit főzött legutóbb! És azelőtt?”) annál többet. Hosszan boncolgatta Orsi vegetarizmusát is, persze ennek párkapcsolati kihatásaira külön figyelmet szentelve, mire Karafiáth kifejtette, hogy valóban kissé visszás, hogy bundát hord, de húst állatok iránti szeretete miatt nem eszik, de ez mit sem változtatat azon a tényen, hogy „Nem szeretem a férfiakat, akik véres bűzt lehelnek”. „Akkor nincs esélyem?”– jött a visszakérdezés. „Biztosan csak ezért nincs…” – morgott a közönség erre reagálva nem is oly halkan.

   Az életmód-percek után – „sokat dohányzik, nem kéne, sokat is iszik?”, valamint a „sportol valamit? Tud egyáltalán biciklizni? Úszni?” – már azt gondoltuk, hogy nem kerülhetünk nagyobb mélységekbe, de pár ízléstelen, bár valójában bizonyára csak érdekesen megfogalmazott bók, borzolta a kedélyeket.  Talán oda akart kilyukadni az úriember, hogy vendége valójában milyen jól néz ki most, pedig mikor először figyelte le Szigligten, a lépcsőn előtte felfelé haladva „jó húsban volt”. „Elképzelhető, hogy egyszer normális életet fog élni? Miért nem szül gyereket?” – kérdés valóban már csak a cseresznye volt a jó szándékú kérdésekből gyúrt szerencsesütemény tetején.

   Azt hiszem, sokan irányítottuk volna mediterránabb vidékre a nekünk ilyen mondatokat szegezőket, de Orsi minden tiszteletet megérdemlően állta a sarat, és válaszolt. Például azt, hogy Béres Alexandrának is kifejtette, felesleges annyit gyötörni magunkat, szerinte a test olyan, mint egy ruha: ha túl sokat nyúzzuk, használjuk, sokkal gyorsabban elhasználódik. Ezért sem kell sportolni, és legjobban tesszük, ha valóban csak maximum 2 órát dolgozunk naponta, ahogy ő is teszi. Vagy nem kell túlságosan komolyan venni, ha 82-szer kapnak el a metrón bliccelésért, mikor nagyobb félelmei is lehetnek az embernek, például az elhízás…
   Az est ezen pontján hajolt hozzám egy ismeretlen hölgy, aki – a közönség zömével egyetemben felmérte a helyzetet – és csak annyit mondott: „hülyére veszi a pasit”.

   Orsi tovább sztorizgatott, meggyőző rutinnal és intelligenciával bájosan irányította úgy a beszélgetést, hogy a közönség jól is szórakozzon, és kapjon is valamit róla is, de azokról a dolgokról is, amik őt foglalkoztatják. Ilyenek például a film (egy negyedórás kisfilmmel kezdődött az est, valamint szó esett Orsolya életéből most készülő alkotásról is) és a zene. Az Elektrik Bugi Kommandó után hosszasan és nagyon lelkesen mesélt új formációjáról, a Fekete macskáról, melyben többek közt Tóth Evelinnel és Bartók Györggyel munkálkodnak, hogy novemberre megalkossák a világegyetem legdepressziósabb, de egyszersmind leggyönyörűbb, szürreális albumát. Ebből kis ízelítőt kaphatnak azok, akik április 29-én ellátogatnak a László Károly Gyűjtemény új katalógusának bemutatójára Veszprémbe. Nem véletlen megtalálás a fellépés, László Károllyal személyes jó kapcsolatban vannak, a napokban utazik ismét hozzá Bázelbe, látogatóba. Míg a közönséget Veszprém szerte ismert és elismert műgyűjtővel kapcsolatos történetek kötötték le, és szórakoztatták, addig Kellei megszakította a beszélgetést, hogy megtudja, Karafiáth Orsolya milyen gyakran utazik, kivel, és milyen pénzből…
   Majd egy kis vonalas jegyzetfüzetet lapozgatva és újabb remek kérdések után kutatva, megtudhattuk, hogy Lotte Lenya titkos élete címmel jelent meg Karafiáth első verseskötete, aki csak halkan javít, hogy ÉNEKE…

   Persze egyből közbe vág Kellei György, s már záporozik is az új kérdés, „meséld el első irodalmi publikációdat, könnyen ment? Költővé ütött valaki?” Karafiáth nem misztifikálja pályáját, megemlíti a számára fontos szerkesztőket, segítőket és A Maffia-klubot ért kritikák kapcsán is elismeri azt is, hogy őt magát is jobban foglalkoztatta egyik másik karakter kitalálása, felépítése, mint utána szövegek összeszerkesztése, ezért Károlyi Csaba kritikájára, melyben ezt veti szemére csak annyit mond: igaza van. Úgy gondolja, hogy képes megfogadni, elgondolkodni azon jellegű véleményeken, kritikákon, amikben építő szándék van.

   A regényen lehet vitatkozni, kapott is hidegetis, meleget is, ősszel azonban bemutatják a színpadi verzióját a Budapesti Kamaraszínházban, ahol igazi, kétfelvonásos krimi lett a szövegekből.  Az ősz amúgy is zsúfolt lesz, minden, amin mostanában dolgozik akkor jelenik meg, új CD, új verseskötet és egy fordításkötet is.
   Kis quiz következik, Kellei felolvas pár sort, és őszintén meglepődik, hogy nincs szó irodalmi playbackről, a lelepleződés elmarad, Orsi felismeri és folytatni is tudja saját versét. Wow! A közönség ettől nem őrjöng (nem ettől őrjöng), s nem tör ki tapsviharban, de meglepő módon mernek kérdezni, és méghozzá mennyivel felkészültebbeket, mint az eddig hallottak! Így még hallunk Bárdos Deák Ágival közös fellépésekről, tervekről is, filmekről, s végezetül két verset is felolvas nekünk (laptopról, ezzel is hangsúlyozva a környezettudatosságot).

    Összességében kissé szerepcserés este lett, talán a berakott hajú nénik, akik a csütörtöki borzongást várták az írónőtől, aki paróka nélkül, decens-csinosan (csak a fülbevaló műanyag disznó extra kicsit) volt bájosan szórakoztató, nos, benne kellemesen csalódtak, de borzongás mindenkinek jutott. Végezetül talán csak a veszprémieknek kellett volna pironkodó arcú bocsánatkérések helyett feltenni Kellei Györgynek saját könyve címét: „Akkor most ki a bunkó?”

Csapody Kinga

Kapcsolódó:  "Elmúlnak bizonyos parák..." – interjú Karafiáth Orsolyával

Karafiáth Orsolya

(Budapest, 1976. szeptember 19.) költő, fordító, publicista, énekesnő.

1995-től 1999-ig az ELTE bölcsészkarán könyvtár és észt szakon, majd 1998–2002 között magyar–könyvtár tanárszakon tanult.

A Ludwig Múzeumban könyvtáros és irodalmi rendezvények szervezője volt 2005 júniusáig. 2006 nyaráig a Kréta iskolai magazinnál dolgozott szerkesztőként.

Újságíróként működött, kritikái, recenziói, tárcái és interjúi rendszeresen olvashatóak a Könyvhét, litera.hu, a Magyar Könyvgyűjtő és az Elle hasábjain.

Az Elektrik Bugi Kommandó együttesben énekelt.

Kötetei:

1999 – Lotte Lenya titkos éneke (versek)
2004 – Café X (versek)
2008 – A Maffia-klub (regény)