Ugrás a tartalomra

Ki volt Wertheimstein Rózsika?

A címben megnevezett hölgy Nagyvárad szépe volt, míg egy szép napon oda nem érkezett Európa egyik leg­gaz­da­gabb embere, az ifjú Charles Rothschild, hogy meg­kér­je a ke­zét és azután magával vigye angliai kastélyába. Wertheimstein Alfréd nyugalmazott ulánus kapitány leánya valóban szép volt. A Rothschild-levéltár őriz róla fényképet: fehér blúzba öltözötten ül a fotelben, a profilját láthatjuk az igen kellemes külsejű barna ifiasszonynak, a szeme nagyon megnyerően csillog. A hírneves bankár család sarja két okból utazott Nagyváradra. Egyrészt, megszállott lepke- és ro­var­gyűjtő lévén, lepkehálójával expedícióra készült, másrészt sze­met vetett a város úri társaságának legszebb pillangójára, ugyanis Európa valamelyik régi zsidó nemes családjából akart nősülni, és Wertheimsteinék minden szempontból ideálisnak látszottak: 1797-ben, a Hönigek és a Popperek után har­madiknak kaptak osztrák nemességet, anélkül, hogy áttértek volna valamely keresztény vallásra (a Rothschildok csak 1818-ban lettek nemesek), és szép leányuk volt eladósorban. Rózsikának hat testvére volt; Sarolta sem volt csúnya, de nem vehette fel a versenyt Charles Rothschild választottjával, aki olvasott volt, érdekelte a politika, magyar, német és angol lapokat járatott, emellett pedig bajnoki szinten teniszezett.
1907. február 6-án tartották a fényes esküvőt Bécsben. Nem- csak Európa dúsgazdag Rothschildjai voltak ott, hanem kommunista merénylők is, akik fel akarták robbantani a zsinagógát, de időben lefülelték őket.
Ady Endre, a Budapesti Napló Váradot jól ismerő munkatársa már január 30-án kommentálta az eseményt, és sajnálta sorsáért Rózsikát: „Pénze lesz, de nem lehet majd boldog, mert biztosan a Riviérától Szicíliáig utazgat a férjével, sehol sem lesz otthon.”
Rothschild Rózsika, született Edle von Wertheimstein azonban kényelmes otthont teremtett magának a londoni palotában épp úgy, mint vidéken, a tringi kastélyban. Charles minden munkanapon bevonatozott dolgozni a bankba, s ha este nem mentek hangversenyre, akkor otthon vagy azzal szórakozott, hogy az arany vegyi tulajdonságait vizsgálta, vagy a hatalmas lepkegyűjteményét rendezgette. Ám 1923-ban (46 éves korában) agyvelőgyulladásban betegedett meg, és öngyilkos lett.
Rózsika példás rendben vezette a kastély háztartását, óramű pontossággal követelte meg a személyzettől a feladatok elvégzését. Szigorúan nevelte három leányát és a fiát. Victor 1910-ben született, ismert biológus lett belőle, és ő örökölte a bárói címet. De a leányok közül kettő egyenesen világhírre tett szert. A legidősebb, Miriam, felcseperedve kilencvenhat éves koráig a bolhák élettanát kutatta, elsőnek írta le a bolhaugrás mechanizmusát, nyolc egyetem díszdoktora volt. A legfiatalabb, Kathleen viszont a New York-i aranyifjak közt tűnt ki bohém életvitelével. Kathleen-nek nem nevezte őt senki. A második neve Pannonica volt, egész életében Nicának becézték. Hozzáment egy Koenigswater báróhoz s ő lett Amerikában a „dzsessz bárónője”. Hírbe is keverték, mert hogy, hogy nem, a bebop szaxofonos, alkoholista Charlie Parker az ő ho­telszobájában halt meg.
 Miriam kislány korában anyjával még el-ellátogatott Váradra a nagypapához. Ott ünnepelte volna hatodik születésnapját, de közben kitört a világháború. Rohantak tehát vissza Angliába. Ám a pályaudvari jegyváltásnál ébredtek rá, hogy nincs váltott pénzük. Szerencsére kikísérte őket egy jómódú helybéli ismerős, aki azután éveken át mesélte a kávéházban, hogy: „Életem legszebb napja volt. Egy Rothschildnak adtam kölcsön pénzt”.
 A második világháború alatt az angliai Rothschild-kastélyt hadikórháznak rendezték be, Miriam is ápolgatta a sebesülteket. Nagyon megtetszett neki egy lábtöréses repülő százados, George Lane, akiről hamar kiderült, hogy a budapesti Lányi családból származó zsidó fiatalember, s az angol légierőben találták ki neki a Lane nevet, nehogy esetleg fogságba esve a németek kivégezzék. Lányi-Lane György lett aztán Miriam Rothschild férje, gyermekei apja. 1945-ben született első leányuk, aki a Mary Rózsika nevet kapta.
 Egy legenda szerint Wertheimstein Rózsi éppen Nagy­váradon tartózkodott, amikor onnan koncentrációs táborba vitték a zsidókat, és így halt meg. Ám Rothschildné már 1940-ben, hetvenéves korában elhunyt, és Londonban van eltemetve. Hagyatéka a családi levéltárban található; magyar leveleket és nyomtatványokat is megőrzött.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.