Ugrás a tartalomra

Itt a valóságról van szó - Interjú Kovács Gergővel a Kétfarkú Kutya megteremtőjével

 

"Zöldmezős beruházás keretében 2008 tavaszán került megvalósításra a Szegedi Űrállomás. 400 forintba került körülbelül. Természetesen megpályáztattuk, amit aztán megnyertünk, csak így kaphattunk EU-s pénzt. Európai Uniós források bevonása nélkül ma már nincs értelme bármit is csinálni. Én például felkelni is csak akkor szoktam, ha jön rá pénz az EU-tól. Persze a pénz nagy részét a technika megvásárlása vitte el, ez pedig az űrállomás épületén belülre került, meg az űrbe, sajnos nem látható." - nyilatkozta az Irodalmi Jelen Online kérdésére a világhírű utcaművész, Kovács Gergő. Művészet vagy nem művészet a streetart? Kié az utca? Ki építette meg az első magyarországi űrállomást? Lehet-e humorral harcolni a hülyeség ellen?



Itt a valóságról van szó

 



Interjú Kovács Gergővel



Mikor született a kétfarkú kutya ötlete?

 

Nem tudom pontosan, 5-6 éve lehetett, de mondjunk tizet, az jobban hangzik. Rajzolgattunk otthon számítógépen, egy génkutató intézet hátsó kijáratánál élt mindenféle lény egy szemétdombon, s odakerült a kutya is, persze ekkor még szó sem volt matricákról, igazából a kutyát nem is én rajzoltam, hanem Tasi Csabi haverom, de ezt inkább ne mondjuk el. Aztán az utcai projektekhez jó lett logónak a kutya, Tasi Csabit mégsem lehetett kiragasztani. Utóbb kiderült, hogy egy szerencsés véletlen folytán szerepel egy angol mondásban, miszerint valaki "as happy as a dog with two tails".


Miért az utcán él a kétfarkú kutya?

Itthon nem fér el ennyi kétfarkú kutya, ezt bárki beláthatja, egy idő után már muszáj volt utcára tenni őket.

(Karthusz hieroglif, Al-Hassein piramis, Théba, Egyiptom,  I.e. 2800)


Utcaművészet - mit jelent ez ma? Milyen eszközöket? Milyen célközönséget? Milyen szerepvállalást - számodra? Művészet-e mindez?

A művészet szót szerintem felejtsük el, itt a valóságról van szó. Ezért talán helyesebb utcamódosításról beszélni. Ebben a dologban szerintem ma határtalan lehetőségek vannak, s biztos hogy még remek dolgok fognak születni. Hisz nincs igazából kontroll, az ember azt helyez el utcára, amit akar, illetve amit mer, és ez messze túlhaladja  a graffiti fogalomkörét. Sőt a stencilek és a plakátok is még a legegyszerűbb megközelítési módok, jóval szórakoztatóbb tud lenni, ha egy egész tárgyat alakít át valamivé az ember. Nyilván ahhoz, hogy ez az önkéntes utcadekorálás elterjedjen alapvető szemléletváltásra van szükség. Ma, ha valakinek a háza előtt egy lepattant, rozsdás pad van, az szidni szokta, s nem lefesteni. Baromi kis munkával, és kevés pénzzel is komoly változtatásokat lehet okozni az utcaképben. Ehhez nem kell semmi képzőművészeti tudás, maximum minimália ötletesség.
Mivel az utcán vannak a dolgok, nyilván mindenkihez szólnak, s olyanoknak is kell lenniük, hogy mindenki értse. A mi módszerünk az, hogy megpróbálunk úgy tenni, mintha viccelődnénk, s így közvetíteni némi mondanivalót, így könnyebben beveszik.


Tudtommal voltak kísérletek kiállításokra, Budapesten és
New Yorkban is. Vajon bevihető a galériába?

Végül is persze be, de szerintem nincs sok értelme. Akkor tudnak ezek a dolgok csak ütni szerintem, ha eredeti környezetében, az utcán, látja az ember a plakátokat, táblákat. Akkor lehetnek hatásosak, hogyha a valóság aktív részei, s nem valami elkerített "művészet". Ami egy galériában van, arról bármit is mondjanak, az nem az élet része, hanem egy kiállításé, ez ezzel a bökkenő. Most ezt persze magamra nézve mondom, festményeknek nyilván ott a helyük, az én igénytelen fénymásolt plakátjaimnak meg az utcán. A másik gond a kiállításokkal a nézettség, s a befektett munka gyatra aránya. Kinyomtatsz száz plakátot, s kiteszed egy nagyobb térre, azt jóval többen fogják látni, mintha csinálsz egy kiállítást.


 

Több botrányon vagyunk túl. Az egyik egy autócég körül robbant ki. Elmesélnéd pár szóban a reakciókat?

Azért botránynak talán túlzás nevezni. Átragasztottam egy fiatos óriásplakátot autóellenessé, kikerült a honlapra, s nem soká jött egy e-mail tőlük, amiben írták, hogy az ügyvédjükhöz fordulnak, kitalálható célzattal. Válaszoltam én is nekik, kábé tükörfordításban az ő levelét átírva olyanná, miben én kérem rajtuk számon az autógyártást, ugyanazon természetességgel, ahogy ők rajtam a plakátrongálást. Ezt kitettem netre, megjelent itt-ott, s mire a helyi napilap felhívta őket, már visszakoztak.
Nyilván ha az ember valami szimpatikus dolgot csinál, akkor nem éri meg egy nagyobb cégnek, hogy nagyon kötekedjen vele, az csak ártana a pr-jának, egy multicéggel szemben pedig nem nehéz hősnek lenni.
 


A másik botrány a MÁV humorérzékének hiányából fakadt. Hogy is volt ez? Vannak következményei?

Kitettem pár plakátot a vasútállomáson a MÁV nevében, olyan szövegekkel, hogy a "Vonatokat direkt nem takarítjuk.", meg hogy a "Vonatok direkt késnek." A vasúttársaság feljelentést tett, nekem meg pechem volt, mert fél évre rá, pont ugyanilyen plakátokkal kaptak el az utcán, s így tagadhatatlan lett a dolog, bár mondjuk különben se akartam volna letagadni, szerintem vállalható ez. Így aztán lett belőle egy mérsékelt komolyságú per, amiben végülis elítéltek rágalmazásért, de nem róttak ki büntetést, csak a perköltség párezer forintos költségét kellett kifizetni. Ennek így aztán persze baromi sok értelme volt.



Volt nem oly rég egy konferencia Szegeden az utcai óriásplakátokról, ahol a reklámszövetségtől is megjelentek. A MKKP meglehetősen más nézőpontot képviselt, mint a reklámszövetség, akik az utcai óriásplakátok szándékos
megrongálásáról beszélt. Mi volt az MKKP álláspontja?

Erre elég egyszerű válaszolni, az hogy mi a véleményem az óriásplakátokról, az nyilván a tartalmuktól, a szándékuktól függ. Mivel itthon, meg persze a világban is, ezeken a plakátokon szinte csak reklámok vannak, így ezek szerintem nem érnek semmit. Végül is arról van szó, hogy az utcai kommunikációt teljesen kisajátították azok, akiknek van pénzük, de ők is csak egy dologra használják, nevezetesen arra, hogy megpróbáljanak minnél több hülyeséget eladni nekünk. Persze ez jó nagy közhely, de szerintem ezért nem kár az óriásplakátokért, sőt, talán ez a rendszer legkönnyebben támadható felülete. Ráadásul általában annyira bugyuták ezek a plakátok, hogy könnyű magas labdának nézni őket.

Mikor állítottátok és mekkora költségen a szegedi űrállomást üzemkészre? Ez egy nagyberuházás volt? Megpályáztattátok?

Zöldmezős beruházás keretében 2008 tavaszán került megvalósításra a Szegedi Űrállomás. 400 forintba került körülbelül. Természetesen megpályáztattuk, amit aztán megnyertünk, csak így kaphattunk EU-s pénzt. Európai Uniós források bevonása nélkül ma már nincs értelme bármit is csinálni. Én például felkelni is csak akkor szoktam, ha jön rá pénz az EU-tól. Persze a pénz nagy részét a technika megvásárlása vitte el, ez pedig az űrállomás épületén belülre került, meg az űrbe, sajnos nem látható.


Kik azok a külföldi vagy hazai művészek, akiket közel érzel magadhoz?

Itthonról nem nagyon tudok kit mondani, ami itthon streetart címszó alatt folyik az többnyire dekoratív, s mintha kínosan ügyelnének rá, hogy nehogy valami mondanivalójuk is legyen, szóval ez tök más, mint miket én csinálok. Külföld? A Monthy Phytonékat szeretem.


Megkerestek-e már bármilyen politikai oldalról, s tervezel-e politikai kampányban való részvételt?

 

Több háromfarkú kutya párttól is megkerestek már, de eddig mindig nemet mondtam. Ha komolyan válaszolok, akkor a béna tomcatet kell említenem, ő még a választásokkor hívogatott, hogy segítsek nekik az akkori projektjükben, de hát tomcattel nem működik együtt az ember, már ahhoz is lusta vagyok hogy lefasiztázzam. A következő választás meg attól függ, hogy lehet-e más a politika.


Hol élsz most, Budapesten, Szegeden, vagy a Marson?

Szegeden. Én már szerintem itt ragadtam.

 

 

(wst)

 

 

Képek forrása: www.mkkp.hu

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.