Ugrás a tartalomra

Jutunk-e, s mire, édes úr?

A Vadnarancsokkal figyel fel rá az irodalmi élet. Új hang, együtt indul Zalánnal, Esterházyval. Kérdi tőle Berka: hol szokott publikálni, miért változnak a helyek? Kibomlik valami nagyon szép: a szabadság iránti vágy. Ott publikálni, ahol azt közölnek, amit ő szeretne, nem kötik meg, nem írják elő, mit adjon, mit írjon. A szabadság, függetlenség iránti igény az írói, költői, művészi pályáján úgy van jelen, hogy magát a szót talán egyszer sem ejti ki.

 

 

Tiltott Ábrázolások Miskolcon

Az író olvas
 

 

A költészet napja alkalmából Géczi János volt a Spanyolnátha vendége. A Szépírók Társaságával közösen rendezett estet április 10-én, pénteken délután öt órától tartották a Miskolci Galéria Művészklubjában. Az est házigazdája Vass Tibor József Attila-díjas költő, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője volt, a beszélgetőpartner Berka Attila.

 

Berka Attila kérdez

 

   Hangulatos hely: a Miskolci Galéria az ún. Rákóczi-házban működik. E barokk kúria pincéhelyiségeinek boltozatát festőművészek falfestményei díszítik. Borgó boltozata alatt találkozhattunk Géczi Jánossal.

 

 

   Géczi Szekszárdról érkezett, Budapesten át, mert ott feltétlenül meg kellett néznie egy kertet, keskeny, hosszú parcellán alakították ki, és ahogyan mész beljebb és beljebb, egyre keletiesebb, a végén mintha Japán valamelyik kertjében állnál, mondja a beszélgetés elkezdése előtt. Persze eszembe jut rögtön egyik könyvének címe: A tudás forrása a kert. Később, egy másik kertben megtudom tőle az egyik virágról: porcsinrózsa változata.

 

A tudás forrása a kert

 

   Amikor pedig liliomot vásárol édesanyjának valahol Debrecen felé menet, kiszedeti belőle a porzókat, hogy eltűnjön erős, fojtó, fűszeres illata, így nyugodtan tartható éjszaka is a szobában.

   A személyes hangvételű beszélgetésen a kérdező Berka Attila egyrészt a szerző munkamódszerére, másrészt az írással kapcsolatos érzéseire, attitűdjére volt kíváncsi, és arra, hogyan tudja megosztani magát a számos tevékenység között, ami kitölti mindennapjait.

 

Az író mosolyog

 

   Az érdeklődő közönség néhány olyan magánéleti adalékról is hallhatott, amelyet Géczi János nem szokott másokkal megosztani, különösen nem kívülállókkal, hiszen köztudomású, hogy saját életét a nyilvánosság kizárásával éli.  

 

   Már gimnazista korában költőnek készült – de lehetett-e komolyan venni a tizenhét éves ifjútól az elhatározást? Nemcsak akkori magyartanára, de a közelebbi családtagok között fellelhető jelentős művészek is példaképül szolgálhattak, ha nem is tudatosan. Minderről azonban Géczi következetesen hallgatni szokott. A hatás azonban kétségtelen, s a predesztináció is, akkor is, ha falusi, egyszerű családi környezetben nevelkedik. A gimnázium, a debreceni Tóth Árpád szintén jó útravalóval bocsátotta el – hogy aztán biológusi diplomát szerezzen a szegedi egyetemen. Kacskaringósnak tűnik tehát az életút, főleg, ha napjainkig végigkísérjük, hiszen kultúraantropológusként, művelődéstörténészként tartják számon, ezzel foglalkozik kutatásaiban és az egyetemi pályáján, miközben rendületlenül írja és átírja szépirodalmi műveit. Törekszik tehát a tökéletes felé. 

 

A Vadnarancsokkal figyel fel rá az irodalmi élet. Új hang, együtt indul Zalánnal, Esterházyval. Kérdi tőle Berka: hol szokott publikálni, miért változnak a helyek?

   Kibomlik valami nagyon szép: a szabadság iránti vágy. Ott publikálni, ahol azt közölnek, amit ő szeretne, nem kötik meg, nem írják elő, mit adjon, mit írjon. A szabadság, függetlenség iránti igény az írói, költői, művészi pályáján úgy van jelen, hogy magát a szót talán egyszer sem ejti ki.  

   Nem megélhetési művész.

   Van polgári foglalkozása, szép, tartalmas, izgalmas feladat önmagában is egyszerre több egyetemen tanítani leendő tanárokat és leendő művészeket. És meg lehet belőle élni. Ami kevés idő marad ezen kívül – és keveselli persze az időt, mert jól, lelkiismeretesen végzi dolgát – nem tőle tudjuk, ő ilyeneket nem mond magáról – az a művészeté. Ír prózát és verset, különleges technikájú képeket készít, fotózik. És nem azért, hogy ebből éljen meg. A sikernek örül, de nem hajszolja. Ha meghívják, szívesen megy, de nem tolakszik. Sokat mosolyog. A szemedbe néz. Őszinte.

 

Vass Nóra, Vass Tibor 

 

   És persze megkérdezi Berka Attila azt, amit majdnem mindenki: Mit jelent utolsó könyvének címe, a Tiltott Ábrázolások Könyve?

 

   A cím mindenekelőtt arra a reneszánsz pápai gyakorlatra utal, amely listába szedve sorolta fel mindazt, aminek ábrázolása tiltva volt. Nemcsak a keresztyén, hanem a zsidó és az iszlám hagyományban is vannak „tiltott ábrázolások”, de megtalálhatók hasonló szabályozó rendszerek bármelyik kultúrában, a mindennapi életben is – magyarázza.

 

TV és érdeklődők

 

A beszélgetés egy órát tartott. Hamar eltelt. A végén két verset olvasott fel elmaradhatatlan laptopjáról. Az egyik két hete jelent meg az Élet és Irodalomban. (http://www.es.hu/index.php?view=doc;22506)

 

 

Jutunk-e, s mire, édes úr?
(Szilágyi Istvánnak)

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha a testünk felborul,
és ha az égbolt ráborul,
és ha a félhold azon túl
úgy gurul, hogy elborul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha a nyelvünk beszorul,
és ha a szavunk kiszorul,
és ha a napunk elszorul,
és hurok, ha megszorul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha szánkra tenyér rászorul,
és nehéz kő, ha szaporul,
és belénk mi aljas szorul,
arcunkról, ha leszorul
a szín, mire jutunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha magunkkal párosul,
és ha belénk izmosul,
és ha az idő pirosul,
a létünk megkárosul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ránk cipőtalp alkonyul,
és ha a fülünk lekonyul,
és szavunk, ha elaljasul,
és lelkünk, ha pártosul
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha az idő vékonyul,
és ha a hit nem bizonyul,
és ha fölénk csak tornyosul,
és ha tovább korcsosul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr
ha napunk mint perc porul,
és mint tönkre, ha por porul,
a tönkben tönk csak elborul,
mérget mérnek ki porul,
s mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
szemünk, ha elszigorul,
és ha a penge is benyúl,
és szemszínünk, ha kiborul,
a látvány, ha beszorul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha az önkény benyomul,
és a szívig, ha lenyomul,
és ha a szívből vér nyomul
sárral elegy s kinyomul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
az lepel, ha ránk borul,
és szemünk, ha beborul,
és ha a borunk kiborul,
és hogy testünk szétborul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
minden részünk hasznosul,
ha szappanként lenni tanul,
válik prédává s hasznosul,
mint a szappan, hasznosul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
létünk tőlünk eltolul,
és a gyomrunk, ha feltolul,
és ha a pokol betolul,
Isten, ha nincs tollul,
mire jutottunk, édes úr?

 

Jutunk-e, s mire, édes úr,
ha a lét tőlünk eltolul,
és ha a vak düh kitolul,
és, ha a pokol betolul,
és Isten, ha nincs tollul,
mire jutottunk, édes úr?

Láng Eszter
 

 Kapcsolódó:

 

 

Géczi János: Tiltott Ábrázolások Könyve
Tiltott Ábrázolások és Irodalom 1.
Tiltott Ábrázolások és Irodalom 2.

 

Kína 8. Borostyánút  - Kína-esszé 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.